febr 20, 2021
8 Views
0 0

NB I: Nem tudom, hogy mászhatnánk ki a mentális gödörből – Szalai Tamás

Written by

Hátrányból fordítva, idegenben nyert 3–1-re az utolsó helyen álló DVTK a Mol Fehérvár ellen a labdarúgó NB  I 22. fordulójában. A mérkőzés után Szalai Tamás, a Fehérvár megbízott vezetőedzője elmondta, mély mentális gödörben van a Fehérvár, Zoran Zekic szerint végre azt játszotta a csapata, amit elvár. 

Komoly mentális gödörben van a Fehérvár… (Fotó: Dömötör Csaba)

Márton Gábor menesztése után Szalai Tamás, a Mol Fehérvár eddigi másodedzője készítette fel a csapatot a DVTK elleni bajnokira.


Hirdetés

„Jól kezdtük a mérkőzést, amit elterveztünk az ült, és a gól is jött. A 25. perc környékén a DVTK formációt váltott, három belső védőről átálltak kettőre, kicsit feljebb hozták Hegedűs Jánost, de erre tudtunk reagálni. Az első félidőben nem éreztem, hogy ezzel nagy gond lenne, aztán a második félidőben megkaptuk a két gólt nagyon gyorsan, és utána a Diósgyőr teljesen visszaállt, mást játszottak, mint addig, nehéz volt őket feltörni. Mi sok technikai hibával játszottunk az ő térfelükön, lassan járattuk a labdát, nem voltak meg azok a mozgások, amiket gyakoroltunk. Sajnos olyan periódusban vagyunk, hogy miután nem zártuk le a meccset 1–0 után, kimaradtak a kontralehetőségeink, ez visszaütött, büntetett. Mindent egy lapra feltéve rohantunk az eredmény után, de egy kontra után megkaptuk a harmadik gólt is. A srácok akartak, mentek, de valamiért folyamatosan hibázunk hátul, a helyzeteinket kihagyjuk, a fordulópontokból nem mi kovácsolunk előnyt”  – nyilatkozta a meccs utáni sajtótájékoztatón a Fehérvár megbízott vezetőedzője, Szalai Tamás.

Hozzátette, olyan mentális gödörben van a csapat, hogy minden egyes lélektani helyzet, például egy kapott gól, még jobban lenyomja a társaságot.

„Nem érzem, hogy tudnánk ebből kimászni… Nem egyszerű a helyzet. Szerdán már jön a Ferencváros elleni kupamérkőzés, fel kell emelni a fejeket, össze kell kapaszkodni még jobban, még többet kell dolgozni, edzeni. Előbb, utóbb meg kell fordulnia ennek a helyzetnek.” 

Elmondta, Márton Gábor menesztése után próbált változtatni az edzések menetén, jobb hangulatú tréningeket tartott, amelytől azt várta, hogy mentálisan felrázza a csapatot. Úgy érezte, hogy ez sikerült is, és az első 20 percben „megfojtották” a DVTK-t, de aztán visszavettek a lendületből. Meg kell néznie a meccset újra, hogy megtudja mondani ennek az okát. A szakmai stáb még ma este kielemzi a hibákat és vasárnap már elkezdi a Fehérvár a felkészülést a Ferencváros elleni kupameccsre. 

„Ha idén nyerni akarunk valamit, akkor egyetlen egy sanszunk van, a kupa. Ezért mindenkinek össze kell szednie magát.”

Zoran Zekic, a DVTK vezetőedzője így értékelt:

„A mai meccsen igazi csapatként dolgoztak együtt a játékosaim, ez volt a siker kulcsa. Sok helyzetet kialakítottunk már az első félidőben is, de ezeket nem tudtuk értékesíteni, és a kapott gól után nehéz helyzetben jöttünk ki a második félidőre. Megmutattuk, hogy van karakterünk, hiszen fel tudtunk állni az egygólos hátrányból, és most végre a csereként beszálló játékosok is olyan teljesítményt nyújtottak, amit elvárok tőlük.” 

Kitért arra is, hogy úgy érezte, nem volt a középpályán elég kompakt a csapat, ezért tolta feljebb Hegedűst. Ez jó döntésnek bizonyult, hiszen a labdás játéka nagyon jól érvényesült a középpályán. A félidőben elmondta a játékosoknak, hogy ez az eddigi legjobb teljesítmény, amit látott a pályán, amióta ő a vezetőedző, gyorsan járatták a labdát és a széleken kettő az egy elleni szituációkat tudtak kialakítani. S ez végül a második félidőben eredményre is vezetett.  

A Nemzeti Sport érdeklődésére az 55. percben csereként beálló, élete első mesterhármasát lövő Gheorghe Grozav teljesítményéről is beszélt.

„Grozav nagyon jó kvalitású játékos, ezt minden edzésen megmutatja. Fontos, hogy élvezze a játékot, illetve igazi csapatjátékosként menjen ki a pályára. Az elmúlt hetekben többször is beszéltem vele, mivel az edzéseken nagyon jó formát mutatott, megkérdeztem, miért nem jön ez ki a meccseken is? Ma megmutatta, hogy mire képes, le a kalappal előtte.”

LABDARÚGÓ NB I
22. FORDULÓ

Mol Fehérvár–Diósgyőri VTK 1–3 (Stopira 9., ill. Grozav 60., 61., 89.)

SZÖVEGES TUDÓSÍTÁS ITT! 

NB I, 2020–2021, 22. FORDULÓ
  HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 19., PÉNTEK
MTK Budapest–Mezőkövesd 0–0 Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion Berke Balázs
FEBRUÁR 20., SZOMBAT
ZTE FC–Újpest FC 3–0 Zalaegerszeg, ZTE Aréna Vad II István
Mol Fehérvár FC–DVTK 1–3 Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó Erdős József
FTC–Budapest Honvéd 1–0 Budapest, Groupama Aréna Farkas Ádám
FEBRUÁR 21., VASÁRNAP
14.30: Budafoki MTE–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) Budapest, Budafoki MTE Sporttelep Bogár Gergő
17.00: Paksi FC–Kisvárda (Tv: M4 Sport) Paks, Paksi FC Stadion Solymosi Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I góllövőlistája itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 22 16 5 1 45–12 +33  53
2. Puskás Akadémia 21 11 3 7 29–28 +1  36
3. Mol Fehérvár 22 9 6 7 44–28 +16  33
4. MTK Budapest 22 9 6 7 31–28 +3  33
5. Kisvárda 21 8 7 6 22–25 –3  31
6. Mezőkövesd 22 8 6 8 23–27 –4  30
7. Paksi FC 21 8 5 8 42–40 +2  29
8. Zalaegerszegi TE 22 7 4 11 40–41 –1  25
9. Újpest FC 22 7 4 11 26–48 –22  25
10. Budafoki MTE 21 6 5 10 27–39 –12  23
11. Budapest Honvéd 22 5 7 10 32–33 –1  22
12. Diósgyőri VTK 22 6 2 14 26–38 –12  20

 

www.nemzetisport.hu/labdarugo_nb_i/nb-i-nem-tudom-hogy-maszhatnank-ki-a-mentalis-godorbol-szalai-tamas-2811489

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?