máj 5, 2021
16 Views
0 0

Orbán Viktor: a liberálisokkal harcolok a szabadságért

Written by

A kevés szlovák konzervatív irányultságú hírportál egyikén megjelent nagyinterjúban Orbán Viktor az Európai Unió lehetséges jövőjével kapcsolatban azt mondta: azt biztosan tudni lehet, hogy 2030-ra nem jön létre semmilyen európai nép. „Továbbra is fognak itt magyarok, szlovákok, németek, franciák élni, nemzetek és államok is lesznek és együttműködés is lesz, annak formáját pedig majd kitalálják” – idézte a miniszterelnököt a Postoj.

Orbán Viktor kifejezésre juttatta meggyőződését, hogy gyermekeink jobban fognak élni, mint mi.

Egy nagy közép-európai reneszánszot fogunk megélni a gazdaságban, demográfiában, biztonságpolitikában, kultúrában 

– vélekedett. Az „illiberális országépítést” firtató kérdésre azt válaszolta, hogy ma nem létezik liberális demokrácia, csak „liberális nem-demokrácia”, mivel van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia. A magyar miniszterelnök szerint ugyanis a liberálisok véleményhegemóniára törekszenek, erre szolgál a politikai korrektség, aminek segítségével megbélyegzik a konzervatívokat és kereszténydemokratákat, és igyekeznek ellehetetleníteni őket.

Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért. Miközben én a szabadság oldalán állok, ők a véleményhegemóniáén

– jelentette ki Orbán Viktor, aki arról is beszélt, hogy meg akarja változtatni az Európai Uniót. 

Brüsszel a mai formájában nem alkalmas arra, hogy megfelelő válaszokat adjon az emberek problémáira

– mondta arról, hogy miért lépett ki a Fidesz  az Európai Néppártból.   Most létre kell hoznunk egy új politikai közösséget, amely hatást tud gyakorolni Brüsszelre – tette hozzá a magyar miniszterelnök.

index.hu/kulfold/2021/05/05/orban-szlovak-lapinterju-postoj/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?