máj 4, 2021
13 Views
0 0

Nincs is jobb egy macska masszázsnál

Written by

A fotós-médiadizájner az RTL Klub Reggeli műsorában mesélt a művészetekhez való vonzódásáról, illetve arról, hogy elkezdte kitanulni az ötvös szakmát. Cinthya azt mondja, a fotói is szimbolikára épülnek, és mindig is próbálta a gondolatait és az érzéseit olyan szimbólumokkal kifejezni, amelyeket mindenki ért, illetve amelyek mások számára jelentenek valamit. Miután folyamatosan a virtuális világban van, elkezdett azon agyalni, hogy jó lenne valami kézzel foghatót csinálni. Így jutott el az ékszerekhez, amelyekkel szimbólumokat adhat.

Cinthya Dictatornak már van is egy kollekciója, amelynek a központjában az emberi kéz áll. Hogy miért pont az, illetve, hogy miért pont most döntött úgy, hogy kitanulja az ötvös mesterséget, annak egy hirtelen jött egészségügyi probléma volt a kiváltó oka. A fotóművész életében az elmúlt két évben volt egy „minitrauma” – 

egyik kezében elvesztette az érzékelést fél évre.

Azt mondja, régóta tervezte már, hogy elkezdjen “manuálisan működni”, amikor megtörtént a baj. Arra gondolt, ez mind annak a következménye, hogy halogatta az álmát. Elkezdett akupunktúrára járni, közben a táplálkozására is odafigyelt, így szerencsére idővel rendbe jött a keze, amellyel most a fényképezőgép kattogtatása mellett most már ékszereket is gyárthat. 

A műsorban szóba került a párkapcsolat is. Cinthya azt mondja a karantén nem volt rossz hatással rájuk, kedvesével, Molnár Tamással szépen összecsiszolódtak, ahogy ő fogalmazott, megtanulták kezelni egymást. Azt egyébként a műsorvezetők is megállapították, milyen harmonikus a kisugárzása.

Szerintem harmonikusabb az életem, a magánéletem. Teret kapok az önkifejezésre, nem veszi el az energiáimat az őrlődés, meg a szorongás. Szerintem kiegyensúlyozott vagyok. 

A járvány kapcsán elmondta, szakmájából adódóan őt nem érintette annyira rosszul a dolog, még egy új fényképezőgépre is futotta, amiért picit szégyelli is magát, mert tisztában van vele, hogy sok embernek rossz dolgokat hozott ez az időszak. Cinthya egyébként mindvégig komolyan vette a járványt és nagyon ügyelt rá, hogy betartsa a szabályokat.

Én covid-tisztelő voltam. Betartottam mindent, maszkot hordtam, nem nagyon mentem közösségbe, csak ha nagyon kellett

– jelentette ki, hozzátéve: a párja túl van mindkét oltáson, de már ő is megkapta az első adag vakcinát, amit rettenetesen várt. Szerinte nagyon fontos, hogy beoltassák magukat az emberek, hogy kialakuljon a nyájimmunitás és ne mutálódjon tovább a vírus.

A teljes interjút itt tudja visszanézni:

index.hu/mindekozben/poszt/2021/05/04/nincs-is-jobb-egy-macska-masszazsnal/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Mindeközben
banner

Vélemény, hozzászólás?