ápr 6, 2021
6 Views
0 0

Nem csak a stadion lesz különleges az esti Real Madrid–Liverpool derbin – 10-es lista

Written by

1. A két csapat emlékezetes csatát vívott egymással 2018 nyarának elején Kijevben, a Bajnokok Ligája döntőjében. Ugyanaz a két edző néz ismét szembe egymással: Zinédine Zidane és Jürgen Klopp. Persze, nem azonos utat jártak be azóta. A győztes francia azonnal elhagyta a csapatot, majd 2019 márciusában visszatért. Vele mindössze egy párharcot veszített a Madrid a BL tavaszi időszakában, de azt angol csapat, a Manchester City ellen. Jürgen Klopp 2018 nyarán még a vesztes nagy döntők embere volt (a Borussia Dortmunddal és a Liverpoollal is veszített BL-döntőt), azóta nyert a királykategóriában és a részese volt a Vörösök a Premier League-ben nyert első bajnoki címének.

2. Az elmúlt szűk fél évtized legsikeresebb edzői találkoznak – legalábbis bizonyos szempontból. A FIFA The Best elnevezésű gáláján 2017-ben Zinédine Zidane lett a világ legjobb edzője, 2019-ben és 2020-ban pedig Jürgen Klopp. Az elmúlt négy kiírásban csak ők tudtak klubedzőként nyerni, a 2018-as díj Didier Deschamps-é, a francia szövetségi kapitányé lett.

3. Sok a sérült mindkét oldalon. A Real Madridból Sergio Ramos, Dani Carvajal és Eden Hazard is biztosan hiányozni fog, egyikük sem került be a keretbe. Kedd délelőtt derült ki, hogy a francia világbajnok védő, Varane pozitív koronavírustesztet produkált, ezért nem játszhat. A Liverpool az egész szezonban (egyébként a Madridhoz hasonlóan) küzd a sérülésekkel, Virgil van Dijknak még az Eb-szereplése is veszélyben van, Joel Matip, Joe Gomez és Jordan Henderson ugyancsak sérült.

4. Nem jön létre a BL-ben újabb Sergio Ramos–Mohamed Szalah találkozó. A kijevi BL-döntő kulcspontja volt az egyiptomi csatár sérülése. Sergio Ramos okozta a sérülést, amely még Szalah vb-szereplését is alapvetően befolyásolta. Most sem Madridban, sem Liverpoolban nem találkoznak a pályán, a spanyol csapatkapitány vádlisérülése miatt mindkét meccset kihagyja.

5. A majdnem három évvel ezelőtti találkozás óta mindkét csapat erősített a kapusposzton. Mind a belga Thibaut Courtois-nak, mind a brazil Alisson Beckernek kulcsszerep juthat a párharcban. Courtois vitathatatlanul a Madrid legfontosabb szerzeménye 2018 nyara óta. Beckert azóta megválasztották a világ legjobb kapusának is.

6. A sokat emlegetett kijevi BL-döntő madridi szereplői közül Marcelo, Modrić, Casemiro, Kroos, Isco, Benzema, Nacho és Marco Asensio kaphat szerepet ma este is. Az angolok közül Alexander-Arnold, Robertson, Milner, Wijnaldum, Szalah, Firmino és Mané bevethető.

7. A Liverpool tizennégy gólt szerzett eddig a mostani kiírásban, ezek közül tizenkettő három csatár nevéhez fűződik – Roberto Firmino nincsen köztük. Mohamed Szalah öt, Diogo Jota négy, Sadio Mané három gólnál tart.

8. A bajnokok tornájának 1955 óta íródó történetének két kiemelkedő szereplője találkozik. A Real Madrid tizenháromszor, a Liverpool hatszor nyerte el eddig a serleget.

9. A Real Madrid nehéz nyolc nap előtt áll, a kedd esti mérkőzés után szombat este az európai topligák csapatai közül a leghosszabb veretlenségi szériával dicsekedhető FC Barcelonát fogadja, majd jövő szerdán az Anfield Roadon játssza a visszavágót. A Liverpool a két BL-meccs között az Aston Villát fogadja az Anfield Roadon.

10. Zidane csapata január 30. óta tizenegy tétmérkőzést játszott, a mérlege kilenc győzelem, két döntetlen. Klopp Liverpoolja a legutóbbi tizenegy mecséből hatot elveszített, ötöt megnyert. Idegenben ellenben a legutóbbi négy tétmeccsét kapott gól nélkül megnyerte.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzések. Real Madrid–Liverpool FC (21.00), Manchester City–Borussia Dortmund (21.00)

Nyitókép: Efrem Lukackij

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Infostart.hu · Sport
banner

Vélemény, hozzászólás?