jún 7, 2021
9 Views
0 0

Megszületett Harry herceg és Meghan Markle második gyermeke

Written by

81 az új fertőzöttek száma, ezzel a járvány kezdete óta összesen 806 089-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 12 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 866-ra emelkedett.
Már 5 millió 262 ezer embert beoltottak, közülük 3 millió 994 ezren már a második dózist is megkapták.
A koronavírus-járvány csak azoknak ér véget, akik beoltatták magukat – hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Kossuth rádióban.
A magyar felnőtt lakosság 54 százaléka elégedett a koronavírus-járvány alatt bevezetett kormányzati egészségügyi intézkedésekkel – derül ki az Alapjogokért Központ legújabb közvélemény-kutatásából.
A magyar emberek a migrációs helyzetben és a koronavírus idején is számíthatnak a magyar katonákra – mondta a Magyar Honvédség újonnan kinevezett parancsnoka az M1-en.
A baloldal 1148 módosító javaslatot nyújtott be a jövő költségvetéshez, amelyek elfogadásuk esetén 8800 milliárd forinttal borítanák fel a benyújtott tervezetet – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött videoüzenetében.
A kormány támogatja, hogy amennyiben a beruházás feltételei ismertek, akkor a budapestiek népszavazáson döntsenek arról, akarnak-e Fudan Egyetemet – mondta miniszterelnökséget vezető miniszter a mandinernek.
Gulyás Gergely hozzátette: a kabinet nem akar a budapestiekkel szemben, az akaratuk ellenére jót tenni. A politikus felhívta a figyelmet: a Fudan Egyetemről még nem lehet vitázni, mert még tervek sem állnak rendelkezésre.
A magyar gazdaság újraindításában komoly szerepet kap a Paks II. projekt, hiszen a beruházás óriási fellendülést biztosít nemcsak Pakson és a régióban, hanem az egész országban – mondta Süli János a Magyar Hírlapnak.
„Mi, magyarok, bárhol vagyunk a világban, összetartozunk” – mondta megemlékező beszédében Szilágyi Péter miniszteri biztos az Egyesült Államokban, a Kalifornia állambeli Los Angelesben tartott Trianon-emlékmű felavatásán.
A szavazatok csaknem 40 százalékát összegyűjtve a Kereszténydemokrata Unió győzött a németországi Szász-Anhalt tartományban tartott törvényhozási választáson, a hivatalos előzetes végeredmény szerint.
A világon 173,3 millió ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3,7 millió a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem adatai szerint.
Már Szlovákiában is oltanak az orosz Szputnyik V vakcinával.
Folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a térségben egyre csökken a kór szövődményeiben elhunytak száma is.
Ingyen és bármiféle nehézség nélkül kaphatják meg a koronavírus ellen Szerbiában elérhető oltóanyagokat Bosznia-Hercegovina és Észak-Macedónia állampolgárai – jelentette a szerbiai közszolgálati televízió.
Portugália bírálja, hogy az állampolgárai nem utazhatnak karantén nélkül Nagy-Britanniába. A portugál miniszterelnök felszólította Londont, hogy csatlakozzon az utazásokat megkönnyítő digitális igazolványok európai rendszeréhez.
Az új típusú koronavírus először Indiában azonosított változata az eddigi variánsoknál hozzávetőleg 40 százalékkal könnyebben terjed, de megjelenését nem követte a kórházi kezelést igénylő súlyos megbetegedések számának emelkedése.
Benjámin Netanjahu, az izraeli átmeneti kormány vezetője szerint a szabad véleménynyilvánítás nem uszítás. A miniszterelnök hangsúlyozta: megpróbálják erőszakosnak és a demokráciára veszélyesnek bemutatni a jobboldalt Izraelben.
Belehalt sérüléseibe az izraeli űrkutatási központ volt igazgatója, aki a múlt hónapban hazájában kitört zavargások során sérült meg.
Öngyilkos merénylő robbantotta fel magát a dél-líbiai Szabha városának ellenőrző pontjánál, legalább négyen meghaltak, a merényletért az Iszlám Állam jelentkezett.
Fegyveres banditák csaptak le a délnyugat-nigériai Oyo állam egyik városára a hét végén, a harcokban 11-en meghaltak, köztük több támadó – közölték helyi rendőrségi források.
Felrobbantotta magát Abubakar Shekau, a Nigériában iszlám kalifátus létrehozásáért harcoló Boko Haram terrorszervezet vezetője a rivális iszlamista csoport, a Nyugat-Afrikai Iszlám Állam (ISWAP) elleni harcok során – közölte egy hangfelvételen az ISWAP.
Összeütközött két expresszvonat a dél-pakisztáni Szindh tartományban, az első jelentések szerint legalább 30-an meghaltak, sokan megsérültek – tudatták rendőrségi források.
Hét év hat hónap szabadságvesztésre ítéltek egy fiút, aki kábítószer hatása alatt vezetett egy lopott autót és halálos balesetet okozott.
Vádat emeltek az ellen a nő ellen, aki szilveszterkor megölte anyját Óbudán. A vádhatóság a vádlott kényszergyógykezelését indítványozza – tájékoztatott a fővárosi főügyész.
Pályakarbantartás miatt hétfő este 10 órától kedd hajnali 4 óráig a 4-es és a 6-os villamos helyett a teljes vonalon pótlóbusszal lehet utazni a fővárosban.
Felújítják Törökbálinton az M7-es autópálya feletti gyalogos-kerékpáros felüljárót, a munkálatok miatt június 7-től augusztus 31-ig a Köztársaság tér és a Jókai Mór utca közötti szakaszon a hidat a közforgalom elől lezárják.
Hamarosan már az északi parton is működik a villamos felsővezeték, így a Balaton mindkét partján korszerű, légkondicionált járművekkel utazhatunk nyaralni – jelentette ki Homolya Róbert, a MÁV-Volánbusz elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.
Az esztergomi vonatok a Nyugati pályaudvar helyett Angyalföldről indulnak és oda is érkeznek Rákosrendezőn végzett vágányzári munkák és váltóhiba miatt – tájékoztatott a Mávinform.
Országszerte a vízparti területeken folytatódik a héten a szúnyoglárvák elleni védekezés – tájékoztatott az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Székely Zója aranyérmet nyert talajon a tornászok világkupa-sorozatának kairói állomásán.
A Dunaújvárosi Kohász KA csapata százszázalékos teljesítménnyel nyerte meg a női kézilabda Ligakupát.
A papírformát igazolva, a férfiaknál Rasovszky Kristóf, a nőknél pedig Olasz Anna nyerte a nyíltvízi úszók országos bajnokságát.
A Tiszaújváros nyerte a triatlonosok Lengyeltótiban megrendezett vegyes váltó országos bajnokságát.

hirtv.hu/hirtvkulfold/megszuletett-harry-herceg-es-meghan-markle-masodik-gyermeke-2522893?utm_source=feed&utm_medium=rss

Komment írása

Article Categories:
hírtv
banner

Vélemény, hozzászólás?