jan 13, 2021
7 Views
0 0

Menczer Tamás: Felelőtlenül támadta a baloldal a keleti irányú vakcinabeszerzést

Written by

1358 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 345 710-re nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 95 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 948-ra emelkedett.
Magyarországon is megjelent a koronavírus különösen fertőző vírustörzse, három mintában mutatták ki a decemberben Nagy-Britanniában felbukkant vírusvariánst – közölte az országos tiszti főorvos.
Müller Cecília arra kéri az egészségügyi dolgozókat, hogy éljenek az oltás lehetőségével.
A hétvégén folytatódik a koronavírus elleni oltás az idősotthonokban, ezen intézmények újabb 3600 lakója és dolgozója szerezhet védettséget a Moderna napokban érkezett szállítmányának köszönhetően – mondta György István államtitkár.
A KDNP frakciószóvivője szerint nincs megállás a baloldal „halálkampányában”. Nacsa Lőrinc videonyilatkozatában azt mondta, a baloldalon a koronavírus megjelenése óta mindent megtesznek, hogy lejárassák a védekezésben részt vevőket.
A baloldal mást sem csinál a járványhelyzetben, csak kamuvideókat készít és hazudozik, legyen szó akár az egészségügyről, akár a gazdaságról, a családok megélhetéséről – írta Schanda Tamás államtitkár a közösségi oldalán.
Torzó maradhat sok kerületi beruházás, lejárt támogatások, csökkentett műszaki tartalmak, megtorpant projektek és elrontott fejlesztések jellemzik az előző ciklusban fedezettel rendelkező és jóváhagyott budapesti elképzeléseket – írja a Magyar Nemzet.
Karácsony Gergely már a pandémia előtt megkezdte a budapesti projektek módosítását – mondta Ughy Attila, a fővárosi önkormányzat fideszes képviselője a Kossuth Rádióban.
Újabb 17 busz Budapestre, amelyet a kormány vásárolt a BKV-nak – közölte Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára.
Az elmúlt öt hónapban 46 egészségipari beruházást segített a kormány 50 milliárd forint támogatással, ennek eredményeként 65 milliárd forintnyi fejlesztést indítottak az egészségiparba beszállító magyar cégek – közölte Varga Mihály pénzügyminiszter.
A következő 10 évben 7500 milliárd forinttal támogatja a kormány a vidéki gazdálkodókat és a településeket – mondta Nagy István agrárminiszter a Magyar Nemzetnek.
Mintegy 13 milliárd forintra pályázhatnak a kutatók a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal most megnyílt pályázatán – jelentette be Schanda Tamás államtitkár.
Csaknem 2,9 milliárd forint hazai forrást kap a Gyulai Várfürdő kapacitásbővítésre és szolgáltatási színvonalának javítására, amelyet saját költségvetéséből 280 millió forinttal egészít ki. A beruházás 2023 végére fejeződhet be.
A cél a kiszámítható életpálya és a hozzá tartozó versenyképes jövedelem biztosítása, gondoskodás a munkavállalókról – közölte Benkő Tibor honvédelmi miniszter.
Európa konfliktusait mindig is a birodalmi gondolkodás okozta, ezért is fontosak az erős identitású és önálló nemzetállamok – jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Neokohn nevű oldalon megjelent interjúban.
Petrinjában egy iskola, Zazinában pedig egy katolikus templom felújításában vállal részt Magyarország – mondta Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a földrengés sújtotta horvátországi Petrinjában.
A világban 91,6 millióra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, 1,96 millióra nőtt a halálos áldozatok száma, és 50,6 millióan meggyógyultak.
A koronavírus-járvány megfékezését célzó intézkedések részeként január 15-étől kötelező előzetes elektronikus regisztrációval lehet csak belépni Ausztriába – közölte az osztrák egészségügyi minisztérium.
Szerbiában hétfő óta több mint százezren regisztráltak online felületen a koronavírus elleni oltásra, harminc százalékuk nem választott vakcinát – jelentette az RTS szerb közszolgálati televízió.
Ukrajnában ismét gyorsult a koronavírus-járvány terjedése, több mint hatezer új fertőzöttet jegyeztek fel, emellett megint csaknem kétszázan haltak bele egy nap alatt a betegségbe, és kimagaslóan sok volt a kórházba kerültek száma is.
Németországban is kimutatták a koronavírus Dél-Afrikából származó variánsát – jelentette a német sajtó.
Nagy-Britanniában egy nap alatt 1500 halálos áldozata volt a koronavírus-járványnak, az elmúlt 24 órában több mint 47 ezer új fertőzöttet azonosítottak.
A holland kormány úgy döntött, hogy legalább három héttel meghosszabbítja a koronavírus-járvány terjedését lassító korlátozó intézkedéseket.
A koronavírus terjedésének visszaszorítását célzó, november elején bevezetett intézkedések a korábban bejelentett január 15. helyett március 1-ig érvényben maradnak Belgiumban.
A zárlat mellett is rendkívül magas az új fertőzöttek száma, de közel kétmillió beoltottal a lakosság arányában továbbra is magasan világelső az oltási kampányát gőzerővel folytató Izrael – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
A Pfizer és a BioNTech által közösen fejlesztett oltóanyag első dózisa után két héttel már harmadával csökkent a koronavírus terjedése az oltottak teljes korosztályában – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja.
Japánban további prefektúrákra terjesztették ki a koronavírus-járvány miatti vészhelyzetet, így az már tizenegyben van érvényben az új fertőzéses esetek számának gyors növekedése miatt, ami egy harmadik járványhullámot jelent a szigetországban.
Mike Pence amerikai alelnök Nancy Pelosi demokrata párti házelnöknek címzett levelében elutasította Donalt Trump amerikai elnök felmentését a 25. alkotmánykiegészítés alapján.
Az amerikai alkotmány 25. kiegészítése, amely alapján lehetőség van felmentésére, nem jelent rá veszélyt, viszont kísérteni fogja Joe Biden megválasztott elnököt – jelentette ki Donald Trump leköszönő amerikai elnök.
Fegyvert is viselhetnek az utcákon a Nemzeti Gárda Washingtonba vezényelt tagjai – közölték amerikai tisztségviselők.
A YouTube videómegosztó portál anyavállalata, az Alphabet bejelentette, hogy legalább egy hétre felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök csatornáját, mert az megsértette az erőszakra történő felbujtással kapcsolatos felhasználói szabályzatot.
Fegyverraktárakat és hadállásokat támadott az izraeli légierő Szíria keleti részén, és legkevesebb 23 ember halálát okozta – jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja nevű aktivistahálózat.
A fővárost elfoglalni akaró kormányellenes lázadókkal csapott össze Közép-afrikai Köztársaság hadserege Bangui mellett, a támadást visszaverték – jelentette be az afrikai ország miniszterelnöke.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján – közölte a KCNA állami hírügynökség.
Ismét eljárás indul Romániában korrupció gyanúja miatt Calin Popescu Tariceanu volt liberális miniszterelnök ellen, miután Klaus Iohannis államelnök engedélyezte a korrupcióellenes ügyészségnek az erre vonatkozó kérését.
Kivégeztek egy nőt az Egyesült Államokban. A nőt 2007-ben ítélték halálra, mert a bíróság bűnösnek találta abban, hogy elrabolt és megfojtott egy 8 hónapos hónapos terhes asszonyt, és kivágta a hasából a magzatot.
Újabb alagutat találtak a rendőrök a szerb-magyar határ alatt Ásotthalom térségében – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Idén már több mint háromezerháromszáz határsértőt, és harminchét embercsempészt fogtak el Magyarországon – közölte Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
A maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt kedden 184 emberrel szemben intézkedtek a rendőrök – közölte a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs ügyeleti központjának vezetőhelyettese.
Senki „ne dőljön be” az internetes bűnözők vakcinahirdetéseinek, mert azok biztosan hamisak – figyelmeztetett az Országos Rendőr-főkapitányság kiemelt főreferense.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a 45 éves hajléktalan férfit, aki a gyanú szerint megölt egy hajléktalan nőt Salgótarjánban – a kihallgatása során kiderült, hogy meggyilkolt egy hajléktalan férfit is tavaly szeptemberben.
Babos Tímea három játszmában nyert a szlovák Anna Karolina Schmiedlova ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság Dubajban zajló selejtezőjének harmadik fordulójában, így feljutott a főtáblára.
Női kézilabda NB I: FTC-Rail Cargo Hungaria – Hungast Szombathelyi KKA 41:17
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szerint 2021-ben újra a sporté lesz a főszerep, hiszen több mint 150 olyan hazai rendezésű nemzetközi sportesemény van tervben, amelyet támogat a kormány.
A Magyar Sportlövő Szövetség felajánlotta segítségét az európai szövetségnek a Finnországba tervezett, ám hétfőn törölt olimpiai kvalifikációs légfegyveres Európa-bajnokság megmentése érdekében, és amelyet akár meg is rendezne.

hirtv.hu/ahirtvhirei/menczer-tamas-felelotlenul-tamadta-a-baloldal-a-keleti-iranyu-vakcinabeszerzest-2514961?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?