febr 22, 2021
1 Views
0 0

Nyárra lehet teljes a nyitás Nagy-Britanniában

Written by

Június 21-től az emberek közötti kapcsolattartás összes jogi korlátozását fel lehet oldani Angliában, ha a koronavírus-járvány megfékezését célzó célkitűzések és kritériumok maradéktalanul teljesülnek addig – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök.

A londoni alsóházban ismertette a gazdaság és a társadalmi élet újraindítására kidolgozott, négy nyitási szakaszból álló kormányzati tervet.

Nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a tervezetben szereplő minden egyes enyhítési lépés előtt az ugyancsak négy pontot tartalmazó kritériumrendszer összes elemének teljesülnie kell, és az egyes nyitási szakaszok között legalább öt hétnek el kell telnie.

A nyitási terv első lépéseként, március 8-án megindulhat a tanítás az összes angliai iskolában, és szabadtéri iskolai rendezvényeket is lehet tartani.

A középiskolás diákokat hetente kétszer koronavírus-szűrésnek kell alávetni.

A szabadtéri közösségi helyszíneken – például a parkokban – ugyancsak március 8-tól lehetővé válnak a szabadidős tevékenységek is, de ezeket akkor még csak két, nem egy háztartásban élő ember végezheti egymás társaságában.

Zárt térben – például lakásokban – a külön háztartásokban élők ekkor még nem találkozhatnak.

Ugyancsak az első nyitási szakasz részeként március 29-től már hat, külön-külön háztartásokban élő ember, vagy két külön háztartás összes tagja tarthat összejöveteleket szabadtéren, és lehetővé válik szervezett sportrendezvények megtartása is gyerekek és felnőttek számára.

Az április 12-től előirányzott második korlátozásenyhítési szakaszban megnyithatnak a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító boltok, a személyi szolgáltatásokat nyújtó vállalkozások – például a fodrászatok -, a zárt térben működő szabadidős létesítmények, köztük az edzőtermek, valamint a szabadtéri vendéglátóhelyek, az állatkertek, a szabadidőparkok és az autósmozik. Emellett szabadtéren hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában.

A harmadik nyitási szakasz május 17-én kezdődhet, amikor kinyithatnak a zárt térben működő szórakoztató és vendéglátó létesítmények, köztük a mozik, a pubok és az éttermek.

Szabadtéri helyszíneken 30, zárt térben hat, nem egy háztartásban élő ember tartózkodhat egymás társaságában, lehetővé válik szabadtéri szórakoztató rendezvények, például koncertek megtartása.

Ugyancsak lehetővé válik a nagyszabású rendezvények, például labdarúgó-mérkőzések közönség előtti megrendezése, de a közönség létszámát ekkor még korlátozzák. Az ülőhelyekkel felszerelt nyitott létesítményekben, például a stadionokban legfeljebb tízezer, illetve a teljes befogadóképesség legfeljebb 25 százalékának megfelelő számú néző foglalhat helyet, attól függően, hogy melyik jelenti a kisebb létszámot.

Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság, a Premier League jelenlegi szezonjának utolsó fordulóját május 23-án tartják, így ezeket a mérkőzéseket – ha minden a tervek szerint alakul – nézőközönség jelenlétében tarthatják.

Az utazásokról szólva Boris Johnson elmondta: a kormány erre a célra létrehozott munkacsoportja április 12-ig megvizsgálja a turisztikai célú külföldi utazások újbóli engedélyezésének lehetőségét, ugyanezen a napon beterjeszti ajánlásait is,

és kedvező javaslatok esetén május 17-től ismét lehetővé válhatnak a szabadidős célú nemzetközi utazások.

A most érvényes korlátozások értelmében brit állampolgárok – nagyon kevés számú nyomós indoktól eltekintve – nem utazhatnak külföldre.

A hétfőn felvázolt tervek alapján a legkorábban június 21-én kezdődő negyedik nyitási szakaszban az emberek közötti kapcsolattartás minden jogi korlátozása megszűnhet, kinyithat az összes szabadidős létesítmény – köztük az éjszakai szórakozóhelyek -, lehetővé válik a turisztikai célú hazai és külföldi utazás, és megszűnnek a nagyszabású rendezvényeket érintő korlátozások.

Mindehhez a brit kormány négy pontból álló kritériumrendszert állított össze, és mind a négy feltételnek a korlátozások enyhítését célzó minden további lépés előtt teljesülnie kell.

Ennek alapján a zárlat feloldásának folyamata akkor haladhat előre a meghatározott időpontokban, ha az oltási program sikeresen folytatódik, ha a bizonyítékok azt mutatják, hogy a koronavírus elleni vakcinák csökkentik a kórházi kezelésre szorulók és a koronavírus okozta halálozások számát, ha az aktuális fertőződési ráták nem fenyegetnek a kórházi kezelésre szoruló betegek számának fenntarthatatlan mértékű megugrásával, illetve ha nincs olyan új vírusvariáns, amely alapvetően megváltoztatja a kockázatok megítélését.

Hétfői alsóházi tájékoztatóján Boris Johnson közölte: a kormány tudományos tanácsadói szerint

a nyitás óhatatlanul a koronavírus-fertőzések számának növekedésével jár.

Ez azonban mindenképpen megtörténik, függetlenül attól, hogy mikor oldják fel a zárlatot, márpedig nem lehet a végtelenségig érvényben tartani a gazdaságot, az emberek fizikai és mentális jólétét, a gyerekek életesélyeit ellehetetlenítő korlátozásokat.

Éppen ezért alapvető fontosságú, hogy a nyitás óvatos, de visszafordíthatatlan folyamat legyen – mondta a brit miniszterelnök.

Nyitókép: MTI/AP/PA/Paul Ellis

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?