máj 27, 2021
10 Views
0 0

Nagyon megnőtt a kerékpárosok száma, életeket menthet a Nagy Diák KRESZ-teszt

Written by

A bicikliseknek jelenleg nem kell KRESZ-oktatáson részt venniük és vizsgázniuk, a biztonságos közlekedéshez azonban ez elengedhetetlen tudás. Ezért készítette ez a DUE Médiahálózat a Nagy Diák KRESZ-tesztet, melyet bárki ingyenesen kitölthet.

(A legfrissebb hírek itt)

A teszt alapvetően egy háromfordulós KRESZ-verseny, amit a DUE Médiahálózat már ötödik alkalommal indított, és eddig 61 ezren vettek rajta részt. A játék a teszttel startol, amelyet bárki kitölthet, a következő két fordulóban azonban csak a legügyesebb 14 és 24 év közöttiek vehetnek részt. A szervezők két nyertest hirdetnek, egyik térítésmentesen szerezhet autós jogosítványt, a másik pedig kap egy robogót.

A játék prevenciós célt is szolgál, valamint igyekszik többek közt a kerékpárral és az elektromos rollerrel közlekedők tudását is fejleszteni. A teszt egy másik célja pedig, hogy a kitöltők könnyen és ingyenesen hozzájuthassanak a közúti közlekedés információihoz, szabályaihoz.

A Magyar Közút Zrt. statisztikái szerint tavaly átlagosan 17 százalékkal növekedett a kerékpáros forgalom Magyarországon. A hétköznapi forgalom is jelentősen megélénkült, nyáron csaknem 26, ősszel pedig több mint 30 százalékkal. A népszerűséget pedig nem más okozza, hogy a kerékpáros közlekedés viszonylag olcsó, környezetbarát és gyors.

“A kerékpárosoknak jelenleg nem kell kötelező oktatáson és vizsgán részt venniük, márpedig a szabályok nem ismerete növelheti a balesetek valószínűségét. Nem beszélve az elektromos rollerekről, mivel azok nem szabályozott eszközök. Nincsenek járműkategóriába sorolva, ezért sajnálatos módon bárhol, – így a járdán és az úttesten egyaránt – számíthatunk a megjelenésükre, esetenként 30-40 km/órás sebességgel” – mondta Berzai Zsolt rendőr alezredes, az ORFK-OBB főtitkára.

A tesztet szeptember 8-ig lehet kitölteni, idén először a Nagy Diák Tesztek applikáció segítségével is próbára tehetik tudásukat a játékosok. Az alkalmazás ingyenesen letölthető az App Store-ból és Google Play-ről.

A teszt az ORFK – Országos Balesetmegelőzési Bizottság együttműködésében jött létre, további támogatók a Magyar Autóklub, a Birocsem Kft. – Motolux Magyarország és a Webjogsi KMR Autósiskola Zrt.

(Ez is érdekelheti: Szombattól hónapokra lezárják a Nagyvárad téri metróállomást)

Egymillió forint kihúzná a bajból?

Nem mindegy, hol vesz fel személyi kölcsönt, hiszen a bankok ajánlatai között jelentős különbségek lehetnek. A Bank360 hitelkalkulátorával könnyen összehasonlíthatja pénzintézetek ajánlatait! Egymillió forint 72 hónapra akár 7,7 százalékos THM-mel is elérhető, egy jó döntéssel a teljes futamidő alatt százezreket spórolhat.

www.blikk.hu/aktualis/belfold/nagy-diak-kresz-teszt-kerekparosok/19gf6qs

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?