ápr 4, 2021
0 View
0 0

Női kézi El: ismét nyert és bejutott a négyes döntőbe a Siófok

Written by

A Siófok KC 29–28-ra legyőzte az orosz GK Asztrahanocskát a női kézilabda Európa-liga negyeddöntőjének visszavágóján, így bejutott a négyes döntőbe. 

Simone Böhme volt a mérkőzés egyik legjobbja (Fotó: Török Attila – archív)


Hirdetés

Remekül kezdte a párharc visszavágóját az ismét hazai pályán játszó, de Tóth Gabriellát nélkülöző Siófok, amely az első félidő elején öt góllal is ellépett orosz ellenfelétől. Ezt követően az Asztrahanocska feljebb kapcsolt, s folyamatosan zárkózott, végül 15–13-as siófoki vezetéssel vonultak a csapatok szünetre.

A második félidőt már az oroszok kezdték jobban, gyorsan kiegyenlítettek, majd 27–26-nál a vezetést is átvették. Az első mérkőzésen hatgólos előnyt szerző siófokiak ekkor sem estek pánikba, sőt, ők is ritmust tudtak váltani, és végül megnyerték a mérkőzést 29–28-ra. 

A hazaiak legjobbja a szerződése lejártával nyáron távozó Gnonsiane Niombla volt, aki kilenc gólig jutott, de az első félidőben remek teljesítményt nyújtott többek közt Simone Böhme is, aki 26 perc után már négy találatnál járt. A magyar játékosok közül Kiss Nikolett jutott a legtöbb gólig, hattal.

A Siófok így összesítésben hét góllal bizonyult jobbnak orosz ellenfelénél – az odavágót 32–26-ra nyerte meg–, és bejutott a négyes döntőbe úgy, hogy veretlen maradt a sorozatban.

A balatonpartiak mellett a Nantes, a Herning-Ikast és a Baia Mare jutott be a legjobb négy közé – a négy csoportgyőztes –, de arról még nincsen információ, hogy hol lesz a final four.

SIÓFOK KC–ASZTRAHANOCSKA (orosz) 29–28 (15–13)
Siófok, zárt kapuk mögött. V: Manea, Iliescu (románok)
SIÓFOK: Szikora – BÖHME 4, KISS N. 6, Tomori 2, Jezic 2, NIOMBLA 9 (6), Aoustin 4. Csere: Krasznai (kapus), Horacek 2, Hársfalvi, Mazák-Németh Cs., Such. Edző: Zdravko Zovko
ASZTRAHANOCSKA: Rjabceva – Levcsenko 1, Debelic 1, Kornyejeva 1 (1), Jezsikava 4, Malasenko 3, SZAMOHINA 5 (1). Csere: Anoskina (kapus), ZELENKOVA 8, Nyikityina, Sztelman 4, Kainarova 1. Edző: Vlatko Djonovics
Az eredmény alakulása: 6. p.: 3–3. 12. p.: 8–3. 20. p.: 10–9. 27. p.: 14–10. 38. p.: 18–17. 46. p.: 23–20. 50. p.: 25–22. 55. p.: 26–27.
Kiállítások: 4, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/6, ill. 3/2

KÉZILABDA
NŐI EURÓPA-LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Siófok KC–GK Asztrahanocska (orosz) 29–28 (15–13)
Nantes (francia)–Zvenyigorod (orosz) 30–28 (15–13)

www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezi-europa-liga-ismet-nyert-es-bejutott-az-elodontobe-a-siofok-2818985

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?