márc 31, 2021
10 Views
0 0

Nő a feszültség: olajban gazdag területen veszett össze a világ két legerősebb országa

Written by
Húsvéti akció a Portfolio-nál!
Új akciónk keretében a március 31. és április 9. között vásárolt éves SIGNATURE előfizetéseket most 40%-os kedvezménnyel, 18.000 forintért lehet megvásárolni. Így lényegesen kedvezőbb áron juthatsz hozzá a legfrissebb hírekhez, a legfontosabb elemzésekhez és az exkluzív tartalmakhoz. Ráadásul még a minőségi gazdasági tartalomgyártást is támogathatod. További részletek ide kattintva.

A Dél-kínai-tenger egy 3,5 millió négyzetkilométer területű víztömeg Délkelet-Ázsiában, amely az utóbbi években számos esetben volt diplomácia konfliktus forrása. Ez egyrészt abból adódik, hogy a tenger stratégiai jelentőséggel bír a környező országok számára, másrészt pedig abból, hogy a mai napig nem sikerült megegyezni a tenger bizonyos részei fölötti ellenőrzés jogáról.

Pedig a tét nem kicsi, ugyanis itt bonyolódik le a világ tengeri kereskedelmének egyharmada, amely több mint 3300 milliárd dolláros forgalmat jelent évente. Emellett a tenger igen gazdag halakban, amely egyszerre jelent élelmet és fontos bevételi forrást a térség országainak. Egyes becslék szerint a világ tengereiből kifogott halak 12%-a innen származik. Az utóbbi évtizedekben továbbá hatalmas olaj- és gázmezőket is felfedeztek a térségben.

Van azonban egy ország a régióban, amelynek különösen fontos a Dél-kínai-tenger fölötti ellenőrzés, ez pedig Kína. A tenger ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy kínai áruk szabadon mozoghassanak a világban.

Így nem véletlen az sem, hogy a Dél-kínai-tenger az egyik sarokköve az „Egy övezet, egy út nevű” kínai gigaprojektnek, amelynek fő célja, hogy Kína gazdasági és politikai befolyását kiterjessze a világban. Természetesen a gáz- és olajmezőkre is nagy szüksége van a kínai gazdaságnak, hogy biztosítani tudja a növekedés fenntartásához szükséges nyersanyagot. Emellett katonai szempontból is kritikus lehet Kínának a térség ellenőrzése, mivel a tengeren található Hajnan szigete mellett állomásozik a Kínai Népköztársaság atomflottája.  

Területi követelések és határviták

A tengereken történő különböző tevékenységek szabályozásával az ENSZ által elfogadott United Nations Convention on the Law of the Sea (UNCLOS) foglalkozik, amelyet valamennyi térségben lévő ország, köztük Kína is aláírt. Az egyezmény három fontos fogalmat vezetett be a tengeri határok tekintetében:

  • Az alapvonaltól (azaz az apályvonaltól) számítva 12 tengeri mérföldig (nagyjából 22 kilométer) terjed a parti tenger sávja, ahol egy adott ország kormánya ugyanazon hatáskörökkel rendelkezik, mint a szárazföld felszíne vagy a belső vizek felett.
  • A parti tengert határától számítva további 12 tengeri mérföldnyi sáv az úgynevezett csatlakozó övezet. Itt az adott államnak már csak korlátozott szuverenitása van a parti tengeri szakaszhoz képest, azonban vám-, pénzügyi és bevándorlási szabályok betartatása céljából gyakorolhat ellenőrzést a terület fölött. A hajózás és az átrepülés szabadságát azonban biztosítani kell más államok számára, ha ezek nem az előbb említett ellenőrzési funkciók rovására valósulnak meg.
  • Az alapvonaltól számítva 200 tengeri mérföldig (nagyjából 370 kilométer) terjed az úgynevezett, kizárólagos gazdasági övezet sávja. Ezen túl már csak a nemzetközi vizek vannak, amely fölött egyik állam sem gyakorolhat ellenőrzést. A kizárólagos gazdasági övezet fogalma azért fontos, mert az egyezmény értelmében ezen a sávon belül az adott államnak kizárólagos joga van tengerfenék feletti vízréteg, a tengerfenék és az altalaj akár élő, akár élettelen természeti erőforrásainak felkutatására és kiaknázására. Ez a Dél-kínai-tenger esetében leginkább halászati, illetve a kőolaj és földgáz kitermelés jogát jelenti, amely kiemelt jelentőséggel bír a térségben elhelyezkedő országok gazdaságában.

A fenti szabályozást a Dél-kínai-tenger vonatkozásában lényegében az összes délkelet-ázsiai ország elfogadta, Kína kivételével.

Kína ugyanis egy úgynevezett „kilenc sávos vonal” határán belül történelmi okokra hivatkozva magának követeli a Dél-kínai-tenger több mint 80%-át, amelyre a nemzetközi jog alapján más országok is igényt tartanak.

A szaggatott barna vonalak jelölik az úgynevezett kilenc sávos területet, amelyre Kína történelmi okokra hivatkozva igényt tart. A területen belül szintén barna színnel kerültek megjelölésre a vitatott jogállású Spratly- és Paracel-szigetek.

A másik fontos szempont a Dél-kínai-tengeren folyó határviták megértéséhez a szigetekhez kapcsolódik, ugyanis ebben az esetben a sziget partvidékétől kell számolni a 200 tengeri mérföldet, azaz a kizárólagos gazdasági övezetet.

Fontos azonban, hogy az egyezmény szerint csak az a természetesen létrejött, vízzel körülvett földterület minősül szigetnek, amelyik dagálykor a vízszint felett van és képes emberi lakóhelyet, illetve saját gazdasági életet fenntartani.

A határviták szempontjából ezért kiemelt jelentőséggel bír két szigetcsoport a térségben. Az egyik ezek közül a Spratly-szigetek, amely egy több mint 100 szigetképződményből álló csoport a Dél-kínai-tenger közepén és igen gazdag halakban, valamint kőolajban és földgázban. Ennek megfelelően számos ország igényt tart rájuk, beleértve Bruneit, Malajziát, a Fülöp-szigeteket, Vietnámot és természetesen Kínát. A másik fontos szigetcsoport a Paracel-szigetek a tenger északi részén, amelynek hovatartozását Kína, Vietnám és Tajvan is vitatja.

Bár a szigetek hovatartozása már hosszú évek óta vita tárgyát képezte, ez a múltban kevésbé generált konfliktust.

A szigetek jelentősége vélhetően az utóbbi években felfedezett kőolaj és földgáz lelőhelyek miatt értékelődött fel ennyire.

Diplomáciai adok-kapok

Kína pár éve nagyszabású projektbe kezdett, hogy a Dél-kínai-tengeren magáénak követelt szigeteket mesterséges úton lakhatóvá tegye, illetve megtöltse őket gazdasági élettel, hogy nyomósabb érvekkel szólhasson bele a területi vitákba. Ezt úgy vitték véghez, homokkal feltöltötték a tengeren lévő, nagyrészt kopár sziklákat és zátonyokat, illetve katonai támaszpontokat, illetve bizonyos esetekben várost létesítettek rajtuk.

A másik módszer, amin keresztül Kína igyekszik dominálni a térséget, találó módon a “káposzta-taktika nevet viseli. Ez lényegében azt jelenti, hogy kínai halász- vagy hadihajók körbeveszik a vitatott jogállású szigeteket, mint a káposztalevelek, így a másik állam nem tud hozzájuk férni.

Ennek eredményeképpen, még ha elvben így sem rendeződik a sziget státusza, a gyakorlatban így is kínai ellenőrzés érvényesül.

A Paracel-szigetek legnagyobbjaként számon tartott Jongszing-sziget (angolul Woody Island), amelyen a kínaiak az utóbbi években egy várost és katonai létesítményeket is kialakítottak. Fotó: Getty Images

Ezeket a törekvéseket természetesen a legtöbb térségben elhelyezkedő ország nem vette jó néven. A Fülöp-szigetek végül megelégelte a kialakult helyzetet és jogi útra terelte a kérdést. Ennek eredményeképpen a hágai Állandó Választottbíróság (PCA) 2016-ban kijelentette, hogy Kínának nincs történelmi joga a „kilenc sávos vonalon” belüli területekre, illetve, hogy a szigeteken történő terjeszkedéssel megsértette a Fülöp-szigetek szuverenitását. Emellett elmarasztalták Kínát, amiért súlyos károkat okozott a korallzátonyok ökoszisztémájában, amikor mesterségesen szigeteket hozott létre.

A bíróság legfontosabb döntése azonban az a megállapítás volt, miszerint a Spratly-szigetek nem minősülnek szigetnek az UNCLOS rendelkezései alapján, csupán sziklának.

Ez abból a szempontból lényeges, hogy UNCLOS szerint csak szigetek körül lehet kizárólagos gazdasági övezetet kialakítani és az ezzel járó előnyöket élvezni, egy szikla esetében nem. A bíróság döntését azzal indokolta, hogy a szigetek nem önfenntartóak, mivel a kínai szárazföldről kell nyersanyaggal ellátni őket és az ott tartózkodókat. Bár a bíróság határozatában a Fülöp-szigeteknek adott igazat, ez a térség stabilizációját érdemben nem segítette, mivel Kína elutasította az állásfoglalást, amelyet igazságtalannak és törvénytelennek bélyegzett.

Annak ellenére, hogy Kína nem fogadta el az ítéletet, jól láthatóan stratégiát váltott. A délkelet-ázsiai országokat tömörítő ASEAN-csoporttal együtt megpróbált feléleszteni egy magatartási kódexet a viták rendezésére. Meg kell jegyezni azonban, hogy ez pusztán egy vitarendezési mechanizmus kidolgozását volt hivatott szolgálni, a területek hovatartozását illetően azóta sem történt előrelépés. Közrejátszhatott ebben az is, hogy az ASEAN-országok is megosztottak a Kínával való viszony tekintetében. Kambodzsa, Laosz, vagy éppen Thaiföld például tartózkodnak attól, hogy ellentmondjanak Kínának, ráadásul az ő esetükben a Dél-kínai-tenger nem húsba vágó kérdés, ellentétben Vietnámmal vagy Malajziával. Egységes fellépés hiányában pedig borítékolható volt, hogy nem születik megegyezés a Dél-kínai-tenger ügyében.

Az ASEAN-országok külügyminisztereinek 2017-es találkozója Dél-kínai-tengeren zajló határviták és a kapcsolódó magatartási szerződés megtárgyalása céljából. Fotó: Kyodo News Stills via Getty Images)

Ennek megfelelően továbbra is erős, sőt növekvő kínai katonai jelenlét érvényesül a térségben. Ezt nagyban segíti, hogy hajók számát tekintve jelenleg Kína rendelkezik a legnagyobb flottával a világon. A Fülöp-szigetek például a múlt héten szólította fel Kínát, hogy vonja vissza azt a több mint 200 kínai hajót, amelyet a Dél-kínai-tenger Fülöp-szigetekhez tartozó térségében vezényelt ki, ezzel megsértve a szigetország szuverenitását.

Amerika a színre lép

A Dél-kínai-tengeren zajló határviták az Egyesült Államok figyelmét is felkeltették. Az Egyesült Államok elsődleges érdeke a Dél-kínai-tenger szabad hajózhatósága, mivel ez a térség köti össze az Egyesült Államok nyugati partvidékét az Indiai-óceánnal és a Közel-Kelettel, kereskedelmi és stratégiai jelentőségét pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni.

Az Egyesült Államok szintén nem ismeri el Kína jelenlegi követeléseit a Dél-kínai-tenger vonatkozásában, e tekintetben pedig nem rest üzenni Pekingnek. A tengerjogban ugyanis létezik békés áthaladás jogának fogalma, amely lényegében azt jelenti, hogy egy állam polgári vagy akár hadihajója áthaladhat egy másik állam territoriális vizein amennyiben, a hajó áthaladása gyorsan és egyenes irányban történik. Az amerikai hadihajók azonban az utóbbi időben, amikor megközelítettek egy Kína által ellenőrzött szigetet, egyenes irány helyett cikk-cakkban és feltűnően lassan haladtak el mellette.

Ezzel a gyakorlatban az üzenték meg Pekingnek, hogy nem ismerik el igényüket a szigetekre vonatkozóan. Az ehhez hasonló akciókra válaszul a kínai haditengerészet többször üldözőbe vette az átvonuló amerikai hajókat.

A legerősebb kijelentést kétségkívül Mike Pompeo, volt amerikai külügyminiszter tette még tavaly nyáron, amikor a hidegháborús időket megidézve úgy nyilatkozott, hogy az Egyesült Államok támogatni fogja a világ országait, amelyek fenyegetve érzik magukat Kína tengeri és szárazföldi követelései miatt.

Egyelőre úgy látszik, hogy a Biden-kormány is folytatni fogja a korábbi amerikai vezetés politikáját a térségben, tekintve, hogy februárban amerikai hadihajók hadgyakorlatot is tartottak a vitatott jogállású tengeren. Antony Blinken nemrég tartott ázsiai körútja alapján pedig valószínűsíthető, hogy az Egyesült Államok a jövőben sokkal szorosabban fog együttműködni szövetségeseivel a kínai befolyás visszaszorítása céljából.

Kína hajó halad el a vitatott jogállású Paracel-szigetek mellett. Fotó: Liu Zhen/South China Morning Post via Getty Images

Van azonban egy fontos ellentmondás az amerikai politikában. Az Egyesült Államok úgy kéri számon a tengerek szabad hajózhatóságát az UNCLOS rendelkezéseire hivatkozva, hogy valójában sohasem ratifikálta az egyezményt.

A kínai narratíva fonákja pedig az, hogy az ázsiai ország ratifikálta ugyan az UNCLOS-t, de nem tartja be a vonatkozó szabályokat.

Az tehát jól látható, hogy mindkét fél igyekszik a maga érdekeinek megfelelően alakítani a politikáját, még ha annak nincs is tiszta jogalapja. A nagy kérdés azonban természetesen az, hogy eszkalálódik-e odáig a helyzet, hogy fegyveres konfliktus tör az Egyesült Államok és Kína között. Ezt egyelőre lehetetlen előre megmondani. Minden esetre vészjósló lehet az, hogy Kína nemrég engedélyezte, hogy partiőrsége fegyveres úton állítsa meg azokat a hajókat, amelyek szerinte behatolnak Kína territoriális vizeire.

Egy fegyveres konfliktus azonban éppen a térség kereskedelmi jelentőségéből adódóan egyik országnak sem áll érdekében. Az is világos viszont empirikus alapon, hogy a területi vitákat jogi úton sem fogják tudni rendezni a felek.

ENNEK MEGFELELŐEN AZ a LEGVALÓSZÍNŰBB, HOGY AZ ELKÖVETKEZŐ ÉVEK TÉRSÉGBELI ESEMÉNYEI AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK ÉS KÍNA EGYMÁSSAL SZEMBENI ERŐFITOGTATÁSÁRÓL FOGNAK SZÓLNI, AHOL EGYMÁST KÖVETIK MAJD A NYUGODTABB ÉS FESZÜLTEBB IDŐSZAKOK.

Címlapkép forrása: Dondi Tawatao/Getty Images

www.portfolio.hu/global/20210331/no-a-feszultseg-olajban-gazdag-teruleten-veszett-ossze-a-vilag-ket-legerosebb-orszaga-476458

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
portfolio.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?