márc 29, 2021
5 Views
0 0

Minden nap halnak meg fiatalok Magyarországon koronavírusban: Müller az időseket kéri, hogy vigyázzanak rájuk

Written by

Kudarcba fulladt a szövetségi kormány és a tartományi kormányok megegyezésein alapuló eljárás az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) terjedése elleni németországi védekezésben, ezért a berlini vezetésnek át kell vennie az irányítást – mondta Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter hétfőn.

A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a Süddeutsche Zeitung című lapnak elmondta, hogy a koalíciós partnereknek – a CSU-testvérpárt Kereszténydemokrata Uniónak (CDU) és a szociáldemokratáknak (SPD) – a lehető leggyorsabban ki kell dolgozniuk a védekezés irányvonalát, amelynek alapján a minisztériumok jogszabálytervezeteket készítenek, és ezeket a javaslatokat a kormány a törvényhozás elé terjeszti.

A fertőző betegségek elleni védekezés ügyében mindig is a szövetségi kormánynál volt törvénykezdeményezés hatásköre, “csak élni kell vele” – emelte ki a miniszter a lap hírportálján ismertetett nyilatkozatában.

Mint mondta, pontosan meg kell határozni, hogy szükség esetén miként kell az egész országban szigorítani előírásokat, és hogyan kell visszavonni a korlátozásokat ugyancsak egységesen, amikor javul a járványhelyzet. Minden intézkedést a hétnapi fertőzésgyakoriság – a megelőző hét napon regisztrált új fertőződések százezer lakosra vetített száma – alakulásához kell kötni.

A SARS-Cov-2 elleni védekezés folytatására tett javaslatokat a szövetségi parlamenttel (Bundestag) és a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarájával (Bundesrat) is el kell fogadtatni. Ez a megoldás kellően hatékony és erősíti a politikai rendszer legitimációját, szemben az úgynevezett miniszterelnöki konferencia (MPK) – a járványügyi védekezés gyakorlati megvalósításáért felelős tartományi kormányfők egyeztető testülete – és a szövetségi kormány megállapodásain alapuló eljárással, amely kudarcba fulladt – fejtette ki Horst Seehofer.

Elmondta, hogy az eddigieknél sokkal veszélyesebb, úgynevezett brit (B.1.1.7-es jelzésű) vírusváltozat szétterjedése miatt az a legfontosabb, hogy két hétre a társadalmi és gazdasági élet minél több területét leállítsák, a korlátozások visszavonásához pedig be kell vezetni a vírus lehetséges útjait szorosan követő tesztelés országosan egységes rendszerét.

A legtekintélyesebb német politikusok közé tartozó miniszter nyilatkozatával kiállt a kancellár, Angela Merkel mellett, aki már egy vasárnapi interjúban jelezte, hogy messzemenően elégedetlen egyes tartományi kormányok tevékenységével, és kilátásba helyezte, hogy törvényekkel kényszerít ki irányváltást.

A kancellár az ARD országos köztelevízióban sugározott interjúban elmondta: “nem tölti el örömmel”, hogy több tartomány vezetése az MPK-val kötött minapi megállapodással szembehelyezkedve késlekedik az úgynevezett vészfékrendszer alkalmazásával.

Ha napokon belül nem lesz változás, a szövetségi kormány magához vonja az ügyet. “Nem várok, amíg százezerre emelkedik a (napi új) fertőződések száma” – jelentette ki Angela Merkel.

Azzal kapcsolatban, hogy a Bundesrat révén a szövetségi szintű törvényeken nyugvó járványkezeléshez is szükséges a tartományi kormányok közreműködése, rámutatott, hogy a föderális berendezkedésű országban állandó az együttműködési kényszer a szövetségi kormány és a tartományok között. A vészfékrendszer lényege, hogy vissza kell állítani a második járványhullám enyhülése révén március elején felfüggesztett korlátozásokat, és újabb szigorításokat is be kell vezetni azokban a tartományokban, járásokban vagy városokban, amelyekben tartósan – egymás után három nap – száz fölött van a hétnapi fertőzésgyakoriság.

A szövetségi kormány szerint új intézkedésként mindenekelőtt kijárási korlátozásokat kellene elrendelni az esti és éjszakai órákra, mert a magán összejöveteleken a legnagyobb a vírus továbbadásának veszélye.

Több tartományban a korábbi korlátozások visszaállítása és új szigorítások helyett a március elején bevezetett lazább rendszer továbbfejlesztésére törekednek. A tartományi rangú fővárosban, Berlinben például egy szerdán életbe lépő új szabály szerint továbbra is nyitva tarthatnak a hónap eleje óta ismét működő üzletek, illetve szolgáltatók, például elektronikai cikkeket forgalmazó boltok vagy fodrászatok, de csak aznapi negatív SARS-Cov-2 gyorsteszt lelettel rendelkező vásárlókat, vendégeket fogadhatnak.

Az SPD-s vezetésű tartományi kormány annak ellenére nem állítja vissza a korlátozásokat, hogy a hétnapi fertőzésgyakoriság már március 25-én átlépte a 100-as határértéket, és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) adatai szerint hétfő reggel 146-on állt.

Az RKI kimutatása szerint a hétnapi fertőzésgyakoriság országos szinten március 21-én lépte át a 100-as határértéket, és hétfő reggel 134,4 volt, jelentősen emelkedve az egy nappal korábbi 129,70-hez képest.

(MTI)

www.portfolio.hu/global/20210329/minden-nap-halnak-meg-fiatalok-magyarorszagon-koronavirusban-muller-az-idoseket-keri-hogy-vigyazzanak-rajuk-476186

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
portfolio.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?