jún 7, 2021
5 Views
0 0

Milliókat érő hányadékot fogott ki egy csapat halász

Written by

Jemeni halászok egy 120 kilós ámbrát emeltek ki a tengerből – írja az IFLScience.

A becslések alapján az anyag 1,5 millió dollárt, azaz mintegy 425 millió forintot ér.

A 35 halász a leletet egy, az Egyesült Arab Emírségekben élő vásárlónak adta el. Sajtóértesülések szerint több férfi azóta új otthont, autót és hajót tudott vásárolni magának.

Az ámbrát gyakran nevezik a tenger kincsének vagy lebegő aranynak. Az anyagot a nagy ámbráscetek szervezete választja ki, a fehér, szürke, barna, esetleg fekete, viaszos állagú ámbra a bélfal védelmét segíti. A cetek rengeteg lábasfejűt esznek, melyeknek testét alapvetően könnyű megemészteni, a keményebb részeket, így a csőrt ugyanakkor nem tudják lebontani, amely így felhalmozódhat emésztőrendszerükben. A viaszos anyag a bélfalra veszélyes objektumokat bevonva védi a ceteket.

Reinhard Dirscherl / Getty Images

Az, hogy az ámbra miként kerül ki az állatok szervezetéből, nem teljesen ismert, de a legtöbb esetben hányásként, ritkábban ürülékként távozhat. Esetenként az ámbra elzárhatja a cetek emésztőrendszerét, ami a halálukhoz vezethet, ilyenkor az anyag a bomlásnak indult tetemből szabadul fel.

Az ámbra szaga alapból nem túl kellemes, de később javul az illata. Az anyag rendkívül értékes a parfümgyártóknak, hiszen a belőle kinyert ambrein segít az illatok megtartásában. Jellemzően minél tisztább, világosabb az ámbra, annál drágább. Mivel a nagy ámbráscetek védettek, az értékes anyagot vadászatukkal tilos beszerezni.

24.hu/tudomany/2021/06/07/ambra-erteke-nagy-ambrascet-jemen/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Tudomány
banner

Vélemény, hozzászólás?