ápr 30, 2021
7 Views
0 0

Moszkva üdvözli, hogy Biden együttműködésre törekszik

Written by

Oroszország üdvözli, hogy Joe Biden elnök az amerikai kongresszushoz intézett üzenetében közölte, kerülni fogja az eszkalációt Moszkvával, és együttműködésre törekszik majd vele azokon a területeken, amelyekhez mindkét országnak érdeke fűződik – jelentette ki Marija Zaharova külügyi szóvivő csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatóján.

Az MTI tudóstója szerint Zaharova ugyanakkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat nyilatkozatai és tettei eltérnek egymástól. Azt mondta, a Biden-beszéd megerősítette, hogy Washington nem kíván lemondani az Oroszországra történő példátlan nyomásgyakorlásról és alaptalan vádaskodásról.

Azt javasolta, hogy

az Egyesült Államok hagyjon fel a konfrontatív retorikával, ha valóban kész a kapcsolatok javítására, amelyek megromlásáért ő a felelős.

A szóvivő kifejezte Moszkva készségét arra, hogy Szófia felkérése esetén részt vegyen a bolgár fegyvergyárakban 2011 és 2020 között bekövetkezett négy robbanás kivizsgálásában, a vonatkozó kétoldalú megállapodások alapján. Az incidensekért Bulgária Oroszországot tette felelőssé, és csütörtökön kiutasított egy orosz diplomatát.

Zaharova szerint az európai országoknak magyarázatot kell találniuk arra, hogy miért kapott politikai jelleget a cseh és bolgár hadianyagraktárakban az elmúlt években bekövetkezett robbanások ügyében folytatott nyomozás.

A szóvivő úgy vélekedett, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kezdeményezése a “normandiai négyek” formátumának megváltoztatására annak jele, hogy Kijev elutasítja az ukrajnai rendezés alapjául szolgáló minszki megállapodások végrehajtását. Hangsúlyozta, hogy a Nyugatnak ki kell állnia a megállapodások megvalósítása mellett, mert ezeknek nincs alternatívája.

alfahir.hu/2021/04/30/oroszorszag_amerika_joe_biden

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?