jún 4, 2021
11 Views
0 0

Orbán Viktor lehet, hogy bérből és fizetésből él, de az Orbán család hét év alatt 15 milliárd forintot keresett

Written by

Jó időzítéssel sikerült – vélhetőnek viccesnek szánt – megjegyzést tennie saját jövedelmi helyzetére Orbán Viktornak

– írja a G7.hu gazdasági portál.

A kormányfő múlt pénteken a Kossuth Rádiónak adott szokásos heti interjújában úgy fogalmazott:

Újra kell indítani a gazdaságot. Mert azért megviselt bennünket. Nemcsak a vállalkozásokat, hanem bennünket munkavállalókat is, akik bérből és fizetésből élünk, én is közéjük tartozom, szóval bennünket is megviselt ez a járvány.

A G7 is elismeri, hogy bérből és fizetésből valóban nem keresett kiugróan sokat a miniszterelnök, de a családi jövedelemnek vannak más forrásai is, Orbán Viktor mondatai például csak néhány órával azelőtt hangzottak el, hogy kiderült: Tiborcz István, a miniszterelnök veje 1,2 milliárd forintnyi osztalékot vett ki legfontosabb vállalatából. Hétfőn pedig Orbán Viktor édesapjának cégei is beszámoltak 2020-as teljesítményükről: Orbán Győzőnek ebben az évben nagyjából 580 millió forintos céges jövedelem jutott.

Egyszer csak megjött az étvágy

Az online lap felidézi, hogy a kormányfő családja csak az elmúlt években kezdett komolyabb összegeket keresni vállalkozásaival. A 2014-et megelőző években nem is termeltek annyi nyereséget ezek a cégek, mint mostanában, de ami talán ennél is fontosabb, hogy amit hoztak, annak még a jelentős részét is a vállalatokban hagyták. A család néhány tízmillió forinthoz minden évben hozzájutott így, de a 100 millió körüli osztalék elég ritkán jött csak össze. Hét évvel ezelőtt azonban valami megváltozott, és a 2014-es választások után elkezdték kivenni a vállalkozásaikból a korábban felhalmozott nyereséget, illetve az időközben megugró aktuális profitot is. Orbán Viktor szüleinek és testvéreinek ugyan nagyjából egy tucat cégben volt érdekeltsége az idők folyamán, ezek közül azonban csak három lett fejőstehén: a Dolomit Kőbányászati, a Gánt Kő és a Nehéz Kő Kft-k.

Ebből a három cégből a korábbi évi néhány 10 millió forint után 2014 óta több mint 7,4 milliárd forintot vettek ki Orbánék.

Ráadásul ezt az összeget az idén tavasszal további 750 millióval fejelték meg, amikor az egyik cégükön túladtak. A Nehéz Kő Kft-t egy Orbánékkal már korábban is üzletelő vállalkozó vette meg, aki – legalábbis a szerződés szerint – március végéig ki is fizette a vételárat.

Jól fizet a kőfejtés

A jelentős osztalékkifizetéseket biztosító nyereség egy része biztosan állami, illetve uniós forrásból finanszírozott megrendelésekből származott (tulajdonképpen csak ez a közpénzekhez köthető közvetett érintettség, és a közbeszerzések körüli általánosnak mondható korrupciós kockázat indokolja, hogy a miniszterelnök családtagjainak jövedelmét egyáltalán vizsgáljuk).

Az Orbán-cégek közül a legnagyobb a Dolomit Kft., és ez az állami tendereken taroló építőipari vállalatokhoz hasonlóan ágazati összevetésben is kifejezetten nagy nyereséggel működik. Összesen 13 olyan kőbányászattal foglalkozó társaság van Magyarországon, amelynek forgalma meghaladja az évi egymilliárd forintot, és bár ezek közül egy kivételével az elmúlt években mindegyik masszívan nyereséges volt, Orbán Győző cége még ebből a körből is kiemelkedik. A Dolomit Kft-nek minden alkalmazottja két-háromszor akkora profitot termel, mint az ágazat legnagyobb cégei, és a vállalat árbevétel-arányos nyeresége is jóval az iparági átlag felett van. Az elmúlt időszakban volt olyan év, amikor a teljes forgalom majdnem fele megmaradt nyereségnek.

Berobbant Tiborcz István

Orbán Viktor szülei és testvérei nagyjából akkor hagytak fel cégügyeikben a korábbi viszonylagos óvatoskodással, amikor Orbán Viktor veje, Tiborcz István üzletei körül elkezdett forrni a levegő. Tiborcz üzleti pályája azt követően kezdett meredeken felfelé ívelni, hogy 2013-ban összeházasodott a kormányfő lányával. Már 2015-ben százmilliós nagyságrendű osztalékot vett ki egy cégéből, és ezzel párhuzamosan jött az Elios sztori is, amelynek a végén 3 milliárd forint körüli összegért adhatta el a botrányos közvilágítási tendereken felhizlalt cégét.

Tiborcz egy ideig még ezután is próbált árnyékban maradni, a mostanra milliárdos vagyont felhalmozó BDPST Zrt-nél például eleinte csak egy banki befizetés utalt arra, hogy köze lehet a céghez. Az elmúlt években azonban már ő is felhagyott az óvatoskodással: a BDPST-nek mostanra ő az egyetlen tulajdonosa, a vállalat pedig az elmúlt két évben 3,5 milliárd forint osztalékot fizetett neki.

Mindent összevetve ez azt jelenti, hogy Orbán Viktor rokonsága az elérhető adatok alapján csak az elmúlt nagyjából hét évben igazolhatóan bő 15 milliárd forint bevételhez jutott cégeladásokból, vagy a vállalatoktól felvett nyereségből. Ebből valamivel több mint 8 milliárd gazdagította a miniszterelnök szüleit és testvéreit, durván hétmilliárd pedig a kormányfő vejét.

Ez azonban egészen biztosan nem minden. Orbán Viktor testvére például már 2017-ben eladott egy céget ugyanannak a vállalkozónak, aki most a miniszterelnök apjától megvette a Nehéz Kő kft-t. Emellett a család kisebb cégei is rendre nyereségesek, bár az elmúlt évek milliárdos kifizetéseihez képest elhanyagolható profitot termelnek.

alfahir.hu/2021/06/04/orban_csalad_orban_viktor_tiborcz_istvan_g7hu_orban_gyozo

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?