ápr 28, 2021
8 Views
0 0

Orvosi béremelés: Korszakos vívmány vagy elszalasztott lehetőség?

Written by

A teljesítményfinanszírozás tündöklése és bukása

Egészségügyi rendszerünk finanszírozási alapjait a 90-es években alakították ki. A kórházi ellátások esetében a hasonló költségvonzatú, hasonló kórképekből/műtétekből úgynevezett homogén betegségcsoportokat (HBCs-k) képeztek (körülbelül 800 félét), és minden csoporthoz az átlagos kórházi költségeik alapján átalány-pontértéket rendeltek, ez az úgynevezett súlyszám. A súlyszámból adódik az ellátási esetért kapott összeg, (nagyjából) függetlenül attól, hogy mennyi ideig tartott a kezelés, milyen eszközöket kellett felhasználni, hány szakember milyen tartamú odafigyelését igényelte a beteg.

Részben a HBCs-kkel való trükközésre adott válaszként 2003-ban bevezették a teljesítményvolumen-keretet (TVK), ami megváltoztatta az addig a teljesítménypörgetés irányába ható érdekeltséget: innentől hiába termelt a kórház sok HBCs-t, egy határérték felett (sávosan) már csak töredékösszeget vagy semmit nem kapott érte. Vagyis a határérték-közeli súlyszámmennyiség elérése lett az intézményi érdek. Az idén a TVK-nál is merevebb korlátot iktattak jogszabályba: a szolgáltatási összetételt is rögzítő úgynevezett tervezett éves keret átmenet nélküli finanszírozási plafont jelent.

Ezeket és más, a keret-, illetve tervgazdálkodás irányába tett lépéseket sokan örömmel fogadták, mivel az intézmények a szegényes finanszírozás közepette a túlélésre játszottak; a fix ellátmány kisebb bizonytalansági tényezővel jár. Rendszeressé vált az adósságok felhalmozása és ezek rendezésére az év végi kormányzati mentőcsomagok; a vezetők kreativitásának kiélésére egyre kevesebb lehetőséget nyújtott a rendszer.

A HBCs-k kialakítása óta eltelt évtizedekben sokat torzult a kalkuláció: az általános elértéktelenedés mellett változtak az egyes ellátások költségarányai, amit az úgynevezett kódkarbantartás, vagyis az elszámolási egységek rendszerének aktualizálása egyre kevésbé követett, ehelyett ha valamelyik területen nagynak tűnt a baj, akkor különösebb megalapozás nélkül megnövelték az oda tartozó HBCs-k súlyszámát.

Pántlikázott ellátmány

A HBCs-rendszer erózióját a közalkalmazotti bérrendezések címkézett pénzek formájában történő utalása a 2010-es években felgyorsította: az egészségügyi béremeléseket nem építették be a HBCs-kbe, hanem a rendes finanszírozástól elkülönülő módon juttatták el az intézményekhez. És itt térünk vissza a címben szereplő orvosi béremeléshez: az idén bevezetett, évente többszáz milliárd forintnyi, a teljes egészségügyi kasszához mérten is jelentős összegű jövedelemtöbblet szintén nem épül be az intézményfinanszírozásba, hanem külön csatornán jut el a kórházakba, szakrendelőkbe.

Mivel a szolgálati törvény csak a közszférára vonatkozik, a jellemzően vállalkozóként dolgozó háziorvosokra külön szabályokat alkottak, hogy ők se maradjanak ki az emelésből. Pozitívum, hogy öt év semmittevés után ezt az alapellátás felvirágoztatását célzó praxisközösségek létrehozásával kapcsolták össze – az a háziorvos találja meg igazán a számítását, aki bekapcsolódik az új típusú együttműködésbe.

Tiltott, tűrt, támogatott

A többi, az állami rendszerben részt vevő magánszolgáltató viszont hoppon marad. Kikről is van szó? Például azokról a kisebb-nagyobb vállalkozásokról, akik a kórházzal kötött szerződés alapján vesznek részt az ellátásban: ügyeletes orvost, CT-vizsgálatokat biztosítanak. Több évtizedes a hagyománya az ezek kiszorítására irányuló törekvéseknek: a 90-es években egyes cégek által kialkudott gyanúsan jó finanszírozási feltételek miatt sok szakpolitikus ellenségnek tekintette őket – főleg azokat, akik nem az adott szakpolitikus regnálása idején jutottak kedvező pozíciókhoz. Néhány magántulajdonú intézmény – vagy kiemelkedő szakmai hátterének köszönhetően, vagy a döntéshozók szívéhez más módon közel férkőzve – saját jogon is tb-finanszírozáshoz jutott az egyébként az állami és önkormányzati szolgáltatók által uralt rendszerben. Mivel a magáncégekre nem terjednek ki az egyre vaskosabb bértámogatások, a rendes (HBCs szerinti) finanszírozás, illetve a kórházzal szerződött vállalkozások esetén annak bizonyos hányada szerinti díjazásukból fakadóan egyre nagyobb, az idei béremelés után már óriásinak mondható hátrányba kerülnek a bértámogatásban részesülő állami, önkormányzati tulajdonú intézményekhez képest. (A szolgálati törvény az alvállalkozók egy részének – a csak személyi feltételeket biztosítóknak – a további kiszorítására vonatkozóan kifejezett rendelkezést is tartalmaz).

Nagy pénz – nagy foci?

Az orvosi (és a remélhetőleg szintén megvalósuló szakdolgozói) bérrendezés vitán felül pozitív változás a szektorban dolgozók megbecsülése, a szakemberek megtartása érdekében. Történelmi esélyt szalasztott viszont el az egészségpolitika akkor, amikor ezt lényegében semmilyen eredményességi mutató eléréséhez nem kötötte, sőt a bértámogatásokat függetlenítette az eredeti funkciója szerint a teljesítményt honoráló finanszírozási rendszertől. Van ugyan kötelező értékelés, de az jelenleg megismerhető formájában inkább öncélú adminisztratív tehernek, mintsem hathatós eszköznek tűnik.

Végeredményben se a szűkös keretgazdálkodásra szoktatott intézményeket, se az immár normálisan megfizetett dolgozókat nem motiválja a rendszer arra, hogy színvonalasabb, eredményesebb ellátásra törekedjenek, sőt a hálapénz örömteli felszámolásának következtében ez a végtelenül káros, ugyanakkor az orvosok számára erős teljesítményösztönzőt jelentő tényező is eltűnik. Elképzelhető, hogy a betegek egyre inkább a magánrendelők felé veszik az irányt, ahol viszont emelkedhetnek az árak a nagyobb keresleten túl a szolgálati jogviszonyban állók magasabb bére miatt nehezebben átcsábítható orvosok miatt is.

Ennyi nem elég

A HBCs – más ellátási formák finanszírozási technikáival együtt – azt az elképzelést is magában hordozta, hogy „a pénz kövesse a beteget”, vagyis több bevételre tehessen szert az az intézmény, ahová szívesebben járunk gyógyulni. A keretgazdálkodás kétségtelenül egyszerűbb, a kézivezérléssel működő rendszerhez jobban illő módszer; azok az eszmények, amelyek az egészségügy területén szektorsemlegességet, versenyt, az eredményesség, a színvonal szerves fejlődését vetítették előre, már régen háttérbe szorultak, kihalóban vannak.

Az elismerésre méltó bérfejlesztés megvalósítási módja tovább erősíti azt a képzetet, hogy a már-már napiparancsokon keresztül működtetett egészségügy irányítói nem látják szükségét az intézményi kreativitásnak, a szolgáltatási színvonal alulról szerveződő, érdekalapú emelésének, a magánszektorból érkező vérfrissítésnek – pedig ezek a miénkhez hasonló állami rendszerekben is a fejlődés fontos lehetőségei.

Egészségügyünk csapnivaló színvonaláért sokan az alulfinanszírozottságot okolják. Az orvosi béremelés formájában most a rendszerbe öntött pénz önmagában mégsem megoldás. Az eddigieknél jóval mélyebb változások kellenek: a többletforrás megfelelő hasznosulásához gúzsba kötött és eltunyult rendszer helyett az eredményes működés irányába ható intézményi és egyéni érdekeltségre volna szükség.

A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.

Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.

Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.

Címlapkép forrása: MTI/Rosta Tibor

www.portfolio.hu/gazdasag/20210428/orvosi-beremeles-korszakos-vivmany-vagy-elszalasztott-lehetoseg-480414

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Gazdaság · portfolio.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?