jún 7, 2021
12 Views
0 0

„Naivak voltunk” – Nyilatkozott a díjnyertes filmrendező

Written by

„Naivak voltunk” – Nyilatkozott a díjnyertes filmrendező

A Mesék a zárkából dokumentumfilm alapötlete az volt, hogy megkértek három fogvatartott apát: írjanak meséket a gyerekeiknek, amik alapján filmkészítők mesefilmet készíthetnek az apák és gyermekek főszereplésével. A rendező, Visky Ábel a Spirit FM Viccen kívül című műsorának vendége volt.

Arra a kérdésre, hogy a filmben feltűnő fogvatartottak a projekt hatására jobb emberek lettek-e, Visky azt válaszolta: bízik benne, hogy igen, bár alapvetően nem ez volt a célja. A rendező nem az üzenet, hanem a felfedezés felől közelíti meg a projektjeit. Tehát afelől, hogy mi az, amit ő és a néző egy ilyen kaland során tanulhat. Nem egy üzenettel ült le a szinapszis megírásához, hanem egy kérdéssel: „lehet-e fényt hozni egy olyan helyzetbe, ahol sokkal inkább a sötétséget látjuk, és hogy művészeten keresztül lehet-e valódi kapcsolatot teremteni emberek között?”

A filmben szereplő párok közül voltak, akik szakítottak a forgatás alatt, erről Visky Ábel azt nyilatkozta: „naiv gondolat volt” azt gondolni, hogy a művészet erején keresztül felülírhatóak olyan emberi minták, terhek, amelyek így vagy úgy megkötöznek, és a film is mutatja, hogy ez nem ilyen egyszerű. Ezért a forgatás elején el is bizonytalanodtak, hisz volt, hogy még jobban szétesett egy család – viszont látták, hogy hiába ment szét a valódi kapcsolat, ugyanúgy tudtak örülni és kapcsolódni a meséhez, amit együtt csináltak. „Sokszor le kell menni az élet aljára, hogy egyszer csak megjelenjen a fény” – fogalmazott.

A teljes beszélgetés itt hallgatható meg

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210607-naivak-voltunk-nyilatkozott-a-dijnyertes-filmrendezo

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?