ápr 28, 2021
10 Views
0 0

Mennyi ideig tart átlagosan a szex?

Written by

Brendan Zietsch, a Queenslandi Egyetem pszichológusa a The Conversationön járta körbe a sokakat foglalkoztató kérdést: átlagosan mennyi ideig tart a szex. Cikkében a kutató maga is kiemeli, hogy a közösülésbe az előjáték is beletartozhat, a szakember azonban ezúttal kifejezetten az intravaginális ejakuláció idejével foglalkozik.

A téma vizsgálata egyáltalán nem egyszerű: az emberek ritkán mérik tudományos pontossággal, hogy mennyi ideig szexelnek, a kérdőívekben pedig hajlamosak vagyunk hosszabb időtartamról beszámolni. Az eddigi legprecízebb tanulmányban 500 pár adatait elemezték négy héten keresztül. A kísérletben a résztvevőknek a behatolásnál kellett elindítaniuk az órát, és a magömlésnél megállítaniuk. Kérdés, hogy a mesterséges körülmény mennyiben befolyásolta az eredményeket.

Supachok Pichetkul / EyeEm / Getty Images

Az adatok óriási változatosságot mutattak, az egyes párok négyhetes átlaga 33 másodperc és 44 perc között ingadozott.

Az összes párt figyelembe véve a medián középérték 5,4 perc volt.

A vizsgálatból egyéb érdekességek is kiderültek. Az óvszer használata, illetve a körülmetéltség például látszólag nem növelte az időtartamot. Ez szembemegy bizonyos hagyományos elképzelésekkel. Az adatok országok közötti jelentős eltéréseket nem fedtek fel, úgy tűnik viszont, hogy minél idősebb egy pár, annál rövidebb a szex.

Zietsch szerint evolúciós szempontból izgalmas kérdés, hogy az ejakuláció miért tart ilyen sokáig, hiszen fennmaradásunk szempontjából egyetlen feladata van: a megtermékenyítés. Az egyik lehetséges válasz az, hogy a pénisz mozgása képes megtisztítani a hüvelyt a többi férfi potenciális spermájától, ily módon segítve, hogy az aktuális férfi génjei öröklődjenek tovább. Ez magyarázatot adhat arra is, hogy miért kellemetlen sokaknak a magömlés után a közösülés folytatása – a férfi ilyenkor ugyanis már a saját spermáját „veszélyezti”.

24.hu/tudomany/2021/04/28/szex-kozosules-atlagos-hossza-idotartama/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Tudomány
banner

Vélemény, hozzászólás?