jún 7, 2021
11 Views
0 0

Mentőt kellett hívni az ajakfeltöltés után magát kezelő lányhoz

Written by

Az orosz nő a TikTokon mesélte el a megpróbáltatásokat.

Egy orosz nő maga próbálta kijavítani az apró esztétikai hibákat a száján – nagy árat fizetett érte.

Valéria a TikTok-videójában először azt mutatja meg, milyen volt a szája, mielőtt bármiféle beavatkozást hajtottak végre rajta, majd láthatjuk az egyre súlyosbodó állapotát.

A fiatal nő nem volt elégedett a testrészével, ezért befizetett egy hialuronsavas ajakfeltöltésre. A videón látható, milyen szépen gyógyult a beavatkozás után a szája – ráadásul pont úgy nézett ki, ahogy szerette volna. Voltak ugyan a felületén kisebb egyenetlenségek, de ez teljesen természetes egy szájfeltöltés után. Mivel azonban még két hónappal később is érezte ezeket, úgy döntött, hogy házilag próbálja meg rendezni a helyzetet.

Ekkor kezdődött a kálváriája.

A felső ajka megduzzadt, ezért antihisztaminos kezelésre volt szükség, ám amint a gyógyszer hatása elmúlt, a duzzanat nagyobb lett, mint korábban. Ezek után már más gyógyhatású anyagok is hatástalannak bizonyultak. A kozmetikusa hormonkészítményt adott Valériának, amitől ajka rögtön visszanyerte korábbi alakját.

De csak egyetlen napra, másnap ugyanis akkorára duzzadt a szája, hogy hívta a mentőket.

Az orvosok szteroidot és adrenalint adtak neki, ám ezek is csak ideig-óráig javítottak a helyzeten. Végül egy speciális, a hialuronsav lebontására szolgáló gyógyszer kúraszerű alkalmazásával lehetett meggyógyítani a száját.

@vellerys

Серьезные последствия увеличения губ❗️Может эта история кому-то поможет или кого-то предостережет. ##увеличениегуб ##гиауроноваякислота ##ювидерм##рек

♬ She Share Story (for Vlog) – 山口夕依

24.hu/elet-stilus/2021/06/07/ajakfeltoltes-gyulladas-duzzanat-botox-hialuronsav/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?