okt 18, 2020
3 Views
0 0

Megvizsgálja a kamara, hogy miért rúgták ki a koronavírusos szegedi rektor ellen vizsgálatot kezdeményező orvost

Written by

Amint beszámoltunk róla, Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora hétfőn azonnali hatállyal felmentette a munkavégzés alól az egyetem pszichiátriai professzorát, Horváth Szatmárt. Horváth tölti be a Magyar Orvosi Kamara megyei etikai bizottságának elnöki tisztét, ez a testület döntött arról, hogy vizsgálatot indít Rovó ellen, miután márciusban a gyanú szerint koronavírusosan operált Ausztriából hazatérve.

Rovó egy júniusban a Hír Tv-nek adott interjúban már kilátásba helyezte, hogy kérdőre vonja beosztottait a vizsgálat megindítása miatt, hiszen az eljárás igazolta, hogy nem veszélyeztetett és fertőzött meg senkit. Furcsállta, hogy beosztottai a vizsgálat indítása helyett nem kérdezték meg őt az ügy körülményeiről.

A Horváth Szatmár vezette csongrádi testület egyébként – bár eldöntötte, hogy a kamarának foglalkoznia kell az üggyel – összeférhetetlenség miatt nem kezdte meg a vizsgálatot, hanem átadta azt a győri etikai bizottságnak, amely felmentő határozatot hozott az ügyben, mondván, a rektor nem követett el mulasztást.

Horváth Szatmárt 22 pontban alkalmatlannak találták, többek közt azért, mert rossz hírét keltette az egyetemnek. Ő azt nehezményezte, hogy lehetősége sem volt tisztáznia magát.

A Magyar Orvosi Kamara a sajtóból értesült arról, hogy Rovó László szakmai indokokra hivatkozva elbocsátotta a korábban ügyében etikai vétség gyanúja miatt eljárást kezdeményező Horváth Szatmárt – írta vasárnapi közleményében az érdekképviselet, hozzátéve, a kialakult helyzetet megvizsgálják, és az érintettek meghallgatása után döntenek a következő lépésekről.

A szervezet elnöksége számára kiemelten fontos az átlátható, tisztességes viszonyok között működő egészségügy megteremtése. Ebben kiemelt fontosságú az etikai bizottságok munkája, mely a legnehezebb kamarai feladatok egyike. Az etikai bizottságok működésének függetlensége és biztonsága az orvostársadalom és a betegek kiemelt érdeke. Amennyiben az előzetes vizsgálat jogsérelem vagy etikai vétség gyanúját veti fel, a kamara megteszi a szükséges lépéseket: a sértett számára jogi segítséget biztosít és eljárást kezdeményez a jogsértő ellen

– tudatta a MOK.

Kiemelt kép: Rovó László egyetemi tanár operál a Szegedi Tudományegyetem Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikáján 2016. május 13-án. MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

24.hu/belfold/2020/10/18/rovo-laszlo-horvath-szatmar-orvosi-kamara/

Komment írása

Article Categories:
24.hu · Belföld
banner

Vélemény, hozzászólás?