jún 3, 2021
17 Views
0 0

Minden idők ellenzéki összefogása

Written by

Jó reggelt! Még a tegnapinál is szebb idő lesz.

4 legfontosabb cikkünk most

Küldd bátran tovább a Reggel 4-et ismerőseidnek! Itt tudnak feliratkozni rá, ha tetszik.

COVID-21



Fotó: VLADIMIR PESNYA/Sputnik via AFP

Már százan sincsenek Magyarországon lélegeztetőgépen a koronavírus miatt. Ha sikerülne elérni, hogy új oltást kapjanak azok, akiknél a Sinopharm nem indította be az antitesttermelést, csak jó híreinek lennének a járványról. Mindenesetre akik így jártak, egy Facebook-csoportban szervezkedve próbálják elérni, hogy megkapják a védettséget jelentő dózist.

Még az oltási programot is sikerült egy kicsit feljebb kapcsolni, az utóbbi napokban közel 30 ezren kapták meg első oltásukat naponta. Az igazán nagy lökést továbbra is a fiatalok beoltása tudná adni. Szerdán Ausztria és Franciaország is úgy döntött, hogy megkezdik a 12 év felettiek beoltását. Az osztrákoknál a 14 éven aluli gyerekek estében szülői beleegyezés szükséges az oltáshoz, a 14 éven felüliek viszont önállóan is dönthetnek erről, még akkor is, ha a szülő esetleg oltásellenes.

Minden bizonnyal nálunk is közeleg a kiskamaszok beoltása. Oltóanyagból nem lesz hiány, már ott tartunk, hogy „kölcsönbe” adtunk Szlovéniának 300 ezer adag AstraZenecát.

MAGYAR ISZLAMISTA



Fotó: M1

Szerdán őrizetbe vettek egy magát iszlamistának valló magyar férfit, aki az ügyészség szerint terrorakcióra készült. A kormánysajtó úgy tudja, a férfi több magyarországi helyszínen is robbantani akart, elsőként a foci-Eb budapesti helyszínén, a Puskás Arénában, de a Balatonon turisták közé is behajtott volna kocsival.

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója szerint a gyanúsított 21 éves, egy fővárosi egyetemre jár, teljesen átlagos magyar fiatal, aki megfelelő körülmények között szocializálódott. Az illetékes igazgatóságuk hetek óta felderítést folytatott az ügyben, miután az Iszlám Államhoz köthető internetes oldalakon egy magyar is részt vett a beszélgetésekben.

Az ügyről biztosan sokat fogunk hallani a következő időszakban. Sajnos sem a 444-et, sem a független sajtó egyetlen képviselőjét nem hívták meg Hajdu sajtótájékoztatójára, így feltételezhető, hogy a jövőben is csak a központilag, tudatosan csepegtetett hírekről tudunk beszámolni.

A JÁRVÁNY HASZNA



Fotó: botost/444.hu

A vállalkozások éves beszámolóinak publikálásával szépen kirajzolódik, hogy ki mennyit keresett a járvány évében. Az, hogy Mészáros Lőrinc közel 16 milliárd forint osztalékot vett ki csak a Mészáros és Mészáros Kft-ből, még a kisebb hírek közé tartozik.

MINDEN IDŐK ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁSA


Jair Lapid valamit súg Naftali Bennettnek Fotó: RONEN ZVULUN/AFP

Véget érhet Benjamin Netanjahu 12 éves uralma Izraelben, miután szerda éjjel, alig egy órával a végső határidő előtt nyolc párt aláírta azt a megállapodást, amivel ők tudnak kormányt alakítani.

Netanjahu utódja nem a legnagyobb ellenzéki párt vezetője, Jair Lapid lesz, hanem az a Naftali Bennett, akinek szélsőjobboldali pártja nélkül sehogy sem jött volna össze a koalíció, amely az izraeli parlament, a Knesszet 120 képviselője közül 61-nek a támogatásával bír.

Szemben a centrumból inkább politikai érdekei miatt jobbra tolódó Netanjahuval, Bennett egész politikai karrierje során következetesen szélsőjobboldali nacionalista volt, aki gyakran arab- és palesztinellenes, nyíltan rasszista kijelentéseket is tett. De koalíciójában baloldali és iszlamista pártok is vannak, amiket csak egy dolog köt össze: elegük van Netanjahuból.

A koalíciós kormányt még meg kell szavaznia az izraeli parlamentnek, a Knesszetnek is. Erre néhány napon belül kerülhet sor, addig Netanjahu mindent el fog követni, hogy a 61 fős többség 1-2 parlamenti képviselőjét elbizonytalanítsa.

JÓ ÉS ROSSZ HÍREK A TERMÉSZETBŐL


Apa és fia újrahasznosítható szemetet gyűjtenek kis tutajukról egy manilai folyón Fotó: NOEL CELIS/AFP

Kis lépés a kormánynak, hatalmas ugrás a magyar hulladéknak: júliustól számos egyszer használatos műanyag terméket tilos lesz forgalmazni Magyarországon. Betiltják a

  • fültisztító pálcikákat,
  • műanyag evőeszközöket, tányérokat, szívószálakat, italkeverő pálcikákat,
  • léggömböket tartó pálcákat,
  • expandált polisztirolból készült ételdobozokat (a fehér dobozok, amikben elviteles ételt szoktak adni), fedeles poharakat.

Ez egyértelműen jó hír, világviszonylatban azonban van még néhány méretes, megoldatlan probléma. Ott van például a Srí Lanka partjainál éppen elsüllyedő, vegyi anyagokkal megpakolt teherhajó, ami potenciálisan környezeti katasztrófát okozhat. A globális felmelegedés és környezetszennyezés pedig olyan, tényleg apokaliptikus jelenségeket is okoz, mint a Mongóliát sújtó homokviharok.

ÜLDÖZÖTT KERESZTÉNYEK EGYETEME



Fotó: Kaufmann Balázs – 444

Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere már hivatalosan is kezdeményezte a Fudan-beruházás körüli területek átnevezését Dalai Láma útra, Ujgur Mártírok útjára, Szabad Hongkong útra és Hszie Si-kuang püspök útra, amit szerdán Karácsony Gergely főpolgármesterrel adtak át.

A lépésért a helyszínen tibeti aktivisták mondtak köszönetet. Karácsony Gergely pedig arról beszélt, hogy

„bízzunk benne, hogy az emberek hatalma erősebb, mint a hatalom emberei”.

A nem túl bonyolult ügybe sikerült alaposan belebotlania Hollik Istvánnak, a Fidesz kommunikációs igazgatójának. Hollik arról írt a Facebookon, hogy „Karácsony Gergely egy 7000 kilométerre fekvő ország belügyeit érdekesebbnek és fontosabbnak tartja a budapesti városvezetés tekintetében, mint honfitársaink és nemzettársaink megpróbáltatását”, és azt javasolta, hogy inkább üldözött keresztényekről nevezzenek el budapesti közterületeket.

Amikor többen, például a 444 is felhívták a figyelmet, hogy Hszie Si-kuang a római katolikus egyház püspöke volt, aki a hite miatt 28 évet volt kénytelen különböző kínai börtönökben élni, és a haláláig állandó rendőri felügyelet alatt állt, Hollik csendben inkább átírta a szövegét.

A VILÁG ADÓELLENŐRE



Grafika: Tóth Róbert Jónás / Qubit

Joe Biden elnökké választása óta a nyugati világban egyre erősödnek azok a hangok, amelyek a globális gazdaságot globális rendszabályokkal ráznák gatyába. Az amerikaiak az adóparadicsomok életét nehezítenék meg, és most erre mozdult el az EU is.

Az Európai Parlament és a tagállamok képviselői megállapodtak egy javaslatban, ami előírná, hogy a 750 millió eurónál nagyobb bevétellel rendelkező multinacionális cégek közzétegyék, mekkora profittal rendelkeznek, hány embert alkalmaznak, és mennyi adót fizetnek az egyes európai államokban, valamint az Unió által adóparadicsomként számontartott országokban.

Máshol:

EURÓPA BAJNOKAI



Fotó: Szigetváry Zsolt

Jövő pénteken kezdődik a foci-Eb, ahol nekünk, magyaroknak lesz a legjobb. Nem azért, mert részben mi is rendezzük a tornát, hanem mert egy olyan csoportban ugyanis, ahol a regnáló világbajnokkal, az aktuális Európa-bajnokkal és a németekkel kerül össze az ember, egyszerűen nem lehet kínos helyzetbe kerülni. Ahogy Szily László fogalmazott:

„Az egész Eb-történet talán legsúlyosabb halálcsoportjában nekünk aztán tényleg nincs semmi izgulni valónk. Hiába lett a magyar válogatott mára – ezt még mindig fura érzés leírni – felismerhető alapjátékkal bíró tisztes európai középcsapat, ebben a csoportban bármelyik meccsen őszintén büszkék lehetünk, ha nullánál több gólt lövünk vagy ha háromnál kevesebbet kapunk.”

Ha nézni fogod, és érdekelnek az Eb-hírek, -elemzések, -előzetesek, -közvetítések, -viccek és helyszíni beszámolók, de nincs kedved vagy időd egész nap ezek miatt kattogtatni, akkor ide kattintva iratkozz fel a 444 Európa-bajnoki szintű Eb-hírlevelére!

444.hu/2021/06/03/minden-idok-ellenzeki-osszefogasa?utm_source=rss_feed&utm_medium=rss&utm_campaign=rss_syndication

Komment írása

Article Tags:
·
Article Categories:
444
banner

Vélemény, hozzászólás?