jún 9, 2021
7 Views
0 0

Mellár Tamás mögé áll be a Jobbik Pécsen

Written by

Jakab Péter szerint Baranya felszabadításának is eljött az ideje.

2018-ban a Baranya 1-es számú választókerületében még nem volt teljes körű az összefogás, de annál nagyobb volt a fideszes ellenszél. Mellár Tamás mégis győzni tudott. Azóta tisztességgel képviseli a pécsieket. Nincs arra ok, hogy ezen változtassunk

– írta Jakab Péter a Facebookon, abban a bejegyzésben, amelyben bejelenti, hogy pártja Mellár Tamást fogja támogatni Pécsen az előválasztáson.

A Jobbik elnöke szerint a Fidesz sokszor eljátszotta már a becsületét a pécsiek szemében, ezért nem kaphat újabb esélyt a nagyobbik kormánypárt. A változásra ugyanakkor szerinte csak teljes körű ellenzéki összefogással van lehetőség, valamint egy esélyes jelölttel, akit Mellár személyében már meg is találtak Jakab szerint.

Baranyát is fel kell szabadítani, mert itt is jár minden magyarnak a jólét és a szabadság! A tolvajoknak pedig az elkerülhetetlen elszámoltatás!

– írja Jakab, aki szerint Mellár már bizonyította, hogy alkalmas a feladatra.

A korábban az MDF-ben politizáló, 2018 óta független parlamenti képviselőként működő Mellár 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt, 2006-ban a Fidesz támogatásával bejutott a pécsi közgyűlésbe, de egy évvel később lemondott a mandátumáról.

24.hu/belfold/2021/06/09/mellar-tamas-jobbik-pecs-elovalasztas/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?