ápr 8, 2021
1 Views
0 0

Paks: Windecker József 166 nap után ismét a csapattal készül

Written by

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paks a hivatalos honlapján bejelentette, Windecker József 166 nappal a súlyos térdsérülését követően ismét együtt edzhet a csapattal.

Windecker Jószef újra a csapattal edzhet (Fotó: paksifc.hu)

A 28 éves középpályás október végén, a Budapest Honvéd elleni bajnokin rúgott össze Tamás Krisztiánnal, ami után Windecker József rögtön jelezte, nagy a baj. A játékost le is kellett cserélni a 15. percben.

Nem sokkal később beszámoltunk róla, hogy súlyos sérülésről van szó: az alapember jobb térdében elszakadt a keresztszalag, ráadásul a porc is megsérült, és emiatt műteni kellett.

„Keresztszalag-szakadást és porcsérülést szenvedtem. Mivel a bal térdemmel korábban már átéltem ezt, egyből éreztem a bajt, azért is jeleztem rögtön. Ami a jövőt illeti, nagyon remélem, hogy már a héten túl leszek az operáción, aztán öt-hathónapos regeneráció kezdődik; sok gyógytornával és megannyi erősítéssel…” – idézte a történtek után a paksiak honlapja a játékost.

Windecker a rehabilitációját Győrben végezte. A paksifc.hu közölte, március közepén már arról szóltak a hírek, a labdarúgó felépülése olyan kiválóan halad, hogy lassan visszatérhet a csapat közelébe, és bő két hét elteltével ez megtörtént.

„Nagyon jó érzés volt újra belépni a stadionba és az öltözőbe a többiekhez. Mindenki nagyon hiányzott. Boldog vagyok, hogy az elmúlt hónapok kemény munkája meghozta az eredményt, és a csapat mellett készülhetek. A kontaktokat természetesen még kerülöm, hiszen oda kell figyelni a térdemre” – összegzett Windecker a klub honlapjának.

www.nemzetisport.hu/nb1/paks-windecker-jozsef-166-nap-utan-ismet-a-csapattal-keszul-2819703

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?