ápr 5, 2021
6 Views
0 0

Műemlékvita: a budai Vár eddigi használata volt sértő

Written by

Csomay Zsófia cikkének néhány kijelentésére reflektálnék a személyes érintettség okán, előrebocsátva, hogy csak azokra területekre és épületekre kívánok kitérni, amelyekben mint építész-tervezőnek szerepem van.

A vár egészéről már több ízben véleményt nyilvánítottam, először a 2010-ben készült átfogó interdiszciplináris fejlesztési tanulmányban, amelyet a szakmai és civil szervezetek véleményeztek széles körben. Ennek tanulságait beépítve készült el a „Vár 25” hosszútávú fejlesztési terv 2012-ben. Ami a visszaépítéseket és az újraépítéseket illeti, azokat egyenként kell megvizsgálni és mérlegelni, ugyanis nincs két egyforma szituáció, ezért egyik viselkedés kizárólagossága sem tartható.

A 2010-12-es fejlesztési tanulmányok készítésekor több cél megfogalmazásra került. Ilyen volt többek között, hogy új – lehetőleg állandó – helyszínt kell találni a királyi palota területén egymást érő fesztiváloknak, és ami ezzel részben összefügg, meg kell szüntetni a palota kulisszajellegét.

Mint írja, a műemlékekkel való foglalatosság a francia forradalom idejére tehető. Ezt kicsit pontosítanám: a francia forradalom következményeként kellett foglalkozni a műemlékekkel. Köztudott, hogy a marxista történetírás „nagy” jelzőjét elnyert forradalom nem bánt kesztyűs kézzel az ország műemlékeivel, kiváltképp a szakrális emlékekkel: majdnem teljesen megsemmisült a Cluny apátság, jelentős károk keletkeztek a francia katedrálisokban, köztük a Notre Dame-ban, valamint a raktárként használt Saint Chapelle-ben, és még hosszan sorolhatnánk.

Ezek helyreállításával foglalkozott mintegy félszázaddal később az 1840-es években Viollet-le-Duc, akinek a műemlék helyreállításokról ekként nyilatkozott: „olyan teljessé állítjuk helyre, amilyen soha egyetlen korban sem lehetett”. Ez egy meglehetős idealisztikus megnyilatkozás, összhangban van azzal a véleményével, hogy gótikus székesegyházat valójában ő tud a leginkább tervezni, és természetesen használta korának szerkezeteit.

Viollet-le-Duc is mutatja, hogy nincs „letűnt stílus”, és történelmietlen egy minden elemében változó korszak építészetének egy szeletét letűntnek értékelni. Azt gondolom, ami a 19-20. század fordulóján épült, az mind a korszak része. Jellemzője a historizmus, valamint az akkor megjelenő – egyébként a historizmusban gyökerező, abból kinövő – progresszívnak tekintett mérnöképítészet. A korszak jellemző világnézete, az evolucionizmus is ezt a világnézeti sokszínűséget támasztja alá. Válogathatunk önkényesen egy korszak repertoárjából, de akkor hamis képet állítunk róla.

A „háborúban elpusztult” épületeket említve, ezt a háborúban megsérült, majd a háború után lebontott épületekre változtatnám, mert így korrekt. A Lovarda sem volt annyira sérült, hogy nem lett volna helyreállítható, de mégis elbontották.

A Főőrség épületét 1970-ig használták, benne tervezőiroda működött. Itt kapott ideiglenes elhelyezést a Róth Miksa-hagyaték, valamint a vár, a királyi palota összes archív tervét itt őrizték. 1971-ben lebontották a Stöck-lépcsővel együtt. Ezzel teljesen eltűnt a királyi palota nagy udvarának Oroszlános udvar felőli felvezetése. Nyugatra egy terasszal lejjebb csak Vastagh György Lovát fékező csikós-szobra árválkodott romoktól körülvéve, ezért a népnyelv elnevezte Csikós udvarnak. Idővel a szobor felkerült a Hunyadi udvarba, ahol sose volt.

A jól alakult városi funkcionális és építészeti struktúra említése nyilván erre a területre nem igaz! Éppen akkor változott negatívan ez a struktúra, amikor térfalakat, tisztán funkcionális építményeket – lásd Stöck-lépcső – bontottak el. Az sem áll meg, hogy ezek léptéktelenek lettek volna, így ezek újraépítése a környező struktúrától, épületvolumentől nem idegenek, léptékben illeszkedtek a királyi palotához.

Nem gondolom, hogy a Csikós udvar rendbetétele, a Főőrség léte bármilyen polgári kulturális közeget sértene. Inkább azt gondolom, hogy az eddigi használat volt sértő, nevesen, hogy fesztiválok díszleteként használták a palotát és udvarait, ezzel ellehetetlenítve a palotában lévő intézményeket, zsibvásárt csinálva a magyar történelmi emlékezet tereiből.

Ezért vált szükségessé a Csikós udvar helyreállítása, hogy egy új, állandó rendezvényterület jöjjön létre a palota szintjétől elválasztva, amelynek a lovarda a többcélú rendezvényterme, amelyben börzék, kiállítások közösségi és családi események is rendezhetők, és ahová reményeim szerint a lovas rendezvények is visszatalálnak, folytatva az épülethez köthető hagyományt. A lovarda újraépítését érdemes ebből a nézőpontból is szemlélni.

Ami pedig a Főőrség épületét illeti, az ellenpontja a volt Vártemplom tömegének, az Oroszlános kaput – mint diadalkaput – bevezető nyugati térfal.

Egy ötven éve épült ház is érték. Érték több szempontból. Egyrészt, ha nem bontjuk el, hanem gondolkodunk a felhasználhatóságán – az ökológiai lábnyom kisebb lesz. Másfelől egy meglévő épület térkincse, karaktere egy hozzáértő továbbgondolás során meg tud maradni új formájában úgy, hogy gazdagodik nemcsak önmaga, hanem a megszülető új is.”

Ezzel a gondolattal teljesen tudok azonosulni. Ez az elbontott lovardára és Főőrségre is igaz volt.

Minden új építés egy beépített struktúrával rendelkező területen szükségszerűen bontásokkal is jár. Nyilván így volt ez a századfordulón, de itt is érdemes lenne konkrétumokat említeni. A háborút követő újjáépítésnél sem volt ez másként. A királyi palota legdélibb épületszárnya – a Budapesti Történeti Múzeum területe, a palota legrégibb, közvetlenül a török után III. Károly által épített szárnya –, teljesen átépült. A Vártemplom barokk tere a Nemzeti Galéria főlépcsőházának emeletközi háromtraktusos pihenő kialakításának esett áldozatul. A sor még folytatható.

Azt gondolom, hogy a Lovarda és a Főőrség újraépítésének leginkább funkcionális és térstrukturális okai vannak. Enyhítendő azt a sterilitást, amelybe a királyi palota a bontások következtében került.

Erre a palota közvetlen közelében a kortárs patchwork megjelenésnél szerencsésebbnek tartom a régi újraépítését, az építtetői szándék is ezt tartalmazta. Természetesen, ez nem jelenti, hogy a kortárs építészetnek nincs létjogosultsága a várban.

Ami a funkcióváltást illeti, nem gondolom, hogy bűn lenne. Ez ma természetes velejárója az épületek hasznosításának, ráadásul olyan funkciók kerültek elhelyezésre, amelyek a területről hiányoznak. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a két épületnek a kormányzati funkciókhoz semmi köze, ezek a nagyközönséget fogják szolgálni, mint rendezvényépület, vendéglő, kiállítás.

Ami az újraépítés anomáliáját jelenti, ez a második világháborútól jelen van szerte Európában, és vég nélkül lehetne sorolni a példákat: Varsó, Drezda, Berlin, Vilnius, Moszkva, hogy csak néhány helyszínt említsek. A volt uralkodói rezidenciák funkcionális struktúrája Európában szinte mindenütt vegyes. Az igazgatási és a protokoll funkciók együtt vannak a kulturális és turisztikai használattal. Így van ez Varsóban, Bécsben, Prágában és még sok helyütt. A vegyes használat tehát még kívánatos is, értelmes arányok betartása mellett.

A 2010-ben és 2012-ben készített fejlesztési tanulmányokban részletesen vizsgáltuk a történeti előzményeket: a jelenlegi „anomáliákat”, diffúz tereket, térfalhiányokat, foghíjakat, és ezekből vontunk le fejlesztési következtetéseket. A tanulmányban látleletszerűen megállapítást nyert, hogy a háborút követő döntések, és ezek nyomán megvalósult bontások a palota szerves környezetéből való kiszakítását, egy majd 300 éves kertkultúra megsemmisülését eredményezte. A Csikós udvart a bontások jó 100 évvel korábbi állapotba vetették vissza. A látogatókat, a turistákat, a kultúra iránti érdeklődőket szolgálva szükséges, hogy a nagyszámú látogatókat érintő funkciók az őket megillető helyre kerüljenek. Ez a Csikós udvar építésének létjogosultsága.

Jelzésértékű, hogy Európa egyik legnagyobb királyi palotájának egyetlen történeti enteriőrje sincs. Ezen változtat a déli összekötő szárny újjáépítése, benne a Szent István terem újraépítésével-rekonstrukciójával. A műemléki helyreállítást és az újraépítést egyaránt tartalmazó palotaszárny, mint problematika, jellemzője lehet a további helyreállításoknak.

Epilógus: 2000-ben, a Sándor-palotával való foglalatosság is tulajdonképpen replika vagy remake volt. Nem sokban különbözött a mostani újraépítésektől, lévén a palota egy romkupac a háborút követően, amely még vagy 10 évig ázott-mállott. Az ötvenes évek közepén szerkezetileg újraépítették a palotát, hibás méretekkel. Ezt részben újra el kellett bontani, hogy aztán az ún. Pallavicini-tervek alapján megszülessen az eredetihez hasonló testet öltés. A 2002-ben elkészült épület nem váltott ki ellenérzéseket.

Potzner Ferenc Ybl-, Príma-díjas építész, művészettörténész

Műemlékvédelem vagy történelemhamisítás folyik Magyarországon? További vélemények a Műemlékvitában >>

Ha szeretne hosszabban kifejtve hozzászólni a témához, vitacikkét erre az emailcímre küldje el: [email protected].

telex.hu/velemeny/2021/04/05/muemlekvita-csikos-udvar-foorseg-potzner-ferenc

Komment írása

Article Categories:
Hírek
banner

Vélemény, hozzászólás?