ápr 29, 2021
5 Views
0 0

Novák Katalin örül, hogy valamiben egyetért az ellenzékkel

Written by

A miniszter a 25 év alattiak SZJA-mentességét bevezető törvény elfogadásáról nyilatkozott így, de hozzátette: ahhoz, hogy továbbra is legyenek ehhez hasonló intézkedések, a kormányerőket kell támogatni.

Ezzel az intézkedéssel a fiatalok iránti megbecsülésüket és a munka iránti tiszteletüket szerették volna kifejezni – jelentette ki Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A miniszter szerint ez havi szinten 40 ezer forintos többletet, egy évben akár félmillió forintit is jelenthet egy átlagos keresetű fiatal – közölte az MTI.

Kiemelte: fontosnak tartják, hogy a Magyarországon jövőt tervező fiatalok el tudják képzelni: ha tisztességesen dolgoznak, hajlandóak kivenni részüket a közösből, akkor megkapják hozzá a támogatást. Erről szólnak a családtámogatások, és az olyan, megelőlegezett családtámogatások, mint például a babaváró hitel.

Novák szerint ezek miatt „ma Magyarországon könnyebb jövőt tervezni, mint 10 évvel ezelőtt volt.”

 Az interjúban azt is elmondta, hogy a házassági adókedvezmény 25 éves kortól jár, ha a fiatalok 25 év alatt kötnek házasságot.

A miniszter elismerően szólt az ellenzékről, amiért képviselői szerdán az Országgyűlésben egyetlen ellenszavazat mellett szavazták meg a 25 év alatti fiatalok szja-mentességét lehetővé tevő törvényjavaslatot. Örömtelinek nevezte, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben képesek egységesen fellépni.

Novák Katalin ugyanakkor kiemelte, 

ha az ellenzék kerülne döntési pozícióba, akkor ők ezeket a támogatásokat nem folytatnák. Ezt tapasztalni lehetett 2002 és 2010 között is

– mondta.

Ahhoz, hogy továbbra is legyen babaváró támogatás, otthonteremtési program, a fiatalok szja-mentessége, az kell, hogy jövőre a jelenleg kormányzó erők megkapják a választók bizalmát, és folytathassák a megkezdett munkát – mondta a családokért felelős tárca nélküli miniszter.

MASZSZ Nőtagozat: Novák Katalin kérjen bocsánatot!

 atv.hu

Ajánlom www.atv.hu/belfold/20210429-novak-katalin-orul-hogy-valamiben-egyetert-az-ellenzekkel

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?