máj 3, 2021
3 Views
0 0

Nem kell időpontot foglalni a védettségi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézéshez

Written by

Akit beoltottak, de valamiért mégsem kapta meg a védettségi igazolványát, az hétfőtől időpontfoglalás nélkül is intézkedhet a kormányablakoknál – derül ki az operatív törzs RTL Klub Híradójának megkeresésére küldött válaszából. Az egyik egészségügyi dolgozó nézőjük még januárban, elsők között kapta meg a védőoltást, azonban e-mailek sokasága, illetve az ügyfélkapun keresztül leadott kérelem ellenére semmilyen választ nem kapott – hangzott el az adásban.

Ugyancsak gondjuk adódott azoknak, akik külföldön kaptak vakcinát. Nekik hazai ellenanyag-vizsgálatot kell végeztetniük saját költségükön akkor is, ha az oltást az Európia Unióban, ott engedélyezett oltóanyaggal kapták.

A kormányablakokban azonban az időpontok beteltek, a legtöbb budapesti helyszínen május közepére lehet időpontot foglalni. A mostani rendelkezés ezt küszöböli ki.

Mint ismert, az oltási igazolvány a vírusfertőzés ellen bizonyítottan védettek (oltottak, fertőzésen már átesettek) számára biztosít olyan lehetőségeket, melyek a járvány előtt mindenkit megillettek, ám a koronavírus miatt azokat fel kellett függeszteni. Így például védettségi igazolvány szükséges a színház- és mozilátogatáshoz, a fürdők, kulturális helyek látogatásához, valamint a vendéglátó egységek belső tereinek fogyasztás céljából történő használatához is. A külföldről hazatérő magyarok mentesülnek a karanténkötelezettség alól, a külgazdasági és külügyminiszter pedig több országgal is kétoldalú megállapodásokat fog kötni annak érdekében, hogy az országok elfogadják egymás védettségi igazolványát.

alfahir.hu/2021/05/03/vedettsegi_igazolvany_kormanyablak

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?