ápr 30, 2021
6 Views
0 0

Megpróbálta eltüntetni a vagyonát a lúgos orvos, hogy megússza a kártérítést

Written by

2016 óta folyamatosan és módszeresen szabadult meg a vagyonától a lúgos orvosként emlegetett volt kórházigazgató, Bene Krisztián vélhetően azért, ha sor kerülne arra, hogy áldozatának, Renner Erikának  kártérítést kelljen fizetni, ne legyen elegendő fedezete – írja a Telex.

A tavaly hozott elsőfokú ítélet szerint Bene Krisztiánnak 25 millió forint kártérítést kellene fizetnie Renner Erikának, amiért megsértette a nő testi épségéhez és egészséghez fűződő jogát. Az elkövető fellebbezett az ítélet ellen, az ügy április 8n folytatódott volna másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán, de a tárgyalást a benyújtott újabb indítványok és a járványhelyzet miatt is elnapolták. Eközben viszont Bene Krisztián

tehermentesítette azt a Budapest-környéki családi házat, ami még a nevén szerepel, amivel az utolsó nagyobb értékű ingatlanát is megpróbálta kijátszani.

A Telex cikkéből kiderül, hogy Renner Erikáék már korábban ideiglenes intézkedés elrendelését kérték a bíróságtól, hogy a férfi ne tudja eltüntetni a vagyonát, azonban ezt először elutasították. Újbóli próbálkozásukra azonban elrendelte a bíróság „a pénzkövetelés biztosítását”. Innentől az ügy a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar Hivatalához kerül.

24.hu/kozelet/2021/04/30/lugos-orvos-bene-krisztian-renner-erika-karterites/

Komment írása

Article Categories:
24.hu
banner

Vélemény, hozzászólás?