okt 13, 2020
52 Views
0 0

Nemzetek Ligája – Győzelemmel élre ugorhat a magyar válogatott

Written by

A siker nemcsak első helyet jelentene, hanem egyben a biztos bennmaradást is, ugyanis ebben az esetben a török-szerb mérkőzésen bármilyen eredmény is születik, az egyik együttessel szemben legalább hétpontos előnye lenne a magyaroknak két fordulóval a zárás előtt.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese jelenleg néggyel előzi meg a török és öttel a szerb riválist, azaz második helye ezúttal nincs veszélyben. Ennek ellenére óriási különbség van a döntetlen és a vereség között, mivel pontosztozkodással a magyarok az oroszok nyomában maradnának egypontos hátránnyal, kudarc esetén viszont a két éve hazai pályán vb-negyeddöntős gárda négy pontra elhúzna.

Az olasz szakvezető ezúttal sem tudja legjobb összeállításában pályára küldeni a nemzeti együttest: Szoboszlai Dominikre eddig sem számíthatott, mivel klubja, a Salzburg koronavírusos esetek miatt karanténba került, illetve Sallai Roland után a kapus Gulácsi Péternek is vissza kellett térnie német klubjához, hogy a helyi karanténszabályok betartásával rendelkezésére állhasson az RB Leipzig következő találkozóján. Hangya Szilveszter sérülés miatt utazott haza a vártnál korábban.

A Nemzetek Ligája negyedik fordulójában döntő faktor lehet, hogy a magyar válogatott egy héten belül harmadik tétmérkőzését játssza. Ugyan a vasárnapi NL-meccs előtt az oroszok is pályára léptek múlt csütörtökön, de ők csak barátságos találkozón. Az sem elhanyagolható szempont frissesség és kipihentség szempontjából, hogy a Szbornaja ezúttal mindhárom összecsapását Moszkvában játszotta, míg a magyarok előbb Szófiában, majd Belgrádban futballoztak.

Az orosz válogatott ettől függetlenül is esélyesebb, egy hónapja 3-2-re nyert Budapesten. A magyarok ráadásul 42 éve nem győzték le ellenfelüket, vendégként pedig 57 esztendeje kerülték el legutóbb a vereséget, nyerni 1956-ban sikerült Moszkvában, még az Aranycsapatnak.

Az viszont bizakodásra adhat okot, hogy a nemzeti együttes sorozatban három győzelemnél tart idegenben: szeptemberben 1-0-ra nyert Törökországban az NL-ben, majd múlt csütörtökön Eb-pótselejtezőn Bulgáriában 3-1-re, vasárnap pedig ismét az NL-ben Szerbiában 1-0-ra diadalmaskodott. A magyarok legutóbb 2012-ben tudtak három egymást követő meccset megnyerni vendégként, tétmérkőzéseken viszont egészen az 1986-os világbajnokság selejtezőjéig kell visszamenni hasonló sorozathoz, akkor egymás után ötször győzött idegenben a magyar válogatott, ebből három meccs volt vb-selejtező.

A csoport utolsó helyezettje kiesik a C divízióba, míg az első hely megszerzésének az élvonalba jutáson túl is nagy fontossága van, mivel azzal akár vb-pótselejtezős helyet is lehet szerezni. A két legjobb olyan csoportgyőztes ugyanis, amely a jövő novemberben záruló vb-selejtezőkön nem végez az automatikus kijutást jelentő első vagy a pótselejtezőt eredményező második helyen, pótselejtezőt játszhat a 2022-es, katari vb-re.

A magyar válogatott ezt követően november 12-én, az év legfontosabb mérkőzésén, Európa-bajnoki pótselejtezőn Izlandot fogadja a Puskás Arénában, a győztes kijut a 2021-re halasztott, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra. A Nemzetek Ligája ötödik és utolsó, hatodik fordulóját november 15-én és 18-án rendezik, előbb a szerbek, majd a törökök érkeznek vendégségbe.

Nemzetek Ligája, B divízió, 3. csoport, 4. forduló:

szerda:

Oroszország-MAGYARORSZÁG, Moszkva 20.45

Törökország-Szerbia, Isztambul 20.45

A csoport állása:

1. Oroszország 3 2 1 – 7-4 7 pont

2. Magyarország 3 2 – 1 4-3 6

3. Törökország 3 – 2 1 1-2 2

4. Szerbia 3 – 1 2 1-4 1

hirtv.hu/hirtvsport/nemzetek-ligaja-gyozelemmel-elre-ugorhat-a-magyar-valogatott-2509891?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?