máj 28, 2021
7 Views
0 0

Orbán szerint “két igazán szabad ország” van ma Európában: Nagy-Britannia és Magyarország

Written by

“Két igazán szabad ország van ma Európában: Nagy-Britannia és Magyarország”

– hangzik el Orbán Viktortól a Facebook-oldalán pénteken közzétett videójában. 

A miniszterelnök ma Boris Johnson brit kormányfővel találkozott Londonban, ahol többek között a kétoldalú kapcsolatok Brexit utáni kialakítása volt a fő téma.

Orbán hangsúlyozta, a korlátozások “egyik napról a másikra” mindkét országban eltűnnek a mindennapi életből. Hozzáfűzte,

“itt is lehet érezni a szabadság leheletét, London utcáin”.

A Johnsonnal való találkozóra térve elmondta azt is, 

“nem sopánkodtunk a Brexit miatt, ami volt, elmúlt”.

Úgy véli, most már a poszt-Brexit korszakában vagyunk.

A brit miniszterelnök aggodalmát fejezte ki Orbán Viktornak a magyar sajtószabadság helyzete miatt

Mint ismert, péntek délután Boris Johnson brit miniszterelnök fogadta Orbán Viktort, ahol a kétoldalú kapcsolatok Brexit utáni kialakítása volt a fő téma. A találkozó után a magyar miniszterelnök újságíróknak nyilatkozva elmondta: a Johnsonnal folytatott tárgyaláson mindenekelőtt a magyar-brit kétoldalú együttműködés további menetéről volt szó, de megvitatták a közép-európai, mindenekelőtt a visegrádi országok és Nagy-Britannia további együttműködésének lehetőségeit is.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy “az új helyzetben” két területen biztosan együttműködik hazánk és Nagy-Britannia: egyrészt az energiapolitikai, másrészt katonai-hadiipari területen.

Az MTI emellett azt írja, a brit kormányfővel tartott pénteki megbeszélésen szóba kerültek a demokráciával, a sajtóval, az LMBT-közösséggel, a jogállamisággal kapcsolatos kérdések, mivel Boris Johnsont “érdekelték ezek az ügyek is”.

Orbán Viktor kijelentette, hogy a magyar bírói kar a legfüggetlenebbek közé tartozik Európában, és ha valaki egy magyarországi újságosstandnál olyan újságot kér, amely támadja a kormányt, legalább egy tucatnyit tudnak neki ajánlani. Hozzátette: az antiszemitizmus vádja “egyszerűen nevetséges”, Magyarországon hatalmas zsidó közösség él.

Visszautasította azt a felvetést, hogy Soros György magyar-amerikai nagyvállalkozót antiszemita felhangú támadások érték. Orbán Viktor kijelentette: Soros György tehetséges magyar üzletember, de komoly rivális: nagyon pártolja a migrációt, segíti és finanszírozza az ezt szervező nem kormányzati szervezeteket.

“Ez nekünk nem tetszik, de ennek semmi köze az etnikai önazonossághoz”

– mondta a magyar kormányfő.

Boris Johnson hivatala a kétoldalú megbeszélés után nem sokkal kiadott nyilatkozatában leszögezte, hogy a brit kormányfő várakozással tekint a visegrádi országokkal folytatandó még szorosabb jövőbeni együttműködés elé.

A Downing Street tájékoztatása szerint a kétoldalú megbeszélésen Johnson komoly aggályainak adott hangot az emberi jogok magyarországi helyzetével, a genderegyenlőséggel, az LMBT-közösség jogaival és a médiaszabadsággal kapcsolatban.

A brit miniszterelnök hivatala szerint a két vezető számos külpolitikai kérdést is áttekintett, szóba került egyebek mellett Oroszország, Fehéroroszország és Kína. A Downing Street közleményében írja, Boris Johnson arra biztatta Magyarországot, hogy vesse latba befolyását a demokrácia és a stabilitás előmozdítása érdekében.
 

alfahir.hu/2021/05/28/orban_viktor_boris_johnson_posztbrexit_talalkozo_ketoldalu_kapcsolatok

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?