okt 17, 2020
9 Views
0 0

Neki megadom, magam, magam, magam. Egy nyerő sláger keletkezése

Written by

Miley Cyrus idén rendesen odacsapott a hírnevének, már ami a botránykeltést illeti. Először elvált férjétől, Liam Hemsworth-től, szerelmi bánatát pedig egy leszbikus kalanddal orvosolta. Ezután egy 22 éves énekessel jött össze, akivel közel egy évig úgy tűnt, nagy a szerelem.

Az énekesnő azóta főként Instagramon sokkolja követőit meglehetősen hiányos szettekkel, a minap pedig elmesélte, hogy járt egyszer, amikor magával vitte egyik kutyáját a The Voice című tehetségkutató forgatására, ahol a zsűriben ült.

Cyrus Little Dog, azaz nemes egyszerűséggel kiskutya névre keresztelt kedvence feltalálta magát a színfalak mögött, és amíg a stáb a tévét nézte, nekiesett a vezetékeknek, amik megrázták az állatot.

Tudjátok, milyen ez. A stúdióban minden tele van kábelekkel. A versenyzők énekelnek, és mindenki azon spekulál, ki nyeri majd meg a versenyt. A kutyám eközben elkezdte rágcsálni a tévé kábelét, amit mind néztünk, és hirtelen csak azt vettük észre, hogy vergődik, mert megrázta az áram

– mondta az énekesnő egy reggeli műsorban, majd hozzátette, a kutyát azonnal ellátták a helyszínen, és azóta is remek egészségnek örvend.

index.hu/mindekozben/poszt/2020/10/17/neki_megadom_magam_magam_magam/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Mindeközben
banner

Vélemény, hozzászólás?