márc 4, 2021
28 Views
0 0

Mostantól a 65 év felettieket is oltják az AstraZeneca vakcinájával Németországban

Written by

Eltörlik Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) ellen az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari vállalat és az Oxfordi Egyetem együttműködésével kifejlesztett oltóanyag alkalmazásának felső életkori korlátját, így rövidesen a 65 éven felüliek is kaphatnak majd ilyen oltást – jelentették be csütörtökön Berlinben.

Ezzel párhuzamosan Müller Cecília tiszti főorvos ma jelentette be, hogy a jövő héttől Magyarországon is elkezdik oltani az időseket ezzel a vakcinával.

A szövetségi egészségügyi minisztérium megerősítette a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap értesülését, miszerint az úgynevezett állandó oltási bizottság (STIKO) befejezte ajánlása felülvizsgálatát, és a szérum tulajdonságairól szóló új adatok elemzésével arra jutott, hogy 18 év felett mindenkinek adható az AstraZeneca-féle oltás. A STIKO azt is javasolja a módosított ajánlásban, hogy a termék uniós forgalmazási engedélyében megjelölt maximumra, 12 hétre tolják ki az első és a második adag oltás beadása közötti időt, mert így lehet a lehető legrövidebb idő alatt a lehető legtöbb embernek legalább részleges védettséget biztosítani abetegség ellen.

A kormány mellett működő független tanácsadó testület új ajánlása „jó hír az időseknek, mert így hamarabb kaphatnak oltást” – áll a minisztérium közleményében.

A várakozások szerint az új miniszteri rendelet március 8-án léphet érvénybe. A jelenlegi szabályok szerint AstraZeneca-oltást csak 18 és 65 év közöttiek kaphatnak. A változtatás nagyban gyorsíthatja az oltási kampányt, mert az első helyen kiemelt csoportokban – köztük például az idősotthonok és az ápolási otthonok lakói és dolgozói – között viszonylag kevés a 65 éven aluli, így százezres nagyságrendben halmozódott fel AstraZeneca-oltóanyag.

Ugyancsak lendületet adhat az oltási kampánynak, hogy a tartományi kormányok által üzemeltetett oltási központok és a nehezen mozgó időseket felkereső mobil oltási csoportok után a háziorvosi praxisokat is bevonják, valószínűleg áprilistól. A kapacitás bővítése azért is szükséges, mert a gyártók az előzetes terveik szerint a második negyedévben 77,1 millió adag oltást szállítanak Németországba, csaknem négyszer többet a január-márciusi időszakra ütemezett 18,3 milliónál.

Az utóbbi időszakban naponta átlagosan 170 ezer oltást adtak be Németországban. A szövetségi kormány csütörtöki adatai szerint legalább egy adagot 6 813 173 ember, a lakosság 5,5 százaléka kapott, és közülük 2 271 784 ember, azaz a lakosság 2,7 százaléka már mindkét adagot megkapta. A Robert Koch közegészségügyi intézet adatai alapján az oltási kampány egyelőre nem fékezi a koronavírus-járványt, ezt jelzi, hogy emelkedik az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság, és a napi új regisztrált fertőzöttek száma is.

Az intézet csütörtöki kimutatása szerint az utóbbi 24 órában országszerte 11 912 fertőződést szűrtek ki tesztekkel. Ez növekedés az egy héttel korábbi 11 869-hez képest. A hétnapi fertőzésgyakoriság 64,70. Egy héttel korábban 61,70 volt. Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 2 471 942 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 358 halálesetet regisztráltak, a járvány áldozatainak száma így 71 240-re emelkedett Németországban.

(MTI)

24.hu/kulfold/2021/03/04/astrazeneca-idosek-oltas-nemetorszag/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?