nov 20, 2020
21 Views
0 0

NB I: a Kisvárda vetett véget a Paks menetelésének

Written by

Kiegyenlített volt a játék az első negyedórában, mindkét csapat aktívan lépett fel, de helyzet nem alakult ki. Nem sokkal később azonban 

a hazaiak nagyon pontos átadásokkal szép támadást vezetettek, amelynek végén Bumba a kapuba passzolt.

A játék képe ettől nem változott meg, a pálya közepén mindkét együttes sokat vállalt, de a kapuk nem forogtak veszélyben. Mégis összejött az első félóra végén az egyenlítés, igaz, öngóllal: 

egy balról érkező beadásnál a góllövőlistát vezető Hahn János elől menteni igyekvő Rubus Tamás fejelt a saját kapujába. 

A folytatásban többet támadott a Paks, de a Kisvárda előtt adódott két nagyobb helyzet, 

amelyek közül a másodikat – egy szép ellentámadás végén – gólra is váltotta az utolsó előtti percben.

Bognár György vezetőedző – akinek az irányításával egy döntetlen mellett öt győzelem volt a paksiak mérlege – a szünetben kettőt cserélt, egy darabig azonban nem történt lényeges változás: a hazai csapat stabilan védekezett és jól kontrázott, hiába birtokolták többet a labdát a vendégek, nem voltak hatékonyak a kisvárdai kapu előtt. A játékrész közepén azonban fokozták a nyomást a paksiak, több helyzetük adódott, egy alkalommal a kapufát is eltalálták. 

Végül egy újabb szépen végigvitt hazai ellentámadással dőlt el végleg a mérkőzés

a – három pontot megérdemelten begyűjtő – kisvárdaiak javára.

Ezzel a két csapat helyet cserélt a tabellán: az egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Kisvárda a második, a Paks – amely pénteki ellenfele otthonában továbbra is nyeretlen – a harmadik.

OTP Bank Liga, 11. forduló:

Kisvárda Master Good-Paksi FC 3-1 (2-1)

Kisvárda, zárt kapuk mögött, v.: Káprály

gólszerzők: Bumba (18.), Navratil (44.), Jelena (86.), illetve Rubus (30., öngól)

sárga lap: Sajbán (47.), Gévay (71.), Lenzsér (71.), illetve Jelena (73.)

Kisvárda:Dombó – Melnyik, Datkovic, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navratil (Kovácsréti, 76.), Bumba (Karaszjuk, 80.), Sassá – Camaj (Jelena, 64.) Paks:Hegedűs – Lenzsér, Gévay, Szabó J. – Osváth (Kulcsár, a szünetben), Balogh B., Böde, Bertus (Ádám, 61.) – Hahn, Bognár, Haraszti (Sajbán, a szünetben)

OTP Bank Liga 11. forduló:

Kisvárda Master Good FC-Paksi FC 3-1

november 21., szombat:

Puskás Akadémia-Budafoki MTE 14.45

Mezőkövesd Zsóry FC-MTK Budapest 17.00

Budapest Honvéd FC-Ferencvárosi TC 19.30

november 22., vasárnap:

MOL Fehérvár FC-Diósgyőri VTK 17.00

december 23., szerda:

Újpest FC-Zalaegerszeg 18.00

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 8 6 2 – 18-4 20 pont

2. Kisvárda Master Good 10 6 1 3 16-14 19

3. Paksi FC 11 5 2 4 22-19 17

4. MOL Fehérvár FC 9 4 4 1 22-14 16

5. MTK Budapest 10 4 3 3 17-14 15

6. Budafoki MTE 8 4 1 3 13-13 13

7. Puskás Akadémia FC 10 4 – 6 13-21 12

8. ZTE FC 10 3 2 5 18-20 11

9. Diósgyőri VTK 9 3 1 5 14-14 10

10. Újpest FC 10 3 1 6 11-24 10

11. Budapest Honvéd 9 2 3 4 14-15 9

12. Mezőkövesd Zsóry FC 10 2 2 6 8-14 8

(Borítókép: Czeglédi Zsolt/MTI)

index.hu/sport/futball/2020/11/20/labdarugas_magyar_foci_kisvarda_paks/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Futball · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?