jún 7, 2021
13 Views
0 0

Német külügyminiszter: Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét

Written by

Meg kell szüntetni a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában, mondta a német külügyminiszter hétfőn Berlinben.

Heiko Maas a tárca 19. nagyköveti konferenciáját megnyitó beszédében az MTI tudósítása szerint hangsúlyozta, hogy Németország nem kíván új hidegháborút, de úgy véli, szorosabbra kell fonni a liberális demokráciák szövetségét, és észre kell venni, amikor „mások” megkérdőjelezik ezt a fajta berendezkedést, például azzal, hogy „a rendszerek közötti versengéssé stilizálják a maszk-, vagy vakcinaszállításokat”.

A liberális demokráciák ellenálló képességét meg kell erősíteni, és ehhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az EU külpolitikai cselekvőképességét

– közölte. A közösség nem engedheti meg, hogy „túszul ejtsék, akik vétójukkal megbénítják külpolitikánkat”, mondta Heiko Maas.

Az utóbbi hónapokhoz képest „nagyobb egység” szükséges az emberi jogi kérdésekkel kapcsolatban napirendre kerülő szankciók ügyében is, tette hozzá.

24.hu/kulfold/2021/06/07/europai-unio-veto-kulpolitikai-heiko-maas/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?