márc 31, 2021
2 Views
0 0

Női kézi: „A kinevezésemtől nem lettem több vagy jobb edző”

Written by

Kudor Kitti, a DVSC fiatal edzője reméli, a következő idény tervezhetőbb lesz, miután az elmúlt hónapokban egy életre elég videót vágott össze feleslegesen.

Kudor Kittit csak a következő mérkőzés foglalkoztatja (Fotó: Kovács Péter/Hajdú-Bihari Napló)


Hirdetés

– Úgy tartják, aki télen, havas, csúszós úton tanul meg vezetni, később sem jön zavarba az utakon…
– Én is télen szereztem meg a jogosítványt, és hála istennek eddig nem volt problémám vezetés közben – válaszolta a DVSC női csapatának élére Köstner Vilmos helyére március 1-jén kinevezett Kudor Kitti, aki 33 évével az NB I történetének legfiatalabb női edzője.

– Edzőként sem számít a legkönnyebb tanulóterepnek a jelenlegi bajnokság.
– Ez az idény minden edzőnek különleges, ráadásul nekem az egész helyzet speciális. Igyekszem kihasználni a lehetőséget, szeretnék sok tapasztalatot szerezni ebben a három hónapban.

– Mindjárt a kezdet zűrös volt, hiszen négy nappal a munkába állása után már meccset játszottak, a következő héten pedig jött a vírus miatt beiktatott kényszerszünet.
– Az olimpiai selejtező miatt lett volna három hetünk készülni a folytatásra, de a járvány közbeszólt. Az első napokban a tervezett munkának csak a töredékét tudtuk elvégezni „home office-ban”, aztán a második héten az ifisták segítségével már tudtunk érdemben dolgozni, ami úgy is nagyon hasznosnak bizonyult, hogy messze volt az optimálistól. Próbálom a jó oldalát nézni: tudtunk csapatszinten készülni, miközben az akadémiánk fiataljainak óriási élmény volt a felnőttekkel gyakorolni.

– Mennyire volt izgatott a kinevezése után?
– Játékosként sosem izgultam a mérkőzések előtt, ez azonban más. Először a Kisvárda elleni meccs előtti este tudtam rendesen aludni, de igazán csak a kezdő sípszó után múlt el a feszültség: láttam a lányokon, hogy betartják, amit megbeszéltünk. Ennek is köszönhető, hogy védekezésben ez volt az egyik legjobb produkciónk.

– Az sem mindennapos, hogy hat olyan játékos is található a keretben, akivel korábban egy csapatban játszott. Kezelhető a helyzet?
– Másodedzőként már dolgoztunk együtt, azt pedig elmondtam a lányoknak is, hogy a kinevezésemtől nem lettem több vagy jobb edző. Nem szeretnék álarcot felvenni, de a tudásom legjavát adva igyekszem felkészíteni a csapatot. Több a játékostapasztalatom, mint az edzői, próbálok napról napra, meccsről meccsre fejlődni. Ráadásul most fejezem be a szakedzői képzést, májusban és júniusban lesznek a záróvizsgáim.

– Miként fogadta a szakma, hogy egy fiatal hölgy vezet első osztályú csapatot?
– A Kisvárda elleni meccs után sok gratuláló üzenetet kaptam, olyanoktól is, akiktől egyáltalán nem vártam.

– A nyáron azonban ismét visszalép, Szilágyi Zoltán segítője lesz.
– Nem érzem visszalépésnek, így volt tervezve, várom a közös munkát. Egy fiatal edző akkor tud fejlődni, ha minél több rutinos kolléga mellett dolgozhat.

– Mit vár az idény hátralevő részétől?
– Csak a következő mérkőzés foglalkoztat: április hetedikén lépünk pályára Szombathelyen, arra kell tisztességesen felkészülni. Remélem, a következő idény már tervezhető lesz, mert ebben az idényben egy életre való videót vágtam feleslegesen…

AZ ÁLLÁS
  1. Győr 17 17 620–331 +289  34
  2. FTC 15 14 1 512–341 +171  28
  3. Siófok 19 13 6 601–510 +91  26
  4. Mosonmagyaróvár 16 12 4 468–438 +30  24
  5. Vác 17 11 6 505–487 +18  22
  6. Debrecen 16 10 1 5 469–421 +48  21
  7. MTK 16 10 1 5 494–496 –2  21
  8. Kisvárda 17 6 11 404–463 –59  12
  9. Dunaújváros 18 6 12 473–534 –61  12
10. Érd 15 6 9 396–459 –63  12
11. Fehérvár 17 5 12 450–525 –75  10
12. Szombathely 18 3 15 453–586 –133  6
13. Boglári Akadémia-SZISE 18 2 1 15 471–578 –107  5
14. Békéscsaba 17 1 1 15 386–533 –147  3

www.nemzetisport.hu/kezilabda/noi-kezilabda-a-kinevezesemtol-nem-lettem-tobb-vagy-jobb-edzo-2818279

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?