nov 20, 2020
0 View
0 0

Mesebeli királyfi, zongoracipelő, vezérló – minden csapatba kell egy Sigér Dávid!

Written by

A Ferencváros 2018 nyarán ingyen vette, ma már egymillió eurót ér. Kevesen gondolták, hogy megugorja az FTC szintjét, ma már a válogatottban is kezdő. Úgy véli, „zongoracipelőként” nem róla szólnak a hírek, pedig kitartó munkájával, alázatos játékával a címlapokra került. Sigér Dávid nem gondolja magát nagyon nagy tehetségnek, olyan futballista, aki a csapatért dolgozik. 


Hirdetés

Sigér Dávid olyan futballistának tartja magát, aki a csapatáért dolgozik (Fotó: Balogh László)


Soha nem felejtem el ezt az évet, az biztos!”
nyilvánvalóan ugyanezt felelné Sigér Dávid, ha azt kérdeznénk tőle, miképpen emlékszik majd vissza 2020-ra. Az idézett mondatot azonban még 2018. június 2-án mondta az NSO Tv kamerái előtt – könnyek között –, miután a Balmazújváros kiesett az NB I-ből.

Tíz nappal később már mosolyogva tartotta kezében a Ferencváros mezét. Az akkor 27 éves középpályást ingyen igazolták le a zöld-fehérek; a Transfermarkt októberi adatai szerint jelenleg 1 millió euróért adhatnák el.

Így ívelt felfelé Sigér Dávid ára a piacon a Transfermarkt adatai szerint (Forrás: transfermarkt.com)

Jó lóra tettek a Ferencvárosnál, egészen pontosan vezérlóra – ahogy Herczeg András, a Debreceni Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója jellemzi a korábbi debreceni akadémistát. – Dávid mindig erőssége volt aktuális csapatának, nagyon hasznos játékos volt a középpályán, jól kivette a részét az összjátékból. Nyerő típus, mentálisan nagyon erős, és van egy kisugárzása, ami miatt mindig hallgatnak rá a csapattársai.”

Ennek ellenére nevelőegyesületében egyetlen NB I-es mérkőzésen sem kapta meg a bizonyítási lehetőséget. A DVSC 18 évesen kölcsönadta az NB III-ban szereplő Létavértesnek, majd az NB II-es együttesében szerepeltette, de onnan nem került fel az első csapathoz. A 2012–2013-as idényben már a másodosztályú Mezőkövesdet erősítette, s bár ott szinte az összes mérkőzésen kezdőként számítottak rá, a következő évadban már csak négyszer lépett pályára csereként – az NB I-ben. Mély nyomokat tehát nem hagyott az első osztályban, a Loki kölcsön is adta az NB II-ben játszó Balmazújvárosnak. A hajdúsági klub 2015 nyarán vásárolta meg a játékjogát, míg 2017 júliusában ismét NB I-es meccset játszhatott, immár a Balmazújváros alapembereként és csapatkapitányaként. Furcsa a sors: élete első NB I-es gólját éppen a Ferencváros ellen lőtte (és csapata, a Balmazújváros a 2017–2018-as idény utolsó fordulójában pont az FTC elleni 3–3-as döntetlen – és közben a DVTK győzelme – miatt esett ki az NB I-ből – a szerk.).

[embedded content]

Visszatérve 2018 nyarához, a zöld-fehéreknek tehát nem volt sok veszítenivalójuk, amikor átigazolták Sigért, de azt talán nem is gondolták, mekkorát nyernek vele! És talán a legjobbkor került a legjobb helyre, amikor Szerhij Rebrov vette át az FTC irányítását.

Sokszor rácsodálkozom, mennyire hasonlóan látjuk a futballt. Sohasem volt olyan edzőm, aki taktikailag ennyire felkészült, labdarúgóként pedig ilyen magas szintre jutott el. Mindenben egyetértek azzal a stílussal, rendszerrel, amit ő honosított meg a Ferencvárosnál. Érzem, bízik bennem, így arra koncentrálhatok, ami a feladatom. Biztos lehetek benne, hogy ha elvégzem, amit kér tőlem, az a csapat hasznára lesz. A személye egyértelműen pluszt hozott a karrierembe, és tudom, még nem értem az út végére” – mondta a játékos a Nemzeti Sportnak idén júliusban.

Amikor a Ferencvároshoz igazolt, nagy kérdés volt, képes lesz-e kiharcolni a helyét a bajnoki címre és nemzetközi kupaszereplésre áhítozó együttesben? Hamar csattanós választ adott a kétkedőknek, hiszen annak dacára, hogy a felkészülés alatt megsérült, a harmadik bajnokin, éppen a legnagyobb rivális Mol Fehérvár ellen már a kezdőben számított rá az ukrán vezetőedző. Attól kezdve kirobbanthatatlan lett onnan, majd november 3-án az MTK ellen megszerezte az első gólját zöld-fehér színekben. Nem mellesleg a szurkolók szavazatai alapján ez bizonyult az Év góljának az M4 Sport – Az Év Sportolója Gálán. A díjjal a kezében, a szokásos, széles mosollyal az arcán állt akkor kameránk elé, mi pedig 2019 februárjában nekiszegeztük a kérdést: nem lett volna-e több a pályafutásában, ha nem 28 évesen, hanem fiatalabb korában kerül egy NB I-es topklubba?

Lehet erről az oldalról is nézni a történetemet. Ehhez viszont csak annyit fűznék hozzá, szeretném, ha ebből erőt merítenének azok a játékosok, akik hasonló korúak, nem lettek fiatalon felfedezve, de több van bennük. Dolgozzanak érte, s ha nem is választják ki őket és nem lesz szerencséjük, mint nekem, akkor is elmondhassák az élsport befejezése után, hogy mindent megtettek. Én nem gondolom magam nagyon nagy tehetségnek, a posztomból eredendően próbálok egyszerűen játszani, ugye védekező középpályásként nem rólam szólnak a hírek, mert nem én rúgom a gólokat. Olyan futballista vagyok, aki a csapatáért dolgozik, de ez kívülről sokszor nem látványos, csak aki mellettem van, vagy az edző látja, hogy ez milyen hasznos” – válaszolta.

Most azért vitatkoznánk Dáviddal, hiszen az azóta elmúlt majdnem két évben igenis sokszor szóltak róla a hírek. Sőt, már akkoriban azt rebesgették, hogy Marco Rossi figyelmét is felkeltette a teljesítményével.

Igen, hallottam már róla. Meglátjuk, hogy ebből mi lesz” – zárta le akkor röviden a témát.

Érdekes kérdés, miként lehet az, hogy Sigér Dávidból csak huszonhét évesen lett FTC-játékos, és most már senki sem fogja megmondani, miért nem korábban. Az biztos, amikor a Ferencváros került, kevesen gondolták volna, hogy ezt a szintet is megugorja, és a válogatottságig is eljut. Olyan, mint a mesebeli legkisebb királyfi, akire senki sem számít, de a végén learatja a babérokat. Tökéletesen azonosítható a ferencvárosi mottóval: küzdeni mindig, feladni soha” – mindezt menedzsere, Horváth Zsolt mondta a Nemzeti Sport Online megkeresésére 2019 októberében, egy hónappal az után, hogy Sigér Dávid a Montenegró elleni felkészülési találkozón, 28 esztendősen bemutatkozott a magyar válogatottban.

Ekkor már volt gólja a nemzetközi kupaporondon is, mivel a Ferencváros Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtezőjén betalált a kinti, 1–1-re végződő meccsen.

A BL-selejtezők során, majd később az Európa-liga csoportkörében is bizonyította, nemcsak az NB I-ben állja meg a helyét – így nem is csoda, hogy a Ferencváros még 2019 szeptemberében meghosszabbította a szerződését. A válogatott meghívó nem sokkal ezt megelőzően, az El-csoportkörbe jutás utáni napokban érkezett, a hívást az NSO Tv-nek is felidézte.

„Amikor Tömő Attila mondta, hogy az MLSZ-ből hív, és Marco Rossi meghívását tolmácsolná a válogatottba, akkor csak járkáltam fel-alá a lakásban, hallgattam a szavait, és nagyon-nagyon jólesett, nagy megtiszteltetés számomra ez a meghívás. Ami most velem történik, egészen elképesztő! Meg kell próbálnom minél hamarabb rendezni a gondolataimat, és ezeket a helyén kezelni. Azzal az egy dologgal kell foglalkoznom, ami pont előttem áll, különben gyorsan összekuszálódhatnak a fejemben a dolgok, mert annyira érzelemdús, nagy dolgok történnek velem. Idő kell, hogy feldolgozzam, pedig az most pont nincs.”

Miután ősszel a hazai bajnokik és az El-meccsek váltották egymást – az Espanyol elleni hazai, 2–2-vel záruló hazai találkozón ismét betalált –, s Marco Rossi októberben is számított rá a válogatottnál, legfeljebb a téli szünetben vagy a koronavírus miatti, tavaszi kényszerszünetben jutott ideje arra, hogy fejben mindent a helyére tegyen. Ekkor talán még nem is sejtette, mennyire szüksége lesz erre, hiszen miután a Ferencváros megvédte a bajnoki címét, bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Ebben Sigérnek elévülhetetlen érdemei voltak, s nemcsak a Celticnek lőtt bombagólja miatt. Hihetetlen munkabírására, küzdeni tudására nagy szüksége volt együttesének ahhoz, hogy az FC Barcelona, a Juventus és Dinamo Kijev ellen is pályára léphessen. Még a BL-menetelés előtt vetettük fel neki a kérdést: hogy van az, hogy sohasem fárad el?

Dehogynem fáradok! Olykor már csak a »bőrömön keresztül« veszek levegőt. Más kérdés, hogy a lendület akkor is visz előre. Zongoracipelő vagyok, sohasem képzeltem többet magamról, mint ami vagyok. Ilyen típusú futballista is kell a csapatba. Az az erényem, hogy mindig ott vagyok, ahol szükség van rám. Ezt próbálom kamatoztatni. A tréningeken is sokat futok, ha látom, hogy hol lenne a helyem, oda szaladok. Nem lazsálom el, mondván, ez »csak« egy edzés.”

Ezt legutóbb a törökök elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen bizonyította, amelyen a válogatottban is megszerezte az első találatát. Néhány nappal az után, hogy az izlandiak lövését blokkolta, s tulajdonképpen gólpasszt adott Szoboszlai Dominiknak, aki kilőtte aztán a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra.

„Több olyan szituáció is volt ezen a meccsen, amikor, bár azt mondták, hogy maradjak a védelem előtt, annyira elcsúsztunk, hogy maradtak védekezni az elöl levő támadóink is, emiatt úgy éreztem, hogy ha elöl odaérhetek egy helyzetre, akkor oda kell mennem”  mondta a piros-fehér-zöldben szerzett első találatáról, amelyet feleségének és kisfiának ajánlott, akinek már hétfőn meg kellett volna születnie, ám ahogy apukája mondta, igazi úriember, megvárta a válogatott mérkőzéseket.

Az Eb-n talán már a lelátóról szurkolhat édesapjának. 

www.nemzetisport.hu/magyar_valogatott/mesebeli-kiralyfi-zongoracipelo-vezerlo-minden-csapatba-kell-egy-siger-david-2795805

Komment írása

Article Categories:
nemzetisport
banner

Vélemény, hozzászólás?