márc 31, 2021
8 Views
0 0

Nagy a baj a szomszédban is a koronavírus-fronton: soha ennyien nem haltak még meg Ukrajnában egy nap alatt – A fertőzöttek száma is rohamosan nő

Written by

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 11 226 új esettel 1 674 168-ra nőtt az azonosított fertőzöttek száma, az elhunytaké pedig 407-tel 32 825-re. Eddig 1 313 481-en gyógyultak meg, az aktív betegek száma viszont több mint 4,4 ezerrel 327 862-re emelkedett.

(A legfrissebb hírek itt)

Kórházba az elmúlt napban megint kimagaslóan sok, 5558 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került kórházba, több mint kétszer annyi, mint a megelőző napon. Az Ukrajinszka Pravda hírportál kiemelte, hogy mind az elhunytak, mind a kórházba szállítottak tekintetében ez az eddigi napi rekord a járvány tavaly márciusi kitörése óta Ukrajnában.

A legtöbb új beteget, 1100-at megint az ország legfertőzöttebb területéről, a fővárosból, Kijevből jelentették, ahol az azonosított fertőzöttek száma Vitalij Klicsko kijevi polgármester tájékoztatása szerint már meghaladta a 162 ezret, az elhunytaké 35-tel 3405-re nőtt.

Oleh Ruban, a fogyasztóvédelmi szolgálat kijevi részlegének igazgatója szerdán közölte, hogy a fővárosban a kórházak több mint 90 százalékosan telítettek, emiatt akár már pénteken még tovább szigoríthatnak a korlátozásokon, amennyiben nem biztosít még 500 kórházi férőhelyet a koronavírusos betegnek az Országos Orvostudományi Akadémia. Kijev már így is a legsúlyosabb helyzetű, “vörös” besorolásban van, a további szigorítás viszont azt jelenti, hogy korlátozzák a közösségi közlekedést, leállhat a metró, bezárják az óvodákat és szüneteltetik az oktatást az iskolák alsó tagozataiban.

A kárpátaljai Ungváron szerdán mintegy félszáz vállalkozó tüntetett szerdán a szerintük igazságtalanul nem mindenkire egyformán vonatkozó karanténkorlátozások ellen. Kárpátalja március 8-a óta van “vörös” besorolásban.

Az egészségügyi minisztérium közben beszámolt arról, hogy eddig 231 566-an kapták meg az országban a koronavírus elleni védőoltás első dózisát, közülük kedden 18 688-an. Eddig több mint 378 ezren iratkoztak fel a várólistára. Ukrajnában egyelőre csak egyfajta vakcinával oltanak, az AstraZeneca licence alapján Indiában Covishield néven gyártott oltóanyaggal.

(Ez is érdekelheti: Koronavírus: hatásosnak bizonyult az időben megkezdett Favipiravir terápia a fertőzötteknél)

(MTI)

Cseréje le autóját biztonságosabbra!

Itt a rossz idő, ha finanszírozást keres autócseréhez, a Bank360 autóhitel kalkulátorával könnyen összehasonlíthatja különböző bankok ajánlatait.


EXTRA AJÁNLÓ
6 különleges húsvéti ajándék nőknek a tavaszi megújulás jegyében (x)
Lakásfelújítás: megnéztük, hogyan éri meg belevágni! (x)

www.blikk.hu/aktualis/kulfold/ukrajna-koronavirus-elhunytak-szama-rekord/p37z96v

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?