márc 31, 2021
12 Views
0 0

Navalnij éhségsztrájkba kezdett a börtönben

Written by

Ezt ő maga jelentette be Instragramon, írja az MTI.

„Éhségsztrájkot jelentettem be azzal a követeléssel, hogy a törvénynek engedelmeskedve engedjék be hozzám a meghívott orvost. Úgyhogy éhesen fekszem, de egyelőre megvan mind a két lábam” – írta az orosz ellenzéki politikus, akinek folyamatosan romlik az egészségi állapota a büntetőtáborban, ahová még februárban szállították. A bebörtönzött orosz ellenzéki vezető hátfájásra és lábfájdalmakra panaszkodik, ügyvédjének pedig azt mondta, úgy érzi, lebénul a lába.

Március 15. óta lehet tudni, hogy Navalnijt a Vlagyimir megyei Pokrov 2. „javítókolóniába” vitték a moszkvai börtönből, ahol azután tartották fogva, hogy január 17-én Moszkvában, Berlinből megérkezve őrizetbe vették. Az orosz ellenzki vezető azért volt Berlinben, mert ott kezelték, miután az orosz titkosszolgálat megmérgezte. Hogy tényleg az FSZB állt a merénylet mögött, azt Navalnij maga derítette ki, mikor álnéven fölhívta az akció egyik résztvevőjét, aki részletesen beszámolt neki arról, hogyan próbálták megölni.

Február 2-án egy moszkvai bíróság letöltendőre változtatta Navalnijra egy korábbi, sokak szerint politikai okokból indított sikkasztási ügyben kiszabott felfüggesztett szabadságvesztést. Az ítélet értelmében Navalnijnak a korábban házi őrizetben eltöltött idő figyelembevételével a rá kirótt három és fél évből valamivel több mint két és fél évet kell letöltenie.

Kapcsolódó

444.hu/2021/03/31/navalnij-ehsegsztrajkba-kezdett-a-bortonben

Komment írása

Article Categories:
444 · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?