máj 28, 2021
20 Views
0 0

Őskori mészárlások nyomaira bukkantak

Written by

Őskori mészárlások nyomait fedezték fel egy tömegsír csontjain Szudán északi részén – írja az MTI. A Nílus keleti partján fekvő nyughely a világ egyik legkorábbi, háborúkról árulkodó sírja. A 13 400 éves nyughelyet az 1960-as években tárták fel.

A korábban vélttel ellentétben a Dzsebel Szahaba-i sírhely nem egyetlen összecsapás emlékeit rejtette, hanem sorozatos erőszakos konfliktusok nyomait. A 61 férfi, nő és gyerek közül 41 csontjain találtak legalább egy sérülést.

A sebek leginkább dobófegyverektől, köztük dárdáktól és nyilaktól származtak. Némelyik be is gyógyult, ami arra utal, hogy az érintett túlélte a harcot. A mikroszkópos vizsgálattal olyan sebeket is azonosítottak, amelyekbe kőfegyverek maradványai ágyazódtak.

Az első, az 1960-as években folytatott vizsgálatok során csak 20 sérültet találtak, gyógyult sebet egyet sem.

A kiterjedt, senkit sem kímélő erőszak egyaránt sújtott férfit, nőt és akár négyéves gyereket is

– mondta Isabelle Crevecoeur, a Bordeaux-i Egyetem paleoantropológusa és a csapat vezetője. Dárdát és nyilat távolról is célba lehet juttatni, de közelharcra utaló törések is láthatók, a fejet védve magasba emelt alkarra mért ütés is ilyen sérülést okoz.

A Nílus völgyében kis létszámú vadászó-gyűjtögető csoportok éltek a mezőgazdaság és az állattenyésztés elterjedése előtt. Noha a harcok okát nem könnyű megállapítani, annyi tudható, hogy a korszakban a száraz klíma esősebbre fordult, ami a Nílus gyakori, súlyos áradásához vezetett, és talán ez váltotta ki a csoportok közötti harcokat a területért.

„Szemben az egyes csatákkal vagy a rövid háborúkkal az erőszak itt rendszeres lehetett, az élet napi struktúrájának része volt” – mondta Daniel Antoine, a londoni British Múzeum egyiptomi és szudáni osztályának biorégészeti kurátora és a csapat tagja. Crevecoeur szerint ismeretlen kulturális különbségek is szerepet játszhattak a vadásztársadalmak közötti folytonos erőszakban.

24.hu/tudomany/2021/05/28/dzsebel-szahaba-lelohely-szudan-osi-meszarlas/

Komment írása

Article Tags:
· · · · ·
Article Categories:
24.hu · Tudomány
banner

Vélemény, hozzászólás?