nov 20, 2020
5 Views
0 0

Megosztja a V4-eket a magyar-lengyel uniós vétó

Written by

A lengyel és a magyar vétó ellenére folytatni kell a tárgyalásokat az Európai Unió költségvetési keretéről és a helyreállítási alapról – vélekedett Ivan Korcok szlovák külügyminiszter abban az interjúban, amelyet pénteken sugárzott a CT24 cseh közszolgálati hírtelevízió – írja az MTI.

“A vétó nem jelenti a tárgyalások végét. Továbbra is látok erre teret. Politikai szempontból szeretném leszögezni, hogy a jogállam, a jogállami elvek alkalmazása utolsó kell, hogy legyen, ami elválasztana minket. Szlovákia ezért a kompromisszumra szavazott”

– jelentette ki a szlovák külügyek irányítója. Megjegyezte: Szlovákia egyáltalán nem örül ennek a vitának, és nagyon rossznak tartaná, ha a jelenlegi válsághelyzetben szükséges gazdasági segítség a jogállamiság kérdésén feneklene meg.

Ivan Korcok szerint ez a vita nem fogja érdemben befolyásolni a négy visegrádi ország közti jó viszonyt.

“Az viszont egyáltalán nem lenne jó, ha ebben a helyzetben nem mondanánk ki, hogy álláspontjaink eltérnek egymástól”

– mutatott rá. A V4-ek gyakran közös állásponton vannak, de nem mindig, s a miniszter nem gondolja, hogy ez a visegrádi csoport “drámai széteséséhez” vezethetne. Meggyőződése, hogy kompromisszumra van szükség.

A szlovák külügyminiszter úgy véli, hogy a vita jelen esetben már nem csak az Európai Bizottságot érinti, hanem a tagállamok közti megegyezés kérdése.

“Már nem reális azzal számolni, hogy a jogállami elveket az európai uniós források lehívásánál csak úgy félre lehet tenni. Ez már nem kerül le az asztalról”

– mondta Korcok. Szerinte most azon kell igyekezni, hogy az asztalon lévő rendszer objektív legyen, és ne lehessen kihasználni nyomásgyakorlásra bizonyos államokra.

Morawiecki: igen az EU-ra, nem a jogállamiság önkényes értékelésére

Kiállt az európai uniós tagság mellett, de elutasította az EU-tagországok jogállamisági helyzetének “önkényes értékelését” Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő Facebook-oldalán csütörtökön közzétett bejegyzésében, megerősítve az uniós kifizetések tervezett módosítása miatt megfogalmazott lengyel kifogásokat – írja az MTI. “Igent mondunk az Európai Unióra, de nemet az úgynevezett jogállamiság értékelésében alkalmazandó önkényes kritériumokra” – áll Morawiecki bejegyzésében.

“Nekünk Szlovákiában most úgy tűnik, hogy ezt a jogállami rendszert elfogadható módon állították be”

– hangsúlyozta a szlovák külügyminiszter.

Szerdán Tomás Petrícek cseh külügyminiszter szintén úgy nyilatkozott, hogy Prága számára az uniós pénzek lehívásának feltételei elfogadhatóak.

“A helyzet azt mutatja, hogy nem mindig érthetünk egyet visegrádi partnereinkkel. Csehország számára a német elnökség által elért kompromisszum teljes mértékben elfogadható”

– jelentette ki a szociáldemokrata párti cseh külügyminiszter, akinek szavait a közszolgálati cseh hírtelevízió idézte egy prágai konferencián.

alfahir.hu/2020/11/20/v4ek_europai_unio_koltsegvetes_lengyelorszag_csehorszag_szlovakia_orban_viktor

Komment írása

Article Categories:
alfahír
banner

Vélemény, hozzászólás?