márc 1, 2021
419 Views
0 0

Nacsa Lőrinc: februárban a DK kapja a kamuvideós Korózs-díjat

Written by

Nacsa Lőrinc: februárban a DK kapja a kamuvideós Korózs-díjat

A Demokratikus Koalíciónak ítélte februárban a „kamuvideós Korózs-díjat” Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője annak érzékeltetésére, hogy Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéki párt szerinte oltásellenes álhíreket terjeszt.

Nacsa Lőrinc hétfői videonyilatkozatában kiemelte, ez a díj azoknak jár, akik a legnagyobb álhírterjesztők, és akik támadják a védekezésben részt vevő szakembereket és hatóságokat. Méltó díjazott volt korábban Szabó Tímea (Párbeszéd) és Hadházy Ákos (független) képviselő – mondta. Az elmúlt időszakban az oltásokkal és a vakcinákkal kapcsolatban egészen elképesztő mélységek tapasztalhatók a baloldalon. Gyurcsány pártja emberkísérletnek nevezte az orosz vakcinát és petíciót indított a kínai ellen, miközben ezek az oltóanyagok azóta is életeket mentenek meg – hangoztatta. A DK-s Varga Zoltán hamisítottnak nevezte a keleti vakcinákat, képviselőtársa, Komáromi Zoltán pedig vitatkozna azzal, hogy az oltás jobb, mint a betegség – sorolta, megjegyezve: mindez Gyurcsány Ferenc tudtával és utasítására történt. A februári kamuvideós Korózs-díjas nem lehet más, mint az oltásellenes Gyurcsány-párt. Gratulálunk, és szégyelljék magukat! – mondta Nacsa Lőrinc.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

video

pestisracok.hu/nacsa-lorinc-februarban-a-dk-kapja-a-kamuvideos-korozs-dijat/

Komment írása

Article Categories:
pestisracok
banner

Vélemény, hozzászólás?