máj 29, 2021
16 Views
0 0

Mit lehet kezdeni egy Nobel-díjassal, aki hülyeségeket beszél a járványról?

Written by
  • Michael Levitt a 20. század egyik meghatározó tudósa, érdemeit 2013-ban Nobel-díjjal is elismerték.
  • A Nobel-díjat biofizikai kutatásaiért kapta. Ezeknek vajmi kevés közük van a fertőző betegségekhez és a járványokhoz.
  • Ő mégis szakértőként lépett fel, kormányoknak adott tanácsokat nagy magabiztossággal.
  • Jóslatai rendre rendkívül rossznak bizonyultak, javaslatai pedig mindenben szembe mentek a járványügyi szakemberek tanácsaival.
  • Mit lehet kezdeni ezzel? Eric Boodman, a Stat riportere próbált választ találni a kérdésre.


Michael Levitt 2013. december 10-én, Nobel-díja stockholmi átadóján. Fotó: JONATHAN NACKSTRAND/AFP

Elég komoly súlyt ad a mondatoknak, ha azok egy Nobel-díjas száját hagyják el. Michael Levitt pedig nem szimplán Nobel-díjas, hanem a 20. század egyik meghatározó tudósa, akinek a hatvanas-hetvenes években végzett munkássága nagyban járult hozzá tudásunkhoz a világ működéséről. Levittet és kutatótársait 2013-ban jutalmazták munkásságukért, mellyel feltárták a fehérjehajtogatás folyamatát, ezzel feltárva a kémiai reakciók menetét. A díj odaítélésekor a Nobel-bizottság elnöke, Sven Lidin úgy fogalmazott, hogy Levitték munkássága előtt annyi fogalmunk volt a kémiai reakciókról, mintha “a Hamlet előadása előtt láttuk volna a színészeket, majd az előadás után a sok hullát”. Levittéknek hála azonban “a teljes dráma kibontakozott”.

Levitt tehát nagybetűs VALAKI, megszólalásainak súlya van, amit erősen nyomatékosít Nobel-díja is – amivel nem szerénykedik, még Twitteres felhasználói nevében – @MLevitt_NP2013 – is feltüntette, bár elmondása szerint azért, mert a Twittert évekig kizárólag panaszügyek intézésére használta, ahol a díj emlegetésével szintén súlyt próbált adni panaszainak. Eric Boodman, a kiváló egészségtudományi portál, a STAT újságírója a minap megjelent nagy riportjában ezért annak próbált utánajárni, hogy milyen károkat tud okozni egy ilyen befolyásos tudós, ha momentán hülyeségeket beszél, illetve mit lehet kezdeni egy ilyen helyzettel.

Nem gátolta, hogy nem ért hozzá

Levitt ugyanis, bár szakterületének vajmi kevés köze van az epidemiológiához, virológiához vagy az infektológiához, három, egy világjárvány esetén releváns tudományághoz, valamiért covidszakértővé kiáltotta ki magát. Lelkesen osztogatta tanácsait, és vállalt tudományos tanácsadói szerepet döntéshozók mellett úgy, hogy közben a járványügyi szakma krémje a haját tépte jóslatai és tanácsai láttán.

“A hullák most nem metaforikusak voltak” – utal vissza cikkében Boodman Lidin egykori méltatására, hanem “rémisztően szó szerintiek, bezacskózott tömegükkel csordulásig töltve a kórházak halottasházait és a hűtőkonténereket”. Boodman ezt arra írta, hogy miközben a közegészségügyi szakemberek sora könyörgött a politikusoknak és a polgároknak, hogy tegyenek meg minden telhetőt a járvány terjedésének lassításáért, a Nobel-díjas biofizikusnak ezekkel teljesen ellentétes ötletei voltak. A szakértők javaslatait azzal vetette el, hogy azok “politikailag korrekt” megoldások. És bár több alkalommal is elmondta, például tavaly augusztusban, amikor a kaliforniai Pacer megye vezetőinek adta a közegészségügyi szakemberekével ellentétes tanácsait, hogy bár “nagyon hosszú ideje tanulmányozza a covidot”, ő maga sem nem orvos, sem nem epidemiológus, ez nem akadályozta meg abban, hogy akár országok vezetőinek adjon tanácsokat a témában, amihez nem ért.

2020. márciusában, a járvány kirobbanása után például Benjamin Netanjahut nyugtatta meg arról, hogy nagyon meg volna lepve, ha Izraelben tíznél több halálos áldozata lenne a járványnak – a hivatalos statisztikák szerint Izraelben 6406 halálos áldozata volt a járványnak, de már tavaly márciusban is többen, 12-en vesztették életüket, mint ahány áldozatot Levitt az egész járványra tippelt. Tavaly nyáron pedig azt jósolta, hogy az USA-ban már augusztusra véget ér a járvány.

Jó, nem Levitté volt az egyetlen pontatlan jóslat. Levitt maga Neil Ferguson, a londoni Imperial College kutatójának legendássá vált előrejelzésére szokott hivatkozni arról, hogy a járványnak csak az Egyesült Államokban 2,2 millió áldozata lehet. Azt ugyanakkor rendre elhallgatja, hogy Ferguson tanulmányában arról írt, akkor lehet ennyi áldozata a járványnak, ha semmilyen óvintézkedést nem hoznak a megfékezésére.

Tudományosnak látszó állítások

Ez a fajta óvatosság Levittet, aki saját modellszámításokat végzett a járvány várható lefolyásáról, nem jellemezte. Boodman cikke szerint Levitt tavaly márciusban kvázi hobbiból kezdett modelleket gyártani, neje kínai barátainak megnyugtatására, mígnem tavaly március 14-én egy addig csak szűk körben terjesztett modelljét egy barátjuk meg nem osztotta a legnagyobb kínai közösségi hálózaton. A posztot kétmillióan látták már az első napon, Levittet meg magával ragadta a dicsfény. A zsidó származású tudós számításait hamar felkapta az izraeli sajtó is, ő meg intenzív tweetelésbe kezdett, gyorsan halmozva a követőket.

Twitterfeedje távolról nézve határozottan tudományosnak tűnik, tele grafikonokkal, arányszámításokkal és statisztikai szakkifejezésekkel, írja Boodman. Ám a sok szakmainak tűnő anyag közé egyre több vad elmélet is vegyült. Levitt lelkesen hirdette, hogy a nem veszélyeztetett korcsoportok tagjainak meg kéne fertőződniük a nyájimmunitás mihamarabbi elérése érdekében, tavaly decemberben pedig azzal állt elő, hogy valójában csak a tünetes fertőzöttekkel kéne számolni – bár eddigre már számtalan kutatás igazolta, hogy a tünetmentes vírushordozók is terjesztik a betegséget. Azt is hirdette, hogy “rejtélyes okból” a világ országai felülszámolják a járvány áldozatait, bár az ezirányú kutatások szerint épp ellenkezőleg, valójában jelentős látencia van az áldozatok számában, ami még a WHO visszafogott becslése szerint is két-háromszorosan meghaladhatja a hivatalos statisztikákban összesítettekét.

Boodman cikke szerint Levitt nem buborékban élt, több kollégája is igyekezett felhívni a figyelmét a tévedésekre, illetve kérte tőle, hogy hozza nyilvánosságra számítási modelljét és az adatokat, amelyekből a következtetéseit levonja. De Levitt figyelmen kívül hagyta a bírálatokat, és még arra se volt hajlandó, hogy eredményeit és módszereit preprint szervereken tanulmány formájában közzé tegye, hogy a terület szakértői elbírálhassák.

Inkább fenyegetőzött. “Bárki is vádoljon adatok fabrikálásával, vagy szavahihetetlenséggel, katedrám teljes haragjával szembesülhet” – mondta Boodman szerint. Hogy ez nem csak fenyegetőzés, azt Lior Pachter, a CalTech szókimondó ember hírében álló professzora személyesen is megtapasztalhatta. Pachter az elsők között bírálta Levitt tevékenységét a számítógépes modellezéssel foglalkozó biológusok nemzetközi társaságának levlistáján, ahova Levitt rendszeresen beküldte legfrissebb számításait. Amikor Pachter egy blogposztban nyilvánosan is bírálta, Levitt többekre is ráírt a CalTech egyetemen, javasolván, hogy vonják meg Pachter kutatásainak pénzügyi támogatását, illetve afelől érdeklődött, hogy nem kéne-e ráírnia a CalTech elnökére az ügyben. Igaz, ehhez hozzátette, hogy olyan megoldást keres, ami hatékony, de “nem feltétlenül árt visszavonhatatlanul” Pachter karrierjének.

Nem elhallgattatni kell, hanem a megalapozott üzeneteket felerősíteni

Ezeknél a pitiáner személyeskedéseknél persze a nagyközönség szempontjából sokkal érdekesebb, hogy mit lehet kezdeni egy ilyen helyzettel, amikor egy, már csak a Nobel-díja miatt is szaktekintélynek tűnő tudós hangosan hirdeti a szakmai közmegegyezéssel homlokegyenest ellenkező nézeteit. A kérdés tán a Stanfordon oktató Levitt kollégáinak a legkellemetlenebb, mert attól mindegyikük ódzkodna, hogy cenzúrázzák. Egyrészt mindegyikük nagy tiszteletben tartja a tudományos szabadságot, és nagyra tartja, ha egy kutató meg meri kérdőjelezni a közmegegyezést. Azt azonban már kétségbe vonják, hogy valaki a tudomány világában betöltött pozícióját saját véleménye felhangosítására használja, pláne, ha az egy vészhelyzet közepén szembe megy a közegészségügyi ajánlásokkal. “Ha én kiállnék a Stanford logója elé, és az egyetem oktatójaként azt állítanám, hogy nem is volt ősrobbanás, a tanszékem biztosan megfenyítene ezért” – nyilatkozta Boodmannek Julie Parsonnet, a Stanford fertőző betegségekre specializálódott orvos-epidemiológusa.

Ezt az egyáltalán nem egyszerű helyzetet a Stanford azzal próbálta magyarázni az ilyen finom distinciókra kevéssé fogékony publikumnak, hogy bár “támogatják oktatóik jogát véleményük szabad kifejtésére, ez nem jelenti azt, hogy oktatóik minden egyes nyilvánosan kifejtett véleményét is támogatnák, és azok nem is minősülnek intézményi álláspontnak”. Az persze nem várható el az egyetemtől, hogy nyilvánosan elhatárolódjon egyik legnagyobb sztároktatójától. Másrészt pont a koronavírusjárvány alatt az is bebizonyosodott már, hogy milyen károkat okozhat, ha a nagybetűs szakma pusztán azért sem nyitott mások véleményére, mert azok más területtel foglalkoznak. Boodman egy korábbi nagy riportjában már feltárta, hogyan okozhatta több tízezer ember halálát az, hogy a járványügyi szakemberek nem voltak hajlandók elfogadni mérnökök és fizikusok érveit arról, hogy a koronavírus nem cseppfertőzéssel, hanem a gravitáció miatt gyorsan földre hulló cseppekkel szemben a levegőben órákig lebegő aeroszolokkal is terjed.

Hog mégis mi lehet a megoldás, arra Timothy Caulfield, az Albertai Egyetem egészségpolitikával és egészségjoggal foglalkozó professzora próbált választ adni. Szerinte az egyetemeknek ebben a nehéz helyzetben igenis állást kéne foglalniuk, de nem egyes eretnek nézeteket valló kutatók megszólalását korlátozva, hanem gondosan azokat az üzeneteket felerősítve, melyek erős bizonyítékokon alapulnak.

444.hu/2021/05/29/mit-lehet-kezdeni-egy-nobel-dijassal-aki-hulyesegeket-beszel-a-jarvanyrol?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?