febr 19, 2021
4 Views
0 0

Mindkét szülőjét koronavírus miatt veszítette el egy hatéves kislány Magyarországon

Written by

Egy hatéves kislány 45 éves édesapja és 36 éves édesanyja is múlt hét szombaton halt meg koronavírusban, írja a Szeretlek Magyarország. A történtekről elhunyt férfi unokatestvére írt egy Facebook-posztban, melyben többek között úgy fogalmazott:

Egy évvel a vírus megjelenése után sincsenek kidolgozott protokollok, megoldások, hogy egy ilyen esetben kinek mit és hogyan kell, lehet megtennie.

A 45 éves férfit február elsején tesztelték, másnap derült ki, hogy koronavírusos. Egy héttel később légzési nehézséggel kórházba került, négy nappal később pedig felesége, majd édesapja is.

Az elhunyt férfi unokatestvére azt mondta, a férfi a felesége számát adta meg közeli hozzátartozóként, de amikor meghalt, a kórház nem tudott már az asszonnyal sem beszélni, így a nő szüleit hívták fel, azaz a férj anyósáék hamarabb tudtak a haláláról, mint az édesanyja. „Ki és hogyan mondja meg az édesanyának a tragikus hírt? Egyedül van otthon karanténban, ha telefonon meghallja, elájulhat, összetörheti magát”, fogalmazott. Mire a férfi édesanyját értesítették volna a halálesetről, a feleség is elhunyt.

Az elhunyt 45 éves férfi és 36 éves nő mellett magas vérnyomást és túlsúlyt tüntettek fel alapbetegségként. A hatéves kislány most a nagyszüleinél van, gyűjtést indítottak neki.

(via Telex)

24.hu/kozelet/2021/02/19/koronavirus-mindket-szulo-meghalt-kislany/

Komment írása

Article Tags:
· · · ·
Article Categories:
24.hu · meghalt
banner

Vélemény, hozzászólás?