jún 4, 2021
6 Views
0 0

“Megmenekültek a kilakoltatástól az egészségügyi dolgozók!” – jelentette be Tordai Bence

Written by

“Megmenekültek a kilakoltatástól az egészségügyi dolgozók!” – jelentette be Tordai Bence

Lezárulhat közel 30 egészségügyi dolgozó és családjának kálváriája, a Párbeszéd szóvivője ugyanis ígéretet kapott Szijjártó Péter minisztertől, hogy nem fogják kilakoltatni őket az OPNI területén található szolgálati lakásaikból.

"Megmenekültek a kilakoltatástól az egészségügyi dolgozók!" - jelentette be Tordai Bence

Forrás: Facebook/Tordai Bence

“A családok maradhatnak a házakban, vagy új, magasabb minőségű ingatlanokat építenek számukra az OPNI-területen belül. A külügyminiszter azt is kifejezte, hogy a II. kerületi önkormányzattal partnerként fognak együttműködni az ügyben, és a szolgálati lakások kezelését – Őrsi Gergely polgármester kezdeményezésének megfelelően – átveheti a helyhatóság” – írta Facebook posztjában Tordai, majd hozzátette: hosszú út vezetett idáig.

Tordai emlékeztetett: “a kormányzat a Covid-járvány közepén akarta utcára tenni a „a nemzet hőseit”. Az egészségügyi dolgozók lakhatása ugyanis tavaly decemberben került veszélybe, amikor a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő arra szólította fel őket, hogy 30 napon belül hagyják el lakásaikat, a kormány ugyanis elit bentlakásos középiskolát tervezett kialakítani a hatalmas, ősfás területen.

Miután májustól az OPNI 40 hektáros területe átkerült a Külgazdasági és Külügyminisztérium kezelésébe a Párbeszéd szóvivője találkozót kért Szijjártó Pétertől, mely sikeresnek bizonyult.

“Szerdai minisztériumi egyeztetésünkön végül biztosított arról, hogy senkit nem raknak az utcára, és az önkormányzattal partnerségben biztosítják az érintett családok lakhatását és helyben maradását” – közölte az örömteli hírt Tordai.

atv.hu

Ajánlom

www.atv.hu/belfold/20210604-megmenekultek-a-kilakoltatastol-az-egeszsegugyi-dolgozok-jelentette-be-tordai-bence

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?