jún 10, 2021
8 Views
0 0

Oltott szülő, oltatlan gyerek: hogyan lehet megvédeni a legkisebbeket?

Written by

Oltott szülő, oltatlan gyerek: hogyan lehet megvédeni a legkisebbeket?

Világszerte egyre több felnőttet oltanak be a koronavírus ellen, viszont a 12 éven aluli gyerekek egyelőre nem kaphatnak egyik vakcinából sem. A CNN egy sürgősségi orvos-professzort kérdezett arról, hogyan lehetnek ezek a gyerekek mégis biztonságban, és hogy mire kell odafigyelni a szülőknek.

A CNN-nek Dr. Leana Wen elmondta, hogy bár eddigi tapasztalataink szerint a gyerekek kevésbé hajlamosak súlyos tüneteket mutatni, ha elkapják a koronavírust, mégis megfertőződhetnek, és betegek is lehetnek tőle. Az Amerikai Gyermekgyógyászati ​​Akadémia szerint az Egyesült Államokban a járvány kezdete óta csaknem 4 millió gyermeket diagnosztizáltak, és több mint 18 ezret kórházba is szállítottak ezzel összefüggésben. Ami pedig tragikus, hogy több mint 300 gyermek életét vesztette a vírus miatt. 

Ahogy egyre több felnőtt kapja meg a védőoltást, úgy csökkennek a járványügyi számok a közösségekben, de a gyerekek ettől függetlenül még kockázatnak vannak kitéve. Valójában a gyermekkori fertőzések az USA-ban a koronavírus-fertőzések közel negyedét teszik ki – tette hozzá.

Fertőzhet az oltott szülő?

Arra a kérdésre, hogy a beoltott szülők megfertőzhetik-e gyermeküket, Wen azt mondta: a vakcinák az ellen védenek, hogy súlyosan megbetegedjünk, ha elkapjuk a fertőzést, és csökkenti annak a valószínűségét is, hogy tünetmentes hordozóként tovább tudjuk adni a vírust másoknak. Ha a szülők be vannak oltva, az csökkenti a megfertőződés veszélyét az egész családban. Ugyanakkor még mindig van rá egy kis esély, hogy átadják a fertőzést akár a gyerekeknek. Az orvos szerint nehéz megmondani, ennek mekkora az esélye, mert ez attól is függ, hogy az adott közösségben mekkora az átfertőzöttség. Minél magasabb ez a szám, annál valószínűbb, hogy megfertőződünk, akkor is, ha be vagyunk oltva.

Az orvos a szülőknek azt tanácsolja, csökkentsék a fertőződés veszélyét akkor is, ha már megkapták a vakcinát. Wen elmondta, hogy ő és a férje például a már beoltott barátaikat maszk nélkül látogatják meg, de ha olyan emberekkel vannak együtt zárt térben, akik nem kaptak még védőoltást, akkor maszkot viselnek. Emellett egyelőre kerülik az olyan, kockázatosnak minősülő szituációkat, mint a zsúfolt éttermek, bárok.

Napközik, nyári táborok

Wen elmondta, mire kell ügyelni, ha a gyerekek napköziben, esetleg nyári táborban töltik a napot. Szerinte fontos, hogy a gyerekek minél többet legyenek a szabadban, akár az étkezések alatt is. Az is előny, ha az ott dolgozó felnőttek mindegyike be van oltva. Ha a gyerekek bent vannak, a szakember maszkviselést ajánl, amikor csak lehetséges.

Az orvos szerint azokon a területeken, ahol alacsonyak a járványügyi adatok, kisebb veszélynek vannak kitéve a kicsik akkor is, ha zárt térben nem viselnek maszkot. Azt javasolja, hogy a szülő kérdezzen rá a vezetőnél vagy szervezőnél, viselnek-e maszkot a gyerekek, ha épp nem kint vannak. Ha sok gyerek visel, akkor a saját gyermekünket is biztassuk erre.

Kell-e a maszk a munkahelyen?

Arra a kérdésre, hogy a szülők viseljenek-e maszkot a munkahelyen (abban az esetben, ha ez már nem kötelező), az orvos azt mondta, ez több dologtól is függ. Ha valaki irodában dolgozik, ahol a többség már be van oltva, nem feltétlenül kell maszkot viselnie. Viszont ha a szülő olyan munkakörben dolgozik, ahol rendszeresen kapcsolatba kerül emberekkel, akik nem feltélenül oltottak, akkor biztonságosabb eltakarni az orrunkat és a szánkat. Mint fogalmazott: a vakcinák jól védenek, de a maszk még mindig egy plusz védelmi réteget jelent.

atv.hu

Ajánlom www.atv.hu/belfold/20210609-oltott-szulo-oltatlan-gyerek-hogyan-lehet-megvedeni-a-legkisebbeket

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?