okt 15, 2020
45 Views
0 0

Nem engedélyezi a kormány, hogy a fővárosi önkormányzat 70 milliárdos hitelt vegyen fel Budapesti fejlesztésekre

Written by

444 Hírlevelek

Hírleveleink házhoz visznek mindent, amit tudni kell.

Csütörtök délután ülésezett a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, a kormány és a fővárosi önkormányzat egyeztető fóruma. A találkozó eredményeiről közös sajtótájékoztatón számolt be Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár, és Kiss Ambrus alpolgármester.

A sajtótájékoztató elején Fürjes bejelentette:

  • A kormány vállalja, hogy a városháza kérésének eleget téve csak a Lánchíd felújítására biztosít a fővárosnak 6 milliárd forintot, ebből az önkormányzatnak sem a budai váralagútra, sem a villamos aluljáróra nem kell költenie. Ezt a pénzt akkor kapja meg az önkormányzat, ha 18 hónapnál tovább nem tart majd a felújítás miatti hídlezárás.
  • A pesti rakpartot a fővárossal közösen úgy szeretnék átalakítani, hogy az autók kétszer egy sávban továbbra is használhassák azt, de a fennmaradó helyen „birtokba vehessék a gyalogosok és a kerékpárosok”, „legyenek padok, kutak, zöldfelület”.
  • Szintén Karácsonyék kérésére a kormány belement abba, hogy a kerületek mellett a fővárosi önkormányzat is javaslatot tehessen, milyen budapesti területek kerüljenek bele a kormány rozsdaövezeti lakásprogramjába. (Ennek keretében alacsonyabb áfával épülhetnek rehabilitált rozsdaövezetekben új lakóépületek.)
  • A gödöllői HÉV és a kettes metró összekötését jelentő beruházást – tervezést és megvalósítás egyiránt – a kormány átveszi a fővárosi önkormányzattól.
  • Zöld lámpát kapott a budai fonódó villamos meghosszabbítása a Műegyetem rakparti szakaszán, és az új Közlekedési Múzeum megépítése rozsdaövezet-rehabilitáció keretében.

A fővárosi önkormányzat több kérését viszont elutasította a kormány. Fürjes beszámolója alapján a kormány:

  • nem hagyja jóvá a fővárosi önkormányzat 70 milliárd forintos hitelkérelmét, amit az Európai Beruházási Banktól venne fel budapesti fejlesztések megvalósítására,
  • nem támogatja a Karácsony által előterjesztett újraindítási adó bevezetését, amellyel több iparűzési adót hajtana be a nagyobb cégeken a főváros,
  • nem csökkenti a szegényebb önkormányzatok között szétosztott szolidaritási hozzájárulás Budapestre eső részét,
  • és nem ad a fővárosnak extra 55 milliárd forintot az idei költségvetésből olyan közfejlesztések, mint a Biodóm vagy a Gellért-hegyi sikló-projekt, vagy a fonódó villamos meghosszabbítása befejezésére.

Utóbbi helyett „kompromisszumként” azt ajánlják Fürjesék, hogy az önkormányzat adja át a kormánynak ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítását, így az nem az önkormányzat, hanem a kormány költségvetését terhelné.

A kormány részéről Fürjes két témát hozott még szóba az FKT ülésén:

  • kérte, hogy a Nagykorúton a téli időszakra álljon vissza mindenhol a kétszer kétsávos autós forgalom,
  • és hogy a kormány és a főváros tárgyalják újra, mely „vitatott épületek” épülhetnének meg mégis a Városligetben a félbeszakított Liget Projekt keretében.

Ezekben a kérdésekben azonban Karácsony nem volt hajlandó tárgyalni a kormánnyal.

Lépj be a Körbe október 20-ig, hogy október végén neked is küldjünk egy tiszteletpéldányt.


Belépek

444.hu/2020/10/15/nem-engedelyezi-a-kormany-hogy-a-fovarosi-onkormanyzat-70-milliardos-hitelt-vegyen-fel-budapesti-fejlesztesekre

Komment írása

Article Categories:
444 · Budapest
banner

Vélemény, hozzászólás?