okt 26, 2020
13 Views
0 0

Messzire kerül Ukrajnától az európai integráció – Szijjártó Péter az Indexnek

Written by

Ukrajna megtiltotta két magas rangú magyar tisztségviselő beutazását a helyhatósági választás alatt Kárpátalján folytatott „agitáció” miatt – idézte az MTI Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert. Neveket nem árult el a politikus, de annyit igen, hogy az egyik tisztségviselő a magyar miniszterelnökség államtitkára. A másik kitiltott személyről semmit nem árult el. Azt azonban jelezte, hogy

más olyan magyar állampolgárok beutazási tilalmát is kezdeményezték, akik aktívan „beavatkoztak” Ukrajna belügyeibe a választás idején.

„Partnereinket hamarosan részletesen tájékoztatjuk a választásokba való magyar beavatkozás tényéről, erről már tájékoztattuk az EBESZ megfigyelő misszióját” – emelte ki a külügyminiszter, akinek bejelentéséről a Kárpátalja.ma portál is tudósított ukrán források alapján. Kuleba a döntés közlésekor azt is kijelentette: 

„Az elvem nagyon egyszerű: ha megütnek, akkor vissza kell ütni válaszul.”

A nap folyamán korábban bekérették az ukrán külügyminisztériumba Íjgyártó István kijevi magyar nagykövetet, és tiltakozó jegyzéket adtak át neki.

Az Index megkeresésére Szijjártó Péter a következőket mondta az ukrán fél eljárásáról: 

„Semmilyen értesítést nem kaptunk, de ha így van, akkor ez egy rendkívül kulturálatlan lépés, amelynek nyomán elég messzire kerül Ukrajnától az európai integráció útja.” 

(Borítókép: Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

index.hu/kulfold/2020/10/26/ukrajna_diplomacia_kitiltas_szijjarto_peter_integracio/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Index.hu · Külföld
banner

Vélemény, hozzászólás?