jan 13, 2021
8 Views
0 0

Megszólalt a kardiológus az alföldi férj esetéről, akinek szeretkezés közben állt le a szíve: erre figyelmeztet

Written by

15 perce

Minden ok nélkül omlott össze a férfi keringése, felesége mentette meg az életét / Fotó: Shutterstock

Minden ok nélkül omlott össze a férfi keringése, felesége mentette meg az életét / Fotó: Shutterstock

„A túl sok szerelem megöl” – zeng ma is a Queen egyik legismertebb dala, amire kis híján rímel egy észak-alföldi férfi esete. Akár komikus is lehetne, de inkább drámai a története annak az 50 éves férfinak, aki az Országos Mentőszolgálat beszámolója szerint szerelmeskedés közben lett rosszul még január elején egy faluban.

A férfi vérkeringése minden előzetes panasz nélkül omlott össze a felesége karjaiban, aki az első pillanatban fel sem fogta, mi történt. A kezdeti rémület után a nő minden erejét összeszedte, majd tűpontosan követte a rutinos mentésirányító életmentő utasításait. A hősies feleség ugyan zokogva kezdte meg férje újraélesztését, ám a segítségére riasztott mentőegység érkezéséig kiváló munkát végzett, amit a profik átvettek tőle. A mentők több mint egy órán keresztül küzdöttek a férfi életéért a hálószoba padlóján, ami sikerre is vezetett. Végül stabil állapotban szállíthatták kórházba, ahol azonnal további életmentő beavatkozásokon esett át.

(A legfrissebb hírek itt)

Kóczán István kardiológus lapunknak elmondta: sajnos, aki eleve koszorúér-problémákkal, szívbetegséggel él, annál az intim együttlét alatt – bár ritkán – előfordulhat mellkasi fájdalom, legrosszabb esetben halálos kimenetelű infarktus.

Jó esetben az intim együttlét nemi izgalommal is együtt jár, ami azt jelenti, hogy a szimpatikus idegrendszer aktivizálja a szervezetünket. A pulzus, vérnyomás megemelkedik, ennek hatására pedig a szív oxigénigénye is megnő. Ez a szívbetegséggel élőknél okozhat a leggyakrabban problémát – árulta el az orvos.

(Ez is érdekelheti: Jön-megy a mellkasi fájdalom? Ez lehet az oka)

Blikk Megmondó

EXTRA AJÁNLÓ
Mit üzennek nekünk az álmaink? Segítünk megfejteni! (x)
A szorgalom itt megtérül – Építsük karrierünket a GE-nél! (x)
szeretkezés szex mellkasi fájdalom vérkeringés újraélesztés kórház országos Mentőszolgálat szívbetegség szív

www.blikk.hu/aktualis/belfold/szeretkezes-rosszullet-ferj-del-alfold-kardiologus/7pvbwxn

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
blikk
banner

Vélemény, hozzászólás?