márc 29, 2021
2 Views
0 0

Megszületett a magyar olíva

Written by

Magyarország első helyi termésű olívabogyóiból sajtolhattak extra szűz olívaolajat Balaton-felvidéken. A szüretet tavaly ősszel tartották, amiből két és fél liter olajat sikerült kinyerni − írja a Veszprém megyei hírportál.

Török Csaba, a 2HA Szőlőbirtok és Pincészet tulajdonosa már több mint tíz éve ültette az első olajfát, jellemzően a szőlősorok végére. Mint mondta, az első sajtolásig hosszú út vezetett: az első időkben telepített 120 fa kilencven százaléka rövid idő alatt kipusztult. Ezt a kudarcot több újabb ültetés követte, de az egyedek többsége nem maradt meg.

Szerinte az elején számos hibát követtek el, de tavaly már 50 kilogramm olívabogyót tudtak szüretelni a fákról. 

Ebből a mennyiségből nagyjából tíz liter jó minőségű, extra szűz olívaolajat sajtoltak volna, de nekünk nem voltak megfelelő eszközeink ehhez, így két és fél liter olajat nyertünk nagy küzdelem árán. Kiindulásnak azonban ez is nagyon biztató

– mondta Török Csaba, hozzátéve: nagyon kevés arra az esély, hogy Magyarországon gazdaságos legyen egy olajfaültetvény létrehozása, mert a növény lassan nő, és a megtérülési idő is nagyon hosszú.

index.hu/belfold/2021/03/29/olivaolaj-oivabogyo-balaton-felvidek-szuret/

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
Belföld · Index.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?