jún 7, 2021
14 Views
0 0

Mi lehet fontosabb a kezdő fizetésnél? Elárulják a pályakezdők

Written by

Munkáltatói szemmel a kutatás során kiemelten fontos kérdés volt, hogy melyek a fiatalok számára legfontosabb tényezők egy munkahely kiválasztásánál. A megkérdezetteknek – hét különböző szakterületen tanuló, vagy már végzett fiatal felnőtt- a kellemes munkahelyi légkör számít leginkább, ebben a válaszadók 69 százaléka egyetértett. Ezt követi, a válaszadók közel fele szerint a karrier és az előrelépési lehetőség, valamint a munka és magánélet egyensúlyának fenntartása.

(A legfrissebb hírek itt)

Az előző évek trendjeihez képest a kezdő fizetés nagysága (41%) csak a negyedik helyet foglalja el a fontossági sorban: továbbra is számít tehát, de a fiatalok manapság már más, kevésbé az anyagiakhoz köthető szempontokat is komolyan mérlegelnek a munkahelyválasztáskor. Ahhoz, hogy egy munkáltató már rövid és középtávon is elkötelezetté tegye a pályakezdőket, a válaszadók 90 százaléka szerint átlátható karrierlehetőséget kell nyújtania. Ellentétben azzal a hétköznapi vélekedéssel, hogy a mai fiatalok nem terveznek hosszú távra, a kitöltők 87 százaléka teljes mértékben el tudja képzelni, hogy 5 évnél tovább dolgozik egy munkahelyen. Közel hasonló arányban (83%) jelölték meg, hogy a munka élvezete előbbre való, mint a fizetés mértéke. A kitöltők háromnegyedének a fejlődés és a szakmai előmenetel szintén kiemelten fontos.

(Ez is érdekelheti: Kiderült: jobbak a pályakezdők esélyei, mint egy évvel korábban)

A felmérés érdekes tanulsága, hogy a szakmai közbeszédben egyre gyakrabban felmerülő home office, a rugalmas munkaidő lehetősége, a külföldi tapasztalatszerzés, valamint az angol nyelv használata korántsem nyomnak olyan sokat a latba, mint azt a munkáltatók vélik.

Melyek a legszükségesebb kompetenciák?

A megkérdezettek közel kétharmada szerint egy pályakezdőnél az egyik legfontosabb készség, amivel rendelkezni kell, az a tanulási képesség. Ezt követi a jó problémamegoldó képesség és a megbízhatóság, amelyeket egységesen 45-45 százalékuk ítél alapvetőnek. Ezzel ellentétben a projektszemléletet, a vezetői affinitást vagy a stratégiai gondolkodást a válaszadók lényegesen kevésbé ítélték fontosnak egy pályakezdő esetén, az említésük aránya a 10 százalékot sem érte el. A Szerencsejáték Zrt. végzősök és frissdiplomások körében végzett kutatásának eredményeként összességében elmondható, hogy a fiatalok stabil, megbízható és kellemes légkörű munkahelyet keresnek átlátható karrierlehetőséggel.

A Level UP! program

A nemzeti lottótársaság a felmérés eredményeit figyelembe véve építette fel Level UP! programját, amelyre június 13-ig jelentkezhetnek a pályakezdők. A Level UP! utánpótlás program 3 éves mentori támogatással segíti az újonnan belépők egyéni karrierútját, amelynek során igazgatóságokon és szakterületeken átívelő projektekben vehetnek részt, de akár projektvezetőként is bizonyíthatnak. Akik felvételt nyernek a programba, munkaidejük 20 százalékában képzéseken és fejlesztéseken vesznek részt, ezzel is erősítve az üzleti gondolkodásukat és a projektvezetési készségeiket. Az utánpótlás programon kívül a program gyakornoki lehetőséget is kínál a még felsőoktatásban tanulók számára. Ők a nemzeti lottótársaságnál egy éven át heti 20-30 órában szerezhetnek a tanulmányaikhoz illeszkedő munkatapasztalatot, az iskola végeztével pedig jelentkezhetnek az utánpótlás programba vagy teljes munkaidős pozícióra.

Szuper akciókkal vár az új Rossmann akciós újság!

Tavaszi nagytakarítást tervezünk? Vagy éppen külsőnket frissítenénk fel a nyári szezonra? A Rossmann legfrissebb akciós újságjával kedvezményesen beszerezhetjük a hozzávalókat! Legyen szó különféle száj-, haj- és testápolási termékekről, parfümökről, tisztítószerekről vagy vitaminkészítményekről, akár 25-30 százalékos kedvezménnyel vihetjük most ezeket haza.

www.blikk.hu/eletmod/lelek/kezdo-fizetes-palyakezdok-fontos/qkwrjp1

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk · Életmód
banner

Vélemény, hozzászólás?