máj 29, 2021
22 Views
0 0

Megjelent a brit és indiai mutáns keveréke

Written by

Megjelent a brit és indiai mutáns keveréke

Vietnami tudósok azonosították a koronavírus egy új változatát, amely a brit és indiai mutáns keveréke – számolt be a járvány terjedésének megelőzéséről és ellenőrzéséről, Pham Minh Chinh kormányfő elnökletével tartott össznemzeti tanácskozáson szombaton a vietnami egészségügyi miniszter.

Megjelent a brit és indiai mutáns keveréke

Nguyen Thanh Long elmondta, hogy az új törzsnek még nem adtak nevet. Szakértők megállapították, hogy ez a vírus fertőzőbb és könnyen terjed a levegőben – közölte az MTI.

Az egészségügyi tárca felveszi az új mutánst a koronavírus globális genomtérképére – tette hozzá a miniszter.

A tárcavezető beszámolt arról is, hogy a vírusnak éppen ez az új változata vezetett tömeges fertőzésekhez az észak-vietnami Bac Giang és Bac Ninh tartományokban, amelyek az országban április 27-én kezdődött negyedik járványhullám során a kór fő gócpontjaivá váltak.

Eddig a koronavírus hét mutánsát azonosították Vietnamban, köztük a britet, az indiait és a dél-afrikait.

A járvány 2020 januárjában kezdődött a délkelet-ázsiai országban, ahol eddig 6713 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Közülük 3643-an az elmúlt hónapban lettek betegek. A vírus okozta szövődmények miatt 47 ember halt meg. Az egészségügyi létesítményekben 3770 beteg van orvosi megfigyelés alatt.

atv.hu

Koronavírus: Mennyire hatásosak a jelenleg használt vakcinák?

Ajánlom

www.atv.hu/kulfold/20210529-megjelent-a-brit-es-indiai-mutans-kevereke

Komment írása

Article Tags:
Article Categories:
atv
banner

Vélemény, hozzászólás?