márc 31, 2021
12 Views
0 0

Őszre rendbeteszik a Rákos-patak környékét a Mogyoródi út és a Szugló utca között

Written by

Megújul a Rákos-patak környezete Budapest XIV. kerületében, a Bartl János utcánál, mintegy ezer méteren – jelentette be Tóth Csaba, Zugló MSZP-s országgyűlési képviselője.

Közölte, hogy a beruházás három ütemben zajlik majd. Először a Bartl János utca és az Egressy út, majd az Egressy út és a Mogyoródi út, végül a Bartl János utca és a Szugló utca közötti szakaszt fejlesztik. A projekt, amelyet a főváros is támogat, egymilliárd forintba kerül – tette hozzá.

Karácsony Gergely főpolgármester azt mondta, hogy az ember mindig keresi a vízpart közelségét, ez egy fontos kapcsolat. Ennek jegyében revitalizálják a pesti rakpartot, de a talán lebecsült városi patakok hasonlóan lényegesek – hangoztatta.

Felidézte: még 2014-ben vállalták, hogy rekreációs övezetet alakítanak ki a Rákos-pataknál. Örömét fejezte ki, amiért folytatódik a kerület zöldítése.

Horváth Csaba zuglói polgármester azt mondta, hogy a teljes beruházásnak nagyjából őszre kell elkészülnie, ekkortól vehetik birtokba a megújult területet a lakosok – és nem csupán a környéken élők.

Padokat, napozóteraszokat, napelemmel vezérelt kandelábereket helyeznek ki, játszóteret építenek. Első lépésként száz fát és csaknem tízezer cserjét ültetnek – sorolta Horváth Csaba.

index.hu/belfold/2021/03/31/rakos-patak-zuglo-felujitas/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?